ReggaeCamp - 2014
HungaryHatvan/Városi Strandfürdő
Elérkezett végre július utolsó hete, s kitárta kapuit a Reggae Camp, a helyszín ismét 60, Városi strand. Sajna a masszívunk tagjai az utóbbi években kicsit lemorzsolódtak, már csak legenda az Északi Masszív „falu” ahol népes táborunk hepajkodott.

Sok embert sok fele visz az élet, én őszintén remélem hogy a Camp lesz az a fesztivál ahova mindig jó szívvel fogok menni. Domi és Norbó barátommal összepakoltunk, a kocsi alja szinte súrolta a földet és elindultunk, 1 nappal a hivatalos kezdés előtt. Az utunk zökkenőmentesen zajlott, de pont mire megérkeztünk leszakadt az ég. Annyira, hogy kb. 1 métert láttunk előre.

Megérkezés, pacsizás, welcome sör stb. Idén úgy gondoltam leszek akkora úr, hogy matracon aludjak. A matrac a tetőcsomagtartón rommá ázott, sebaj Jahfarék hangcuccának a látványa minden szomorúságot kárpótolt. Sajna a nulladik nap főként elázással telt, viszont legalább így maradt idő nagy beszélgetésekre. Már kb. állt a backstage rész, mi meg segítettünk a soundosoknak felállítani a sátrat. Ugyanis új helyszínnel bővült a Camp, a Dub Yarddal. Imáink nyitott fülekre találtak :)

Az aznap este természetesen nem józanságba fulladt. S végre tényleg elérkezett a nap, amikor rasták hada lepte el a kis városkát, érkeztek a cimbik… én gyorsan megpróbáltam installálni a Warrior vásznakat, nem ment könnyen mert… túl meleg volt ;) Aztán egyszer csak a semmiből feltűnt egy angyal, egy csodálatos lány aki segített nekem megcsinálni a dekort. Érdekes teremtés ő, jött hozott egy jelet a Campen végig elvarázsolt… a mai napig nem tudom őt hova tenni. De az biztos hogy nagyon szeretem a kicsilányt. Talán a Dub Yard mellett Ő volt az idei Camp legemlékezetesebb élménye nekem. Nem evilági szerzet az biztos és okkal jött. Kíváncsi vagyok mit mutat még…  Nekem az idei Camp elég spirituálisra sikeredett, lett egy Dub Yard ahol a zene rezgése csontig hatolt a bitang nagy hangfalból és elrepített valahova teljesen máshova… és ez a lány… aki szintén valahova teljesen máshova kalauzolt. Mérföldkő az életemben mindkét esemény, s boldog vagyok hogy a ReggaeCampen történtek meg e csodák velem.

Őszintén szólva nagyon ki sem mozdultam a Yardról. Nyilván portyáztam ide-oda de már rutinos Campelőként nem látogattam meg minden eseményt. Arra koncentráltam ami 100%-ig örömet okoz, hisz ez a Camp lényege szerintem, hogy boldogságot okozzon az embernek. A Dub Yard olyan ideális helyen volt, Jahfar szépen kidíszítette. Hangulatos, színvonalas, külföldön simán megállná a helyét. Jövőre még több dekorral készülünk, ha már az egész Campet nem lehet megváltani legalább a szívünk csücskét sikerüljön. Egyébként meg hatalmas bigupJahfarnak, aki saját pénzen építette össze ezt az egészet. önzetlen Harcos! Köszönet TBnek és a Camp Crewnak a lehetőségért!!

Szerintem amúgy a Dub Yardon voltak a legnagyobb bulik, kiváló szelektorokkal a világ sok-sok pontjáról. A dub egy spirituális, meditatív zene ha megérint nem hiszem hogy el tudod engedni. Amit én a Dub Yardon megéltem a Camp alatt, azt kívánom minden kócos testvéremnek… s boldog emberek lesztek! :) Na de nem szólhat a beszámoló csak a Dub Yardról.

