Brutal Assault - 2015
Czech RepublicJaroměř/Josefov
Mire volt jó és miért kellett? Azaz, hogy előtte héten szó szerint majdnem kiégtem egy német Wacken fesztiválon? A részletekbe nem mennék bele, de az tény, hogy nem a pihenés volt a meghatározó eleme a történetnek. Végül 1.100 km kocsikázás után hétfőn hajnal 2-kor végre ágyba kerültem. Másnap, kedd hajnal 4-kor indulhattunk vissza Csehországba... és nem, nem várost nézni vagy wellnesselni.. hanem hogy délelőtt 11-kor hadd remegjen a kezemben a sör megint.

2010 óta minden évben, nagyjából tudtam mire számíthatok, de hogy idén megint új útvonalon keresztül jutunk el a fesztiválig... csak tudnám, hogy hoztuk össze, legalább láthattuk az erőd hátsó falait.

Meg volt a konkrét parkolóhely méterre pontos gps koordinátákkal (gmaps a barátom - jobb klikk - mi található itt). Évről-évre ide táborozunk, igaz a +40 fok délután 3-4-ig garantált, de legalább gyorsabban rávesszük magunkat a kocsmázásra.



Mivel mínusz első napról beszélünk, délbe még a youtube-os kocsma se volt nyitva, viszont előtte elhaladva egy pali lelkesen integetett nekünk. Nem igen tudtuk mire vélni, majd leesett: a kocsma pultosa megismert minket tavalyról. Jóleső gesztus :) Gyors sátorállítás után végre beültünk egy kávéra-sörre, majd az ekkor még üres kocsmában én kértem az első zenét: Born of Osiris - Machine...  Kezdjünk hát el 5 napig fesztiválozni megint...

https://www.youtube.com/watch?v=5yqWtYD8qSI

Mivel idén jubilált a rendezvény, a 20. alkalomra nagy durranást vártam. Csak tudnám miért!? Jó ez így, ahogy van. Megszoktam, hogy a németek minden szarért tűzijátékokat dobálnak.. itt nem volt különösebb jele a második X-nek, csak néhány feketecsuhás harkályember mászkált a falak tetején... tökéletesen kihasználva a naplemente nyújtotta sziluett látványt. Jobbra-balra mutogattak vagy éppen csak egy helyben álltak mozulatlanul. Én azért vártam némi csattanót.. mondjuk összeverekednek egymással, jófajta pankráció közepette némelyik lezuhan a falról, egyenesen a mobil wc sorra... de előtte még a látvány kedvéért lángra lobbantják egymás ruháját.



A húsz év természetesen látszik a fesztiválon, fokozatosan fejlődik (bár a zuhanyzóig az elmúlt 6 évben nem jutottam el, nem is vagyok rá büszke). Az egész móka jól szervezett, mindig van új a nap alatt... idén az erőd gyomrába kiállítás volt a kezdetekről és az egész Josefov erőd múltjáról.. zseniálisan repültünk az időben! De már az is elképesztő, hogy ha nincs jobb dolga az embernek, hát járkál az épületben sörrel a kézben, akár egy labirintus, néhol van átjáró vagy csak beugró rész, ahova leülhetünk hűsölni. Eltévedni persze nem lehet, sok rész le volt zárva, de mutasson bárki még egy ilyen fesztivált, ahol megfordul ennyi részeg, idióta ember (tényleg a Föld minden pontjáról..találkoztunk horvát, spanyol, angol de még mexikói, kanadai emberekkel is ) és sehol egy hányás- vagy vizeletfolt a talán védettnek nyilvánított épület falain.



Idén is jöttek nagyobb nevek, mint például Carnifex vagy  Walls Of Jericho, de valahogy jobban izzadt a tenyerem a betegebb muzsikákra:
- a csütörtök délelőtti Gutslit egyenesen Indiából. Nem szórakoztak sokat, bontották a színpadot. A szakállas basszusgitáros (név szerint: Gurdip Singh Narang )  csodaszép turbánban, az énekesnek (név szerint: Aditya Barve ) meg csak úgy lobogott a bongyor haja.:).
- egy jófajta francia grind - brutaldeath: Benighted, ahol az énekesnek még mindig nem futja cipőre, valamiért mindig mezítláb lép a színpadra.
- a hátsó sátorszínpados Hour of Penance koncertjére egész szép tömeg gyűlt össze. Érthető, hiszen csodaszép.
- szombat reggeli kezdésnek beteg grindcore: a holland Rectal Smegma... Nincsenek szavak :)



Délután Sebiúr felhívott és érdeklődött a táncrendünk felől.. ekkor már sántított a dolog, gyanúsan összeállt a kép: tán tiszteletét teszi a fesztiválon? Igen! Délután 4 fele Bibók úrral közösen felbukkantak Josefov macskaköves utcáin. Csodaszép meglepetés! Be is jártuk velük kicsit a fesztivált, egészen egy Suicide Silence koncertig jutottunk, aminek felénél sajnos hazaindultak. Az előadás megint csak gyönyörűséges volt, az énekes ismét nem tetszését nyilvánította ha valaki korábban kezdte a circle pitet vagy előrefutott egy wall of deathbe:)



Zárásképpen a lelátóról végignéztük a Heaven Shall Burnt, ahol egy apuka és két fiú-lány gyermeke tisztességesen végigtombolták az egész koncertet. Érződött a hétvégi tömeg, de még így is élvezhető maradt az egész történet, söreinket aránylag gyorsan kézhez kaptuk. Búcsúzásképpen azért beültünk a youtube-os kocsmába pár sörre.

Ez a fesztivál továbbra is tökéletes! Kis helyen megtalálható minden, nem kell hosszan sétálni. Ha nincs kedvem a benti tömeghez, kimegyek 200 méterre kocsmázni. A nagyszínpadok tökéletesen operálnak. Arra sajnos idén se kaptunk választ, hogy a pultos srác (Thomas) hogy bírja alvás nélkül.:) Jövőre kiderítjük!

András Barth | 23 aug 2015

Flyer:

Photos about the event »