November végén a Parkway Drive vendégeként találkozhattunk legutóbb az Emmure-al, akik véleményem szerint lemosták a főzenekart mind a show-val , hangzással és lendülettel.

A 19:15-ös kezdést szigorúan be is tartotta az első melegítő zenekar, a Buried In Verona,  Ausztráliából. Ezek az ausztrálok tudnak valamit... Egyre több reményteli zenekar jön elő a kontinensről és mind nagyon bíztató. A hangzással már itt sem volt hiba és ez a továbbiakban is megmaradt. Számomra nem túl ismertek de ha így folytatják, akkor a közeljövőben még főzenekarként is találkozhatunk velük. Dinamikus és roppant pontos volt a műsor. A rövid időt nagyon tartalmasan ki tudták tölteni és a közönség is odatette magát már az elején.

Az időkorlátokat betartva egy nem várt cserével az Attila folytatta a sort. Ők tavaly már a Calibannal voltak a Dürer nagyszínpadon és ott is nagyon nagyot alakítottak. Fronzie-ék épp az új lemezen dolgoznak és szerencsére ízelítőt is hallhattunk a nemsokára megjelenő korongból. Végig hibátlan volt a show és akaratom ellenére a szőr állt a karomon végig. Ezek a srácok tényleg különlegesek. Aki nem is ismeri őket és soha nem hallott még egy dalt sem tőlük, az is élvezte volna végig. Picit rövidnek is találtam talán emiatt a szereplésüket.

Kis átszerelés közben a merchpultot is volt szerencsém megfigyelni. Az ár kategóriák nem magyar pénztárcára vannak szabva, de a búsás összegekért tényleg minőségi cuccokat lehetett vásárolni. Az Impericon ebben nagyon ott van a topon. Az, hogy az Emmure egy dedikált dobbőrt 10 ezer jó magyar valutáért árult, kicsit meredeknek találtam de azt szépen haza is vitték. Érdeklődőből nem volt hiány mindenesetre.

Nem igazán kellett sokat várni, hogy a színpadra álljon a kanadai Obey The Brave. Nemrég jött ki a debütáló lemezük és őszintén szólva engem nagyon nem fogott meg. Meghallgattam de sajnos túl egyhangú volt. Alex Erian miatt voltam kíváncsi, hogy a Despised Icon után még benne van-e élőben az a lendület, ami régen. A lendület és a dinamika meg is volt de sajnos a régi zenekarát számomra nem überelte. A közönségnek nagyon tetszett és ha nem lett volna még hátra két olyan zenekar amit nagyon várok, talán engem is jobban magával ragad.

Na most jött el az amire már vártam. Színpadra állt a Chelsea Grin. Ők még soha nem jártak hazánkban és sajnos sehol sem tudtam őket ezelőtt elcsípni. Mondjuk annyira nem idős a zenekar, hogy erre sok alkalmam lehetett volna. Ez hiányzott már, hogy újból kirázzon a hideg jó értelemben. Ők is épp az új albumon munkálkodnak és szerencsére meg is mutattak egy kis nyalánkságot belőle. Végig hibátlan és élvezets volt. Már a vesém alig bírta, hogy ne ürítsek, de nem tudtam kimenni, mert annyira lekötött. A Desolation of Eden-ről is és a My Damnation and Evolve-ról is megpróbálták a legjobbakat belesűríteni a programba. Felejthetetlenek.

Amikor már azt hittem, hogy a Mosh Lives csúcsa megvolt számomra, akkor tévedtem. Az Emmure szerintem az utóbbi évek legjobb koncert zenekara. Ezt szerencsére már többször is tapasztalhattam. A tavalyi With Full Force fesztiválon amikor a Lamb Of God helyett léptek a nagyszínpadra, hihetetlen volt. Frankie Palmeri született frontember. Annyira együtt van a zenével mint a kávé a cigivel. Rengeteg tagcsere volt már itt is de Frankie és Jesse még mindig megvan. A fő, hogy a motor maradjon. Az egész koncert katarzis élmény volt. A közönség sem volt fáradt és a hangosítás is a legjobb volt amit csak ki lehetett hozni. Megpróbáltak minden lemezről játszani és nem is volt baj a tracklist-el. A koncert végén Frankie lejött a közönséghez és emberfelettien tűrte a sok rajongó “molesztálását”. Csattogtak a fényképezők és osztogatta szorgosan az autogrammokat.

A deathcore, breakdown királyok ismét zsenik voltak és a csalódás halvány szikráit is maguk mögött hagyták. Ez egy kihagyhatatlan turné volt és akinek nem sikerült ott lenni azt személyesen sajnálom :)