Az idei Camp elég húzósra sikeredett a sok-sok hazai fej mellett többen érkeztek külföldről, de nézzük szép sorjában: fellépett újfent a legendás szolnoki csapat a Tigris, nem kis ovációt okozva ezzel :)

De olyan ínyencségek is teret kaptak, mint a Burkus König, Ági van vagy épp a Láma Dalai. Sajnos a MightyFishersről lemaradtam idén, mert a Camp mellett volt még egy küldetésünk. Meghívást kaptunk Szlovákiába egy egy napos reggae fesztre, ahol amúgy a BPR lépett fel Perfecttel de volt Raging Fyah is… na de vissza a Campre. Ahogy így végig gondolom mit is írhatnék csak a Dub Yard ugrik be folyamatosan. Imádtam. Na de a hazai erők mellett tiszteletét tette több külföldi sztár is, melyeket nagyrészt I.Ration intézte, BigUp!!JonnyOsbourne, RodTaylor ,LoneRanger és Spectacular érkeztek a kicsi szigetről, de Mc BrotherCulture é SoloBanton is ellátogatott a fesztre Londonból. A három nagyöreg eszméletlen koncertet adott, de sajna Spectáról lecsúsztam. Ahogy iodén kimaradt al LB27 is. Na ilyen Camp sem volt még. De ahogy mindig, most is csak jót hallottam a zenekar fellépéséről. A képek bizonyítják, hogy bődületes koncert jött össze, számtalan emberke csápolt együtt a legendás zenekar koncertjén :)  A Campen egyébként aOne Love Reggae csapata dokumentumfilmet vagy inkább riportfilmet forgatott, engem is felkértek s végre elmondhattam őszintén mit is gondolok a hazai helyzetről. Lehet hogy lincselés lesz a vége, de ez volt elvileg ennek a videónak a célja. Baromira dühít sokunk egymáshoz való hozzáállása, az üres szavak…

Sajnos az idei évet sem úsztuk meg Babylon katonái nélkül. Nem volt semmi atrocitás, de ez is felháborító… ez a hozzáállás. A valós ügyek meg mennek a szőnyeg alá. Buta magyarok, sokszor sírni tudnék mennyire korlátoltak vagyunk. Az egyik kedvenc koncertem a BPR bekinegelésével összegyúrt műsor volt, ahogy Busa Pista ordította torkaszakadtából a kékeknek, hogy hova takarodjanak. Végre egy őszinte momentum. A Camp egyik legszebb pillanata volt, remélem sosem felejtem. Copy rajzolt egy nagy plakátot, ahol Mi is rajta vagyunk… Livityvel, Big Up! 

Még egy nagy felt Botondnak aki a 3 éves LivityWarrior csoportképet lőtte, köszi bró! :)

Hú csak úgy cikáznak a gondolatok a fejemben :) ilyen ez a Camp, fel szeretném idézni a történteket de egyszerűen nem tudom őket letisztázni a fejemben, annyi jó dolog történt :)

Szaszával (The 3Teadies) például tartottunk egy 24 órás „szétküldjük ahogy kell” napot. Nulla alvás, annál több mosoly, jövőre is beadjuk tuti! :) Az egyik legnagyobb feketepont a számtalan piros mellett, az hogy nem volt rendes kaja. Én nem vagyok egy nagyevő, de azért ez így elég cinkes volt. De úgy tudom már mennek a tárgyalások e ügy előrelendítése érdekében. Idén jöttek babzsákfoteles formák is, bigupMokota! Színezték, felfrissítették a Campet... jót lehetett csillezni náluk, remélem jövőre is találkozunk!

Köszönöm a Ladánybene 27-nek idén is az élményt, lehetőséget !! Nagyon jó volt megint Veletek, remélem még sok-sok évet, évtizedet töltünk majd együtt. Képeket leshettek a galériában! Respect LB27 ReggaeCamp ! BooomBooomBooooooooooom!!!
Máté Farkas-Kontra | 06 aug 2014

Flyer:

Random photos - 2023