Sziget festival - 2014
Hungary Budapest/Hajógyári-sziget
Öt éve nem voltam a Szigeten… volt mikor, hogy beestem pár órára, de akkor se néztem igazán körül. Idén csak két napra mentünk, de végre eljutottam olyan helyekre ahova 1997 óta egyszer sem (pl: Duna-part), sikerült aránylag jól bejárni a területet. Kicsit megdöbbentett, hogy a régi “sziget-feeling” már messze nem érezhető, dehát legyünk nyitottak az újra.


Első napnak betájoltuk a szombatot, ami egy kicsit merész dolog, mivel hétvége és sokan talán csak azért jönnek ki, mert Sziget ideje alatt nem akarnak otthon ülni. Kora délután Sebi- és Fedor családdal együtt beültünk a Kaszásdülőnél található Köles étterembe (sajnáltam, hogy a Jutka presszó megszűnt). Türhető árak mellett megittunk pár sört és du. 6 körül befele vettük az irányt. A bejáratnál majdnem nagyítóval vizsgálták meg a karszalagjainkat. Jó hogy nem tépték le rólunk a nagy rángatás közepette. Belefutottam egy történetbe, miszerint az egyik lány karszalagját összefogó fémről levolt kopva kicsit a festék, ezért levágták róla a bérletkarszalagot. Én megértem, hogy a jegyellenőrök nem szórakoznak azzal aki csal, de mi van ha az adott személy pl két napig részegen fetrengett, vagy esett-borult pultról pultra, miközbe néhány padlófogás közepette végighúzta a csuklóját is, aminek során megkopik a festék? Főleg, hogy egy hetes a rendezvény. Mondjuk Szigeten már a műanyag hetijegy karszalagok korában is voltak érdekes történetek.

Ők tudják, de ha haladni akarnak a korral és felvenni a versenyt a nyugat-európai fesztiválokkal, lehet nem kéne azokat az embereket atrocitálni, akik mondjuk tisztességesen megveszik a bérletet. (voltam olyan belga fesztiválon, ahol a jegyellenőr szerint lazán volt rajtam a karszalag, ezért levágták, de adtak helyette újat).

Végre bent, merre menjünk? Természetesen pénzzel nem lehet fizetni a fesztiválon, ezért szerezzünk fesztiválkártyát és töltsünk rá pénzt. A bejárathoz legközelebbi helyen természetesen kígyózott a sor. Az Afrika falunál végre sikerült a művelet, ahol megint beleszaladtunk egy kellemetlen dologba: kötelező a kártya mellé megvásárolni 500 Ft-ért egy üres szemetes zsákot, amit akkor kapunk vissza, ha visszaviszünk egy zsák szemetet. Könyörgöm, kimegy az ember egy napra (du. 7 óra lehetett) és akkor még szórakozzon ilyenekkel, hogy neki áll szemetet szedni meg keresni egy leadó pontot? (amiből az egyik a Sziget másik végén volt, ahol három gyerek ücsörgött… ennyi erőből elküldhették volna őket szemetet szedni abból a pénzből amit ezért a munkáért kaptak). Értem én, hogy neveljük az embert a környezet tudatott életmódhoz, de nem azért megyek ki 1-2 napra egy fesztiválra, hogy másnak a szemetét szedjem ingyen. Itt is kövessük a nyugati példát persze.. csak hogy ott 5 EUR-t kell fizetnie az embernek, mikor kiváltja a bérletét (nem pedig a kártya mellé kell venni, ami sokan elhagynak vagy visszaváltanak, de másnap mégis visszajönnek). De van ahol bele van építve a bérlet árába, csak kapsz egy korongot és azt visszaválthatod egy zsák szeméttel.

Végre eljutottunk addig, hogy a Volt teraszon megigyunk egy sört, a háttérben a Subscribe muzsikált. Néhány számba benéztem, de maga az egész atomszféra nem nyűgözött le. A fények, a háttér kivetítő színei valamiért furcsán hatottak rám, ezért inkább maradtunk a pultnál. Majd átnéztünk a borfaulba, ami egy nagyobb fás terület, szépen izzókkal kivilágítva. Igaz a fröccs nem volt olcsó, de legalább minőségi bort kaptunk.



A nagyszínpados Prodigyre időbe beálltunk, de borult az a megszokott elvem, miszerint jobb oldalról rengetegen érkeznek (három irányból megközelíthető), ezért álljunk át a bal oldalra. Hát itt is tele volt a nézőtér, ide is három irányból ömlött a tömeg. Végül valahogy beszorultunk a mozgássérült lelátó mögé, ahol 4-5 Toi toi wc miatt semmit se láttunk. Én néha felálltam fotózni rá, de mivel több ember is próbálkozott, ezért kezdett veszélyessé válni a dolog, behorpadt az egyik wc teteje. Kérdés csak az volt, ki és mikor zuhan bele. Tityék csak hallgatták a koncertet, végül nekem is csak ez jutott. Nem mintha nagyon érdekelt volna a Prodigy, láttam már vagy tízszer.



