Road: Nekem a fesztivál kezdőbandája. Nem is baj, mert őket bárhol, bármikor megnézem. Igazi buli hangulatot tudnak teremteni. Szeretem ezt az igazi lazulós,bulizós rock ’n’ roll -t! Ez a zene ami csak szórakoztatni akar és igen ők aztán igazán jól tolják. Az idén harmadszorra láttam őket, egy kicsit variáltak a programon. Meg hát az én kis baráti társaságom is összejött egyből és nyomtuk az össznépi vigyorgós táncolós hajrázós bulit.

A 2013-as lemezről jó sokat toltak, ami szerintem igen jól sikerült lemez, az Emberteremtő lemezükről csak egy szám volt, a többi lemezről jöttek a nagy slágerek:  Nem kell más, Valami nagyon hideg kék, stb. Én végigvigyorogtam a bulit, bár a hangerő lehetett volna több, elvégre ez rock ’n’ roll. A közönség egyből a zenekar tenyeréből evett, itt is már jó ideje kialakult egy törzsközönség. Ennek a zenekarnak tényleg elhiszi az ember amiről énekelnek, mert átjön az érzés, az energia!

Moonspell: Lusitán vámpírmetál. Az Arch Enemy helyett őket tudták elhozni a szervezők, aminek én nagyon örültem. Mert ők nekem nagyon régi kedvenceim! Számomra ez a zenekar testesíti meg az igazi vámpirisztikus goth metált! A koncert előtt még volt egy dedikálásuk, ami nagy piros pont a Fezennek. Nagyon szimpatikusak voltak, végigvárták az összes rajongót aki találkozni, aláíratni, fotózkodni akart velük. Mindenkire mosolyogtak, így kell a közönséggel bánni! A koncert kezdetén azért még nem gyűlt össze nagy létszámban a publikum, és még nem is igazán szállt le az éj. De ennek ellenére hatalmas energiával robbantak be a színpadra, a jó kis zúzós új albummal nyitottak. Fernando szokásához híven egyből a hátán vitte a bulit, most egy római impozáns sisakban lépett a színpadra, egyből magára vonzva a tekinteteket. A mai metál mezőnyben még mindig ő az egyik legjobb és legkarizmatikusabb frontember. Ahogy előadja a régi és az új dalokat, hergeli magát és a közönséget, azt az izzást ami árad belőle egyből érzi az ember. Ebben persze sokat segítenek a társak és a dalok, ebben a zenében van egy megfoghatatlan ősi misztikus tűz, a sötétség-élet és ösztönök keveréke, egy kis vámpírsággal ragadozó ösztönnel keverve.Az első számtól kezdve érzi az ember, és lassan átkerül ebbe a misztikus világba.

Az előadást az új lemez direktebb, metálos nótáival nyitották, amire el is kezdett a buli beindulni. Nagyon jó kis fesztiválprogramot nyomtak! Szépen csepegtették a régi klasszikus számokat a programba,arányosan keverve régi korszakot a mostani érával. A koncert vége felé, pedig jöttek a legendássá vált, örök klasszis számok, na itt elszabadult a pokol nálam! Opium, Alma Mater, itt nekem már katarzis volt! Átadva az ember magát az őserőnek, tombol, ordít, kiszáll a való időből és koncert végén csak nevet, mert az egy igazi jó buli volt!

Moonspell után körülnéztünk a fesztiválon. Nagy örömömre az idén csináltak egy kis VIP sátrat, ez nagyon jó ötlet, újabb jó pont a szervezőknek. Belenéztünk a Fezen klub programjába, aztán visszasétálás a borházak szegélyezte utcán, ami tavaly is igen látogatott volt.

Tankcsapda: Kíváncsi voltam az új felállásra, mit hoznak ki a régi számokból. Régen nagyon sok TCS koncertre jártunk, igazi jó kis rock ’n’ roll bulikat nyomtak a srácok. Az igazat megvallva az utolsó lemezek nem igazán jöttek be nekem. Igen sajnos ezen a koncerten is igen sok szám az új érából hangzott el, így nem igen tudtam élvezni. Sidi nagyon jó gitáros, meg igen jó fazon, igencsak beleillik a bandába, jól nyomja. Lukács Laci is hozta a formáját, konferálások és frontemberség terén. Meg volt itt piro meg minden látványosság, de ez úgy érzem már nem az én Tankcsapdám. A régi számoknak nagyon örültem, mert azért azok is voltak szép számmal, de már azokat sem éreztem annyira úgy, mint régen. Pedig jól csinálják amit csinálnak, a közönség kajálja őket szóval nagy össznépi buli volt.

Pokolgép: Számomra a fesztivál legjobb bulija. A délutáni 5 órás kezdés egy fesztiválsátorban nem a legjobb körülmény egy koncerthez. De a Gép megmutatta, hogy nekik aztán mindegy mikor játszanak, bármikor képesek hatalmas hangulatú koncertet csinálni. Az elején Kukovecz Gabi meg is jegyezte üdvözöl minket ezen a Wellness eseményen.

Minden évben látom őket egyszer-kétszer, és mindig alig várom hogy újra átéljem az élményt. Elképesztő ami belőlük árad, érezni a zene szeretetét, hogy ezt ők szívből nyomják. Ez az „új” felállás is nagyon jól összeérett. Attila a hátán viszi a bulit, az az erő ami belőlük árad egyből átragad a közönségre, és így egy igazi össznépi buli lesz belőle. Hatalmas best of program, mint mindig, én még egy kis gumigitározásra is elragadtattam magam. JNekünk még egy kis főiskolás évfolyambuli is lett belőle, ezzel még magasabbra emelve a hangulatot. Hatalmas élmény volt, köszönjük!

Dragonforce: Speed Metál. Két éve már voltak itt, akkor még a fesztiválsátorban játszottak. Lenyűgöző volt az akkori előadásuk. Kíváncsian vártam mennyit fejlődtek azóta. Kétségeim nem voltak afelől, hogy a nagyszínpadot be tudják mozogni, ahogy a szintis srác és a gitárosok rohangálnak a színpadon azt élmény nézni. Ugyanolyan vehemenciával mozognak mint két éve. A zene hipersebessége sem változott, csak jobban elkapják a megfogható dallamokat, nagyon sokat fejlődtek e téren. Már nemcsak a sebességük lenyűgöző, hanem igen fülbemászóak a dalok. Az új énekes teljesen beépült a bandába, tisztán és jól énekel. Emellett rendkívül szimpatikus volt mikor megpróbált hozzánk magyarul beszélni! Papírból olvasta, amit mondani akart, ami a végén már elég vicces volt.

A zenélés közben sem maradt el a mókázás, volt heavy metálos összeállás, kézcserés játék a másik hangszerén, miközben vérprofin és pontosan hozták ezeket a fénysebességű témákat. Mindent összevetve nagyon jó kis show-t adtak, egy igazi délutáni fesztiválhangulatot teremtve.

Fear Factory: Régen nagy kedvenc, annak idején ronggyá hallgattuk a lemezeiket. De mostanában őszintén az új dolgaikat nem igazán követtem. De nagyon vártam őket, mert mikor utoljára láttam őket, elementáris felejthetetlen koncertet adtak. A kezdésnél valami gond volt, mert a lábdobot vagy fél óráig állítgatták, ami szerintem semmivel sem lett jobb, mint az elején. Aztán végre belecsaptak a műsorba, sajnos valahogy a hangzás nem volt tökéletes, mert nem döngölt egyből földbe, ahogy vártam, pedig egy ilyen zenénél ez szerintem nagyon fontos. Aztán jöttek a jól ismert régi nagy kedvencek, aminek nagyon örültem, de valahogy nem jött az a bizonyos lúdbőrös érzés. Valami ezen az estén nem volt az igazi, jól zúztak, mozogtak a színpadon, de nem jött össze a varázs. Burton C. Bell sem fogott ki valami jó napot, sajnos ezen az estén az éneklős részeknél igen lehetett hallani, hogy megkopott a hangja, a hörögős részek elementárisan szóltak, de a dallamos részek hát…ilyenkor a technikusok is segíthetnének egy kis effektezéssel vagy azzal, hogy aláúsztatják az elektronikus részeket. Más zenekaroknál is csinálják. Pedig aztán koncert vége felé jöttek a legnagyobb kedvencek, kezdett megjönni a kedvem. Rohamosan fogyott az idő, és mire elkapott volna mindenkit az a bizonyos feeling, jött az utolsó szám. Pedig itt már mindenki tombolt, de jött az Ákos koncert és sajnos be kellett fejezni.

Ennél szerintem sokkal többet tud a Fear Factory, úgy érzem. Vegyesek az érzelmeim, jó volt őket látni, de nem azt kaptam, amit vártam: egy jó arcletépős metál bulit. Rossz napot foghattak ki, vagy nem tudom. Majd legközelebb. Így egy nosztalgia buli volt nekem, nem több.

Ezután átnéztünk a Fezen klubba bulizás céljából, jókedv visszaszerzés céljából. JHát buli hangulat az nem volt, és innen egy jó kis bulizós fesztiválmászkálós este lett. Visszamentünk, belenéztünk az Ákos koncertbe. Meglepetésünkre óriási tömeg volt, és úgy szólt minden mint az álom meg olyan fénytechnika volt, hogy csak lestünk. Ilyenkor felmerül a kérdés,és nem Ákost akarom szidni, hogy ezt a Dragonforce és Fear Factory miért nem kapta meg? Nem is fénytechnikát, de a koncertjükre miért nem lehetett belőni így a hangosítást? Ezt nem értem. Mindenesetre Ákos show-ja profi volt, de nem a mi világunk.

Fezen Klub: A Hétköznapi csalódások végére értünk vissza, régen sokat láttam őket és most is jól nyomták. Énekelgettük is a számokat amik még voltak. Itt is történt változás a zenekarban. Mintha cseréltek volna az Aurórával: ott már nincs trombitás, a PICSÁnál meg lett, és jót is tett nekik.

Aztán még az AB/CD-n nyomatunk egy kis bulit, az egyik legjobb AC/DC tribute band itthon, nagyon hozzák a feelinget. Táncos mulatság.

Hatalmas bulira készülve indultunk neki az utolsó napnak. Az első nagyszínpados fellépő az egyre nagyobb tömeget vonzó Depresszió. Nem az én világom, de azért érdekes volt látni. Sokkal többen nézték meg, mint a Moonspellt.

Amorphis: Ők nálam az egyik nagybetűs Zenét játszó zenekar. Így hát igencsak felcsigázva vártam a fellépésüket, pláne úgy hogy a nemrég  megjelent Circle lemezük nekem nagyon bejött. Sajnos a hangosítás és tűző napsütés nem állt melléjük ezen a napon.

Mondjuk a fotósárokban azért közelről jól szóltak, bár a Tomi mikrofonjának hangosítási problémái itt is érzékelhetőek voltak. De ennek ellenére ők profin és nagy elánnal nyomták! Az új lemez dalaival kezdtek, ami élőben is olyan erős, mint lemezen. Engem egyből lenyűgöztek és együtt énekeltem a számokat a közönséggel. Nagyon jó látni őket ilyen közelről és érezni ezeket a dallamokat. Végigvigyorogtam a koncertet, mert igen erős set listtel álltak elő, új és régi korszakos lemezeikből válogatva, elég nagy hangsúlyt fektetve az új lemezre, ami nekem kifejezetten jól esett. Mára már azt is megtehetik, annyi jó új korszakos számuk van-gondolok itt az új korszaknak Tomi Joutsen-es lemezekre - hogy a Black Winter Day, vagy My Kantele számukat kihagyják a műsorból. Mert amit ők játszanak, az valami varázslat, érezni lehet, ahogy a gitárhangok körbecikázzák az embert, mint simogató villámok, és elrepít valami csodálatos erő a szintetizátor dallamszőnyegen, egy ősibb, nyersebb, egyszerűbb, csodálatosabb, sötétebb, színesebb ember előtti világban, ahol az embert azok az erők és érzések veszik körül, amik lélekre hatnak és csak szállnak szabadon ezen az országúton. Nekem ezt jelenti az Amorphis. A hangerő hiánya, és az hogy nem este volt a koncert, nem jelentett gondot, így is nagy élmény volt. Legközelebb remélem a hangtechnika is melléjük áll és akkor katarzis lesz.

Deep Purple: Rocklegendák örömzenéje! A szervezők nagyot húztak a rocktörténelem egyik legnagyobb élő legendájával. Utoljára ennyi embert a Dream Theateren láttam. 25-20 perccel később is kezdték a koncertet, hogy beérjen a közönség, annyian jöttek.

Aztán eljött az idő: feljöttek a színpadra, és minden vacakolás nélkül elkezdték a koncertet a Highway Star-ral. Olyan érzés kerített hatalmába mikor néztem őket, mintha valami csillogó emberi lények lennének, akikből árad a földöntúli mindent betöltő ősi erő, és fényes érzéssel töltik meg a világot, borzongatóan jó érzés volt. Miközben vigyorogtak, Ian Gillan szimpla melegítő pólóban nyomta, mégis érezni azt a kisugárzást ami csak nagyok sajátja. Igen, és a hangja ennyi idősen is még mindig jó, persze a magasakat nem bírja már úgy, de ez nem erről szól, a többit jól hozza és jellegzetes hangja nélkül a Purple dalok sem lennének azok, amik. A zenekar is csodálatos, élmény nézni, hogy ezek az emberek a mai napig élvezettel játsszák ezt a zenét, csak így lehet ettől igazi és varázslatos. A számokról sokat nem is írnék, jöttek a nagybetűs slágerek aztán az új lemezről is jött pár, meg minden korszakból. De itt nem is ez a lényeg. Hanem ahogy játsszák! Ez itt kérem örömzene! Mindenki élvezi amit csinál, a saját hangszerével mindenki varázsol, rengeteg improvizáció! Billentyű varázslat, gitárszólók, és legendás zene, amit örök időkig hallgatna az ember. Persze a végén a Smoke on the Water is. Össznépi ünnepség, mindenki jól érezte magát, látszik hogy még ők is élvezik, meg is köszönik sokszor a közönségnek. Erre nincs sok csodálatos igazi örök élmény. Egyszer csak vége, és egy gondolat marad csak a fejben, átéltük, itt voltunk. Varