EFOTT festival - 2005
Hungary Velence/Strand
Efott mindig is a felsöoktatásos arcoké volt - na jó ez nem igaz, de valami van a levegőben akkor is:). Évek óta járok erre a fesztivál, szinte mindig egyedül, mivel egyik fesztiválozós haverom érdeklődését sem köti le ez a rendezvény.


A Gárdonyba megrendezett EFOTT fesztivált is a Valton Security emberei biztosították, amit én csöppet sem bántam mert hihetetlen jó arc mindegyik egytől egyig akárki akármit is mond.

Velencén kellett leszállnom a vonatról, ahol fél óránként indult a fesztiválbusz. Érdekes, hogy nem vitt el teljesen a bejáratig, kb attól 800 m-re rakott le, pedig az út ment még tovább, bár lehet a megfordulással gondok lettek volna. Elmondások alapján volt aki este 6kor ért csak be, akkora tömeg volt, valamiért nem engedtek be senkit. Én ráérösen odaértem kb 8-ra. Kijött egy két ismerösöm, majd befelé vettük az irányt. Az elsö ami nekem személy szerint nem tetszett, hogy a koncerthelyszin a bejárattól kb 5 perc séta volt. Végig kellett mennem a strand mellett. Majd egy ellenörzö ponton áthaladva végre beértem a rendezvény közepére, a színpadokhoz, civilszervezetekhez. Majd egyenesen továbbhaladva ismét 2-3 perc séta a kemping bejáratáig. Ott ismét egy checkpoint, ahol nem igazán nézték a dolgokat szerencsére. Gyors sátorverés és irány az éjszaka...

Mivel későn érkeztem, a keddi koncertekböl nem sokat láthattam, elértem egy Fish! fellépés végét, a többit nem nagyon ismertem, volt a Sickratmen ami nem volt rossz igy inditó koncertnek(már régen tudatosult bennem az a tény hogy nem az EFOTT lesz a zenelieg kedvenc rendezvény). Az estét leginkább az innivalók árának tesztelésével töltöttem. Italárakban fesztiválokhoz mérten elfogadhatónak mondható. Mivel nem sok koncert volt keddre idözítve, aludtam pár órát, előttem volt még 4 nap.

Szerda délelőtt végre körbenézhettem a fesztiválon világosban is. Megakartam látogatni a Meghallgatlak sátorban dolgozó ismeröseimet, akik mindig elveszett bárányokra halásznak, azaz megtérítendö embereket keresnek. De sajnos még ök sem nyitották meg kapuikat, csak du 2kor. Láttam egy tankot, ott ment jobbra balra, volt infosátor ami másnapra kiköltözött a fesztivál bejáratához (ha úgy vesszük nem hülyeség, mert kinek van szüksége infora a fesztivál végében, addigra már mindenki rájön mindenre.). A strand szépen volt elrendezve, áztattam is a lábamat egy órát.A szerdai programot végignézve, tudtam elöre, hogy nem sok minden fogja lekötni fantasztikus izlésemet.Belenéztem egy Heaven Street Seven, egy KFT és egy NEO koncertbe. Ez utóbbi a Globe sátorba volt ami egyet jelentett a nagy sorbanállással, a tömeggel, az izzadságcseppek törlésével. Még kamerázni sem lehetett a sátorban. Volt pár okos arc - akik a közönség elején álltak - szépen felálltak 2-3 asztalra, ott nyomorogva táncoltak vagy huszan, de arra nem gondoltak, hogy ezzel eltakarják a közönség 1/5-ének látóterét a szinpad irányában. Legszivesebben lerángattam volna öket, mert nekem is új helyet kellett keresnem a tömegben. Próbáltam felvenni pár percet kamerával de egy álruhás biztonsági uriember megsúgta, hogy ö bizony eltenné a helyemben. Amúgy is untam a tömeget és a meleget, inkább a kinti világban folytattam az estét. Annyira belejöttem, hogy nem volt kedvem aludni. Újonnan szerzett ismeröseimmel (Nikolett, Kriszta, Gábor) nekiálltunk csocsózni. Hát akkor már fogadjunk, mondjuk 6 bukfencbe. Gábor és Kriszta alkotta páros sikeresen vesztett, mehet a bukfenc. Kitalálták, ha együtt csinálják akkor csak 3-at kell. Csakhogy ez az összekapaszkodós megoldás józanul sem olyan egyszerü. 3 security-s uriemberrel + 10, sörsátorban ücsörgö arccal csak röhögni tudtunk azon, hogy Krisztának koppan a feje a padlón. Persze amint összejött a 3 testmozdulat, visszavágót követeltek. Ezt az összecsapást már többen is nézték. Ismét Gáborék jöttek ki vesztesen, de most már Gábor egyedül bevállalta a testgyakorlást. 6 bukfenccel feltörölte az egész sörsátor padlóját. Ismét visszavágó addig amig nem nyernek. Hát ennek is eljött az ideje, sajnos a következö kört mi futottuk. Nehezemre esett de megcsináltam. Ezek után megegyeztünk, hogy befejezzük a csocsót. Majd 2 óra alvásssal felkészültem a következő napra.

Csütörtök már melegebb volt, zuhanyozni még mindig luxus. Aznapi müsorból szemet szúrt a szombathelyi hardcore (SCHC) alap fellépése, végre egy igazán jó koncert az Efotton. 21:15-kor neki is kezdett a Social Free Faces, amit már láthattam idén párszor szerencsére, sose elég. Hozták is a formájukat. A közönségnek tetszett amit látott (odarendeltem én is pár embert, ne merje kihagyni - utólagos bevallásuk szerint nem bánták meg). Az énekes az egyik szám alatt lejött a szinpadról és felfeküdt a közönségre, a számot ugyanúgy leénekelte. Sikeresen rögzitettem ezt a jelenetet is. Jó volt visszanézni. Koncertek után mászkálással töltöttem azt az időt amit még elbírtak a lábaim, aztán nyugovóra tértem.

Pénteken már szerettem volna normálisan enni ezért kimentem Márki haverommal a fesztiválról, a közeli strandbüfébe csináltattam magamnak fél adag krumplit 3 tükörtojással, megborsozva. Kiegyeztünk 300 ft-ban. 1 tojás 50 ft.. nem tudom, ez mennyire korrekt, de mivel jól esett ezért nem érdekelt az ára. Majd a fesztiválbussza visszautaztunk a vasútig, ahol beültünk jéghideg boroskólát inni + feltölteni 6 db fél literes palackot boroskólával(megkell jegyezni, hogy itt sem volt sehol becherovka). Mindezen feladatok teljesítése után fesztiválbusszal visszagurultunk ameddig lehetett. Nem tartottam attól hogy lekések valami koncertröl, mert ismételten bekövetkezett az a tényállás, hogy nem sok minden érdekel zeneileg. Azért belenéztem egy Brainsbe és egy Hiperkarmába. Majd hajnal 1-kor nagyon megfáradtam és megkértem az egyik ismerösömet, fél óra alvás után mindenképpen keltsen fel, mert lesz a Blind Myself, amit fontos lenne megnéznem. Hát annyira sikeresen felébresztett, hogy 9kor ébredtem egy ideges sátorban, mellettem egy szemüveges gyere nyitott szájjal fujja rám az elhasznált levegöt. Jó reggelt! Kicsit morcos voltam, hogy az amúgy is kevés zenekarból ami érdekelt volna, egyet átaludtam. Ezért úgy gondoltam, a szombati nappal megbüntetem magamat:)

A fesztivál zárónapját kipihenten zuhanyzással, borotvával, tiszta ruhával inditottam, tiszteltem meg. Egész nap dumáltam mindenfele. Vittem a fehér pöttyös piros labdámat, tippeljen mindenki, hány pötty van rajta. Koncertek közül belenéztem 2 percre Wackorba. nem kötötte le a figyelmemet, inkább észt osztottam a fesztiválra látogatóknak. Varga Zsuzsa nagyszínpadi szereplése viszont jónak tünt. Majd még kaptam izelitöt a Malacka és a Tahó-ból. Végül kijutott egy Ákos koncert is messzi messziségböl (nehogy már közelr?l nézzem:)). Egyszer csak azt vettem észre, hogy reggel van és csomagolni kéne. Nem siettem el a dolgokat. Sátras szomszédok még nagyban pakoltak mikor én már végeztem. Ezért odaültem segiteni nézni, mit is csinálnak. Ott sikeresen kikapcsolt az agyam 1 órára. Ök addig vigyáztak rám.Majd 11 körül eltávoztunk a helyszinröl. Beültünk egy hüvös helyre, jéghideg kóla, sültkrumpli miegymás. Értük autoval érkeztek, én meg kisétáltam a 3 km-re található vasútra ahol sokan várták a tömegközlekedést. du fél 4 körül már a vonaton ültem, Budapest, Budapest, de csodás!

Az EFOTT szervezés az utóbbi idöben nagyon jóra sikeredett. a 2004-es fonyódi rendezés elmondások alapján mindenkinek nagyon tetszett. Az idei se maradt el töle sokkal. Úgy látszik minden fesztiválszervezö csapat kezd rájönni a vízpart, a medence kelléke egy fesztiválnak. Idén végre nem érzödött a felsöoktatás hangsúlya a feszten. (régebbröl vannak történetek, de mivel ez nem az a hely, ezért itt most nem részletezem).
author: András Barth | 25 jul 2005

author:

Barth AndrásBarth András

Flyer:

Random Photos - 2016