A koncert végeztével visszanéztünk a borfaluba pár fröccsre, majd irány haza. Mindig érdekes látvány éjjel 2-3 fele a Sziget bejáratánál kint rekedt embereket figyelni. Még életben vannak, de egy beteg kutyánál is aljasabb mozgáskultúrával próbálnak kéregetni vagy csak beszélgetni. Inkább haladjunk, üljünk egy taxiba. De a HÉV megállóba pont jött egy éjszakai busz, amivel könnyedén, egy szállással hamar hazaértünk. Tity sajnos emiatt megfázott.

Másnap, vasárnap délután 2 fele ismét a Sziget környékén, a Köles étterembe ebédeltünk. Jött pár ismerős, végül 5 fele benéztünk a fesztiválra, de most már a körbesétálás céljából. A bejáratnál megint majdnem lerángatták a karszalagjainkat, már meg se lepődtem. Ha tippelhetek, ezt a szerepet diákmunkások töltik be… egyrészt amatőrök, másrészt próbálnak mindenbe belekötni, hogy legyen mit felmutatni a feletteseiknek.



Elsétáltunk a Csónakházba, ahol elvileg lehet pénzért vásárolni. De sajnos az ajtón kívül állt a sor, ezért még az itteni elkerített teraszrészen vettem egy dobozos sört. A kerítésnél veszteglő biztonsági őr kijelentette, hogy a dobozt nem vihetem ki, öntsem át pohárba. Mi van? Kilépek és az első pultnál veszek dobozos sört (csak más márkájú). Még az is baj, hogy valaki nem Dreheres dobozt dob el a fesztiválon? Mindegy, haladjunk.

Elnéztünk Rubik kocka házhoz, ahol egy arc sakkozott 8 másikkal. Elég nagy pofával lépegetett a bábukkal. Nem szeretem az arcoskodást, inkább nem vártam meg, hogy megszólaljon. Ekkor már ettem volna egy hambugert... 1.300 Ft. Értem én, hogy a nyugati fesztiválokhoz képest ez még így is alacsony ár de Magyarországon vagyunk és lehet, hogy a közönség nagy része külföldi, de én magyar vagyok és magyar árakban gondolkodom. (annak ellenére, hogy Angliába dolgozom). Azt is megértem, hogy egy kajás standot egy fesztiválon nem olcsó kibérelni, de amikor 900 Ft-ból a fesztiválon kívül egy komplett menüt kapok, akkor ne kerüljön már egy hot-dog 800 Ft-ba. Arról nem is beszélve, hogy egy dobozos Dreher kb 300 Ft a boltba, a Szigeten 740. Olvastam cikkeket ezzel kapcsolatba, évről-évre nyomon követem az ilyesfajta reakciókat. Érdekes módon mindig meg van rá a magyarázat, amivel én valahogy sose tudok azonosulni. Járok külföldi rendezvényekre és ha arról van szó, veszek egy gyrost vagy iszok egy pohár sört és nem érdekel az a pár EUR, de ez egy magyar fesztivál, ne szálljanak már el az árak, csak azért mert még így is olcsó egy külföldinek.



Végre eljutottam a Duna partra, ahol elég nagy volt a nyugalom, az emberek nagyrésze a koncerteken tolongott. Elég jól kialakított nyugis, pihenős helyre jutottunk, ahol kicsit elszomorító volt látni, hogy szinte az egész part körbe van kerítve. Egyrészt érhető, mert a sok részeg, bedrogozott ember nem tud viselkedni, elsodorja őket a Duna, másrészt elvette az egész dolog varázsát. Nem is maradtunk 10 percnél tovább. Visszafele végig haladtunk az egyik főutcán, ahol folyamatosan ömlött az embertömeg. Ez az ami 15 év alatt se változott. Pár helyszínbe belenéztünk, majd irány Cegléd.

Sajnálom, hogy a Sziget nem az a fesztivál, amin az én korosztályom felnőtt 1996-tól kb 10 éven keresztül. De elfogadom, hogy a dolgok változnak és ahhoz, hogy manapság is egy eladható rendezvény legyen, nem szabad a régi és megszokott dolgokhoz nyúlni, merni kell nyitni az új felé. Nagyon sajnáltam, hogy a metálzene ebbe a vonalba nem fér már bele (pedig nyugaton igencsak nagy húzó stílus, elég ha csak megnézzük az osztrákok legnagyobb fesztiváljait). Gerendai Károly érve, miszerint az idei Szigeten a Blink 182 és a Korn napján voltak legkevesebben a fesztiválon, ami arra enged következtetni, hogy a metál zene kedvelői kevesen vannak és nincs igény az ilyesfajta zenére. Ezzel azért tudnék vitatkozni: például, hogy nem elég egy napra bedobni egy nagy nevet, hanem mellérakni még két kisebb bandát és körbe övezni egy másik színpadon hasonló magyar bandákkal, amiért már lehet azt mondja az ember: ez így már megér nekem 16.000 Ft-ot. De csak egy Kornért ennyit kifizetne valaki?



Sziget megváltozott... Eddig hírekben olvastam, most láthattam is, de furcsa mód jó érzéssel távoztunk. Természetesen volt ami nem tetszett (minden fesztiválba bele tudok kötni:), de ennek ellenére is szívesen kimentem volna még pár napra, mert biztos találtam volna sok újdonságot (és hibát:). Évek óta járom az európai fesztiválokat és Sziget tényleg egyedinek számít ebben a témában.


author: András Barth | 25 aug 2014

author:

Barth AndrásBarth András

Flyer:

Photos about the event »