Szerencsére nem volt nagy forgalom az autópályán, így kb. 1 óra alatt ott voltunk a fesztivál közelében. Ott viszont, ami fogadott az elég durva volt. Olyan dugó volt a fesztivál környékén, hogy ilyet még itt sohasem láttunk. Parkolóhelyet kerestünk, végül a fizetősbe sikerült csak leparkolni. No sebaj, visszasétáltunk a fesztiválhoz, és megpróbáltunk gyorsan túllenni a karszalagok kiváltásán, hát ilyen sem volt még, mert közel egy órát vártunk mire sikerült sorra kerülni. Addigra már majdnem este nyolc óra volt. Beérve a fesztiválra elképesztő tömegbe ütköztünk, később hallottuk, hogy előző nap még 9000db napijegyet adtak el. Hát nem csoda, a JudasPriest egy legendás zenekar, várható volt, hogy nagy tömeget mozgat.

Nem sok időnk volt szétnézni, mert röviddel az érkezésünk után már kezdődött a Black Label Society. Az amerikai heavy metal formáció Zakk Wylde frontember vezetésével már 1998 óta sorozatban adja ki a lemezeket, és sikert sikerre halmoz. Legnagyobb dalai az In This River vagy az Angel of Mercy, melyek ma már alapművek minden metál rajongónak, és a koncerten is természetesen elhangoztak. Az énekes, gitáros Zakk hatalmas termetével, vad, motoros bandatag külsejével, egyszerű, de határozott, súlyos témáival nagyon ütős másfél órás koncertet adott zenekarával. Tegyük hozzá, hogy én személy szerint nagyon csípem a BLS zenéjét, szóval nekem ez duplán ütött, mint egy átlagos, vagy a zenekart kevésbé ismerő nézőnek.



A BLS után volt egy kis üresjárat, amikor végre körül tudtunk nézni a fesztivál területén. Némileg megváltozott a fesztivál elrendezése. A tavalyi Media Markt fedett színpad helyett egy szabadtéri színpad fogadott minket és a fesztiválra bevezető út melletti színpadot megszűntették, de szerencsére a Fezen klub, mint fedett rész, megmaradt.  A kajás és italos részek is kicsit átrendeződtek, de alapvetően mindenki megtalálta azt, ami a fogára vagy a májára való.

Mivel már az első napon sohanemlátott tömeg volt, ezért visszasiettünk a nagyszínpadhoz, mert kezdődött a Judas Priest. Az 1968-ban alakult brit heavy metal zenekar számos elismerést szerzett a szakmától, és a közönségtől egyaránt. 2010-ben Grammy-díjat szereztek DissidentAggressor című dalukkal. RobHalford énekes karizmatikus személyiségével, egyedi sikolyaival „megcsinálta” a közönséget. Nem véletlenül nevezik Metal God-nak, a lemezkiadója pedig a Metal God Records. Volt itt közös éneklés, szegecsek, bőrök, gitárszólók a javából. A közönség pedig megmutatta, hogy az igazi heavy metal életérzés a mai napig létezik. Fantasztikus koncert volt. Utána sajnos indulnunk kellett vissza Budapestre, mert egy dolgos másnap várt ránk, így az első napra ennyi jutott.

Csütörtökön munka után indultunk, sikerült egy kicsit korábban érkezni a helyszínre. Végre a jól megszokott látvány fogadott bennünket, családias hangulat és nincs heringparti. Szétnéztünk a kajás részen, ahol találtunk egy olyan grillező-füstölő berendezést, amilyet még nem sokan láttak. Kb. teherautó méretű füstölő kemence, amiben 15-20 kilós marhahúsokat füstöltek. Nem is kellett több, azonnal bekajáltunk. Ár-érték arányban nyerő választás volt.

Elballagtunk a nagyszínpadhoz, ahol Danko Jones kezdett. A kanadai rock banda körülbelül 300 embert vonzott a színpad elé. Eleinte nem igazán fogott meg, de ahogy az idő telt úgy szippantott magába a zene. Egyre lendületesebb és dallamosabb nóták követték egymást, végül pozitív csalódásként könyvelhettem el a koncertet. Bár attól tartok, hogy sosem lesz igazán nagy banda, de előzenekarnak tökéletes, hogy a bulikat bemelegítse. Zsú közben elment Kiscsillagra, amit én ki nem állhatok, úgyhogy ezért tudtam végig nézni Danko Jones produkcióját.

Ez után következett a Soilwork, akik Svédországból jöttek és melodicdeath metal stílusban zenélnek. Dinamikus, de közben érzelmes témáikkal elég komoly tömeget vonzottak a színpadhoz. 2003-ban megjelent FigureNumberFive talán a legjobb albumuk, amelyről a Fezenen is megszólaltattak néhány darabot. Speed a banda énekese rendkívül közvetlen magatartásával hamar megtalálta a közös hangot a közönséggel, és egy nagyon jó kis buli kerekedett. Csak így tovább, ebben a csapatban úgy érzem van még spiritusz, és néhány év múlva már a nagyok között említhetjük a nevüket.

A „Földmunkások” után Zsúval átmentünk Vad Fruttikra, ami nem az én világom, de Zsú nagyon kedveli őket. A maga nemében nem is volt rossz, amit csináltak. Műfajon belül kiemelkedő a magyar alternatív zenei közegben. A 2014-ben Fonogram-díjat kapott csapat igazán kitett magáért, hiszen egy tömény másfél órás programmal rengeteg embert odaszippantott a színpadhoz.

Közben a Nagyszínpadon elkezdődött a Sabaton. A svéd power-, heavy metal banda dalai háborúkat, történelmi harcokat idéznek. A csapat már hazajár, amikor Magyarországra látogat, szinte minden évben, amikor turnéznak tiszteletüket teszik kis hazánkban. A színpadkép eszméletlenül vadállat, középen egy tank, melynek a tetején van a dobszerkó, a mikrofonállványok gépfegyverekre szerelve, és komoly pirotechnikai elemek is vannak koncert közben. A Sabaton koncertek elmaradhatatlan kelléke a pálinka, mely nemes italt már szinte szimbólumként emlegetik. Joakim a zenekar mozgatórugójarendkívül közvetlen, barátságos és fantasztikus hangú énekes. Az sem mellékes, hogy egy koncert alatt szépen fogyaszt a hűsítő „forró” nedűből, melyet a zenekartagokkal is megoszt. A végeredmény pedig egy hatalmas pálinkagőzös metál őrület együtt a közönséggel.



Közben belenéztem a Moby Dick zenekar koncertjébe, ahol Smiciék daráltak egy kellemeset. A klasszikus számok, mint a Beteg a föld vagy a Mennyből az angyal nagyon brutál módon szóltak. Már amennyire a Fezen klub technikája alkalmas erre. Minden esetre a magyar színtér meghatározó trash metál bandája még mindig azt a formát hozza, mint 25 éve a kőkemény zenéjével és a mai napig aktuális szövegeivel.

Sajnos eljött az idő, hogy haza induljunk, ugyanis még a pénteket le kellett dolgozni. Hát ez most így jött ki, de jövőre már nem fogunk ingázni, inkább a sátorban pihenünk.

Végre péntek, másnap nem kell dolgozni. Meló után siettünk, hogy kicsit többet lássunk, mint az első két nap. Minden rendben ment, a Balaton felé volt egy kis dugó, de viszonylag normálisan tudtunk haladni. Lazán le tudtunk parkolni, irány a fesztivál.

Aznap az első fellépő, akiket megnéztünk, az 1996-ban alakult Hooligans zenekar volt.  Csipa, Tibi, Endi és Zsolti a csajok kedvencei, nem is csoda, hogy voltak néhányan, akik végig sikoltozták a koncertet. Kicsit vicces volt, amikor Csipa az ötödik szám után lihegve, zihálva kifeküdt a színpadra, szegény már nem mai gyerek, de gyorsan összekapta magát és folytatódott tovább a buli, bár az énekben volt némi hamisság, de elnézzük, hiszen mégiscsak egy sokatlátott zenészről beszélünk. összességében egy kellemes hangulatú délutáni mulatságot hoztak össze a srácok.

A Hooligans után átmentünk Cadaveresre, Körmiék underground-metál zenekarára kicsit headbangelni. Kemény riffekkel, és lágyabb dallamokkal is „etették” a közönséget, akik szívesen „lakmároztak” a változatos témákból. Előkerültek a klasszikusok is, például a Soul of a New Breed, melyet a koncert végén amolyan ráadásként beletoltak a publikum arcába. A csapat rendkívül lendületes és magával ragadó a színpadon, és a zenében egyaránt.

Aztán következett a Subscribe, akik idén az utolsó turnéjuk keretében léptek fel a Fezenen. Sajnos nem sikerült őket végig nézni, csak néhány számot csíptünk el. Valamiért azt érzem, hogy nekik nem szabadna abbahagyni a zenélést ebben a formában, mert még mindig rendkívül jól tolják élőben. Azt meg tudom érteni, hogyha egy zenekar szünetet tart, hiszen mindenkinél lehetnek hullámvölgyek, de itt többről lehet szó, hiszen a döntés véglegesnek tűnik. Most is nagyon pörögtek, és a régebbi dalok ugyanúgy ütöttek, mint anno. Azt gondolom a Subscribe hiányozni fog a magyar zenei életből, ez van.


A Depresszió nem sokkal a Subi után kezdett. Itt már egy elég komoly tömeg gyűlt össze, akik ritmusosan tapsoltak, amikor a zenekar még a backstage-ben készült a koncertre. Amikor kiléptek a színpadra már érezni lehetett, hogy ez valami hatalmas buli lesz. Sejtésünk beigazolódott, mert fantasztikus koncertet adtak. Feriék nem úgy dolgoznak, hogy lenyomják a közönség torkán a zenét, hanem szépen elhúzzák a mézes madzagot, és ha tetszik ha nem, a közönség ráharap a csalira. A dallamok, a szövegek szép lassan belemásznak a fejekbe, nincs menekvés és persze „mindenki ugrik”. Stílusosan a Tele élettel színpadon léptek fel, amely ugyan a nevükre nem jellemző, de a zenéjükre annál inkább. Király volt.

Utánuk még meg kellett nézni a magyar rockzene „anyabaszóit” a Sex Actiont, hiszen idén 25 éves a zenekar. Döglégy a dobok mögött, Miksa a gitárszólókkal, Matyi a laza basszussal és Szasza a „pinavadász” szövegeivel a hűvös idő ellenére megmozgatta a publikumot. Volt itt minden, szilikonos szőke csajok, ünnepi torta, rongyrázás meg tüzeskedés vagyis hamisítatlan Sex Action feeling. A dirty rock magyar királyai talán most vannak a legjobb formájukban. Állati bulit csináltak. Péntekre elég is volt ennyi, hangulatát tekintve a mindenképp a legjobb nap volt.



Szombaton már kora délután bent voltunk a fesztiválon. Az utolsó nap mindig kicsit elvegyülünk, és megnézzük, hogy eddig miket hagytuk ki. Felfedező utunk során töltöttünk ki néhány tesztet, melyekkel értékes ajándéktárgyakhoz jutottunk, illetve logikai feladatokat oldottunk meg, melyekkel csak az időnket ütöttük el. Aztán kezdődtek a koncertek.

Elsőként a Supernemet néztük meg, mely a délutáni nagy melegben játszott. A tömegen látszott, hogy még nem nagyon keltek fel, kicsit álmosak voltak, de azért így is sikerült néhány elvetemülttel találkozni, akik már fetrengtek a piától. Alapvetően egy laza, igazi napos délutáni koncertet adott a csapat. Szabi benyomott pár jó poént a dalok között, ezzel fokozva a hangulatot.



Fél hétre átmentünk Roadra, akik a Nagyszínpad első fellépői voltak szombaton. Mátéék hozták a szokásos formát, szépen megmozgatták a közönséget. Goya rohangált, mint pók a falon, alig lehetett lefotózni. Nem kell más, Visszahárom, Go és a többi klasszikus Road dal előkerült a kalapból, nomeg persze a szokásos pálinka, melyet mosolyogva kortyolgatott Máté. A mai magyar rockzenei életben az egyik legjobb koncertbandának tartom a Roadot, mert mindig nagyon jó hangulatú koncertet adnak. Nem játsszák meg magukat, egyszerűen csak zenélnek és élvezik, a szövegeik pedig annyira kedvelhetők, mint egy korsó hideg sör valamelyik hosszú munkanap után.

Road után belenéztünk az Irie Maffiába és a Lordba is, de ezekről nem tudok különösebben semmit írni, mert inkább csak elhaladtunk a színpadok előtt. Fogyasztottunk egy kis „üdítőt”, majd elindultunk Péterfy Bori & Love Band koncertre. Zsú nagyon kedveli őket, és mivel épp nem volt más, ezért úgy döntöttem, hogy én is megnézem. Az a helyzet, hogy az alternatív zene még mindig távol áll tőlem, de ez a nő tud valamit ez kétségtelen. A színpadi mozgás, a hang, a viselet mind meghatározzák egy-egy frontember karakterét, és azt kell, hogy mondjam Péterfy Bori egy igazi profi színész, énekesnő. Úgy játszik a dalokkal és a közönséggel, ahogy akar. Nem mondom, hogy gyakran fogok járni a koncertjeire, de el kell ismerni, hogy egy vérbeli nő, aki igazándiból bármit megtehet a színpadon.



Zárásként még belekukkantottunk a finn love metalt játszó HIM zenekar néhány dalába, mely a Nagyszínpad utolsó fellépője volt 2015-ben a Fezenen. A sajátos melankolikus, a halál és a szerelem témáit boncolgató dalok nagyon sok zenekarra hatással voltak, és vannak a mai napig is. A második albumukról ismert JoinMeInDeath című sláger itt is nagy sikert aratott. Bár nem láttuk az elejétől a végéig a koncertet, de amit láttunk és hallottunk belőle az nagyon tetszett.

Majd azt gondoltam, hogy már nem érhet meglepetés, de az Anna and the Barbies igencsak meglepett. Hasonló véleményem volt róluk, mint bármelyik alternatív zenekarról, de pozitívan csalódtam. A táncos, énekesnő Pásztor Anna egy igazi jelenség. Az egy dolog, hogy milyen ruhákat, maszkokat, sminkeket és kiegészítőket visel, de a színpadi mozgása és az énekhangja is egyedi. A dalai tele érzelmekkel, vadsággal, valamiféle extrém, szokatlan látvánnyal kombinálva elérik hatásukat. Ez igen, ez már művészet a javából, ami az égig emel, majd a porba taszít, majd megint felemel onnan a csillagokig. Nagy élmény volt, köszönöm. Ezzel a koncerttel ért véget számunkra a 2015-ős Fezen.

összességében egy nagyon színvonalas, mégis családias hangulatú fesztivál a Fezen, és remélem ilyen is marad, ahova jó érzés eljönni minden évben. Jövőre ugyanitt találkozunk!