With Full Force festival - 2015
Germany Roitzschjora/Flughafen
Van egy fesztivál a nyáron, amit egyszerűen nem lehet kihagyni. 2007-ben véletlenül elkeveredtünk a With Full Forcera, azóta függőséget okoz. Talán az összkép teszi, miszerint beparkolsz a sátrad mellé, az autód tömve sörrel-borral, majd valahogy éld túl a 4 napot. Idén ez - nem csak - nekem elég nehezen ment.


Mivel a jó parkolóhely érdekében érdemes időben érkezni, ezért a beharangozott kapunyitásra mindenképpen oda kell érni (nulladik nap, csütörtök délután 3 óra). Mivel nem szeretek sietni, a közel 800 km-es távolságot szép nyugodtan kell megtenni, ezért Bandi haverommal az egyik legabszurdabb győri indulási időpontot választottuk: éjjel 02:30. Persze ekkor derült ki, hogy szereznünk kell neki egy sátrat, ezért kezdésnek a lipcsei Obiba mentünk. Innen már csak könnyed 30-40 km a fesztivál.



Dél körül leparkoltunk a Press-VIP parkolóba, ahol mint kiderül várnunk kell két órát a jegykiadásra. Így végigsétáltunk a kígyózó autósoron, ahol szemet szúrt, hogy nem a kocsisor töltődik fel, hanem engedik be a népet (évről-évre korábban). Várakozó álláspontra helyezkedtünk, mivel jegy nélkül úgy se jutunk be, na meg Tanárúrékat is bevárjuk. Végül du 4 fele már a parkolóért folytatott harcot vívtuk a már bent táborozókkal, ment a variálás és a kirakó. Inkább beálltunk egy nyugisabb helyre, ami végül jó választásnak bizonyult, mindenhez közel, semmihez se nagyon távol.

Mindig öröm nézni, hogy a németeknek milyen a kempingkultúrájuk: az egyik szomszédunknak külön kis fakerítéssel elkerített hintaágy, természetesen a bejutáshoz egy íves kapun kellett áthaladni, amihez természetesen csengő is dukált. A hátsó udvaron gyékénnyel elkerített műanyag piszoár, aminek a kivezető csöve pont Tanárúrék kocsija mellé vezetett:) Pár autónyira minigolfozni is lehetett volna:) Évek óta tervezem, hogy végigsétálok a kempingen, de már az is sok, ahogy kocsival végiggurulunk a hátsó kiengedésig:)

A koncertmentes nulladik napnak köszönhetően igazán sok teendő nem akadt, így aránylag korán eltettem magamat aludni, aminek jóvoltából másnap reggel 10-kor táncra készen, bár ahogy utólag visszatekintek, tovább úgy se bírtam volna aludni, felhőmentes kánikula, sehol egy árnyék. Ilyen szempontból szerencsénk volt, mivel a péntek délutáni, számunkra érdekes zenekarok a cirkuszi sátorban léptek fel (bár a hőségtől itt is két perc alatt leizzadhat az ember). Hiába siettem, a Walking Dead On Broadway műsorát lekéstem. Az utána következő taposó hardcore, az Expire kárpótolt, bár egy idő után elég egy síkra terelődött a dolog.

Ha már itt vagyok, belenézek az Astroid Boysba. A hip-hop-rap kezdést nem igen tudtam hova tenni, mindegy alapon bíztam benne, hogy csak kibontakozik valami, a line-upot elnézve ez a viselkedés forma nem passzol bele a képbe. Végül nem csalódtam, jöttek a hardcore témák, de inkább elsiettem fröccsöt keverni, mert utánuk jött a Betraying The Martyrs, akiket jópárszor láthattam már, mivel volt hogy egy évbe háromszor is felléptek kishazánkban. Ennek ellenére most tűnt fel, hogy van a bandába egy, ránézésre japán szintetizátoros arc, aki nagyon elemébe volt. Nekem az énekelgetései abszolút nem hiányoztak, a hangszerével való pózerkedés meg aztán végképp kiverte a biztosítékot. Értem én, hogy kell valami újat mutatni, de az, hogy egy szintetizátorral léggitározok, meg a feje fölött billentyűzik...  a következő mi lesz? szétveri mint régen a Nirvana a gitárokat? Nálam ez a hangszer alapból nem passzol ehhez a zenei stílushoz.



Mivel már így is túlteljesítettem a napi koncertlátogatás limitemet, mára magam mögött hagytam a cirkuszt, néha fröccsözni se ártana, majd 19:45-re beálltunk a nagyszínpadhoz, mivel érkezett a Terror. Már az elején bűzlött a dolog: a polóm miatt egy-két ember emlegette, hogy elmarad. Aztán persze felhúzták a Los Angeles Hardcore zászlót, de még így is volt valami kellemetlen mellékíze a dolognak... a kezdéskor leesett: az énekest - azt hiszem - hátproblémái miatt az egész turnén helyettesíti egy másik énekes, aki lelkesnek látszott és próbál "megfelelni" de nekem így sajnos nem Terror a Terror.  A számokat azért jó volt hallani, viszont nem értettem, miért kell kihangsúlyozni, hogy a WFF-en náziknak semmi keresnivalójuk... teszem hozzá mindez 0-24h ki van írva a nagyszínpad kivetítő alá, tehát nem kell még neki is felhívni rá a figyelmet, felesleges feszültségkeltésnek éreztem.

Az estére megmaradt energiámat a Parkway Drive koncertjére összpontosítottam. Jó érzés volt egy hónapon belül harmadszor is megnézni, az énekes még mindig iszonyat erőt tud zúdítani a közönségre, akik még egy nagy szemetes konténert is meg body surf-öltettek, egyenesen a színpadig. Repkedtek a slágerszámok, de sajnos idén nyáron beújítottak, miszerint minden fesztiválon el kell játszaniuk egy Rage Against The Machine számot, aminek a miértjét nem tudom, de lehet nem is érdekel, mivel itt egy profi bandáról beszélünk, akik bőven kitudják tölteni a játékidejüket, erre előhozakodnak egy ilyen átdolgozással. Ha Parkway Drive koncerten vagyok, akkor ne kelljen RATM számokat hallgatni. (teszem hozzá Szigeten a Limp Bizkit is előhúzta ezt a gyenge kártyát).



Másnap, szombaton megint csak nem menekülhettünk a 40 fokos hőség elől, reggel 9-10 fele kihányt magából a sátor. Ezért nagy bölcsen kitaláltuk, irány a bolt, az ottani hideg ital és az árnyékos sörpadok majd menedéket nyújtanak. Itt érkeztünk el a számomra egyik leglogikátlanabb megoldáshoz, miszerint kifele menet le kell kaparni a szélvédőre ragasztott parkolójegy matricát és leadni a biztonsági őrnek, aztán ha visszajövünk, vehetünk újat 25 euróért. Ennyi erőből minek adnak matricát, egyszeri belépés és viszlát. De nem hagytuk ennyiben, először próbáltunk könyörögni, photopasst mutogatni stb... hajthatatlan munkaerő. Mivel két autóval érkeztünk a fesztiválra, ám közösen, egy autóval megyünk ki a boltba, Tanárúrék autójáról leszedtük a matricát, majd visszafele felragasztjuk az enyémre.  De továbbra se hagyott nyugodni a dolog, ezért kipróbáltuk a kemping hátsó bejáratát, ahol fotópasszal könnyedén és zökkenőmentesen kiengedtek. Akkor most mi a szabály? :)

A boltnál se volt jobb a klíma, de legalább hideg sörök és szomjas lengyelek versenyeztek, ki tud több üveges bort meginni húzóra (igaz nem 10-12%-os témáról beszélhetünk, de még így is irigykedve néztük, ők legalább bírnak inni:). Mivel Tanárúrék megakarták nézni a Sylosist, ezért délután 4 körül visszatértünk a kempingbe. Nekem nagyon nem volt kedvem sehova mozdulni, ezért az autónál megittam egy-két sört, amiért fogom is a fejemet, mert lusta voltam megnézni a Heart Of A Cowardot... én hülye!



Utána belenéztünk Bandival a Deez Nutsba, ami számomra egy egyszerű hardcore banda, semmi több. Majd kifele menet kiderült, Andi kameráját a fotópassz ellenére se engedik be, így odaálltunk közös erővel kérdőre vonni őket, mentünk volna befele Eskimo Callboyra. A szekus lány mutatott egy kinyomtatott A4-es papírt, amin rajta volt milyen színű papírkarszalagok érvényesek. Már messziről szemet szúrt, hogy a sajtós kék szalag át volt húzva, magyarán olyat nem adtak ki. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy a sajtós bódéba sima bérlet karszalagot kaptuk nulladik nap. 5 perc telefonálgatás után végül beengedett... ahogy léptünk hármat a színpad felé, pont vége lett a koncertnek. Nem könnyű az élet... elhiszem, hogy velünk se egyszerű, de azért az érem másik oldala is elég fényes tud lenni néha... :)

Estére kijutott egy Raised Fist.. azóta se hiszem el, hogy nem maradt el a koncert:) Végre felléptek WFF-en. A cirkuszi sátornak köszönhetően remek meleg és félhomály, ahol még fotózni se egyszerű. Rég láttam őket, jó volt hallani ismét a számaikat élőben. A nap végére érkezett a németek nagy kedvence, a Heaven Shall Burn. Volt minden, mi szem-fülnek ingere. Kicsit kiszorultunk a perifériára, de még így is élvezhető volt az előadás.



A vasárnapot koncertügyileg - az eddigi évekhez képest - idén rendesen meggyúrták. Mivel a meleg totál tönkre tett volna, ezért Bandinak bedobtam a témát: urizáljunk és a diszkósátornál kezdjünk el hideg söröket inni a pultban. Igaz 4 euróért mintha az ereimet vágták volna, de az első korsó mindent megért. Utána a többi már csak ajándék volt, igaz kb fejenként elittunk vagy 40 eurót:) Jól esett pár órát a hűsben ülve italozni, közbe nézni egy négy fős német punk brigádot, akik már délbe igencsak jól néztek ki: a sátor közepén fetrengtek a koszban. Amíg ketten aludtak 10 percet, a másik kettő részegen táncolt az éppen hallható mocsok zenére, majd váltották egymást órákon keresztül. Egy darabig csodáltuk az igénytelenségüket, majd belenéztünk a Born From Painbe, ahol a közönség rendesen élvezte a műsort, öröm volt nézni a circle pitet. Később még az Obituaryba is belenéztem, ami nem igazán az én világom, ennek ellenére pár szám egész elviselhető volt:)



Estére bevolt tervezve a Chelsea Grin, Suicide Silence, Inflame kombó (így kimondva se egyszerű egy 4 napos fesztivál zárónapjára), de este 8 fele gyülekeztek a fekete felhők az égen, sejtetve, ebből bizony lesz valami, elég volt a kánikulából, jöjjön a visszavágó. Mint sokan mások, én is bemenekültem egy esőbiztos helyre, azaz beültem az autómba. Jó volt látni, hogy a kempingszomszédokat nem igazán hatotta meg a "remek" időjárás, a tíz fős társaság kiült nézni a vihart sörrel a kézbe. Néha csillapodni látszott a történet, de mikor az ember visszaindult volna koncertet nézni, megint nekikezdett esni. Így este 10 fele meguntam és bealudtam.



Éjjel kettő fele átmásztam a sátramba, talán kényelmesebb, de akkora volt a szélvihar, hogy reggel 5-kor meguntam és elkezdtem összepakolni. Ahogy elnéztem, közülünk mindenki így volt ezzel, mivel Tanárúék reggel 6kor már el is indultak haza. Mi még készülődtünk reggel 7-ig, majd magunk mögött hagytuk a szétázott szemétdombot (volt aki ott felejtette a szánkóját). Nem mondom, hogy egyszerű volt a hazaút, a cseh szakasz egy igazi túlélőtábor, örülünk ha nem hányjuk szét magunkat a rázós autópályán.

Visszagondolva  erre a négy napra: a nagy kánikula eléggé próbára teszi az embert, mivel aludni esélytelen. Jövőre lehet inkább lakókocsit bérelünk Lipcséből. Viszont a dolog feltöltött annyira, hogy jövőre ismét tiszteletemet tegyem, főleg, hogy Tanárúrral jubilálunk: a 2016-os WFF lesz a 10. alkalom számunkra.

author: András Barth | 16 aug 2015

author:

Barth AndrásBarth András

Flyer:

Photos about the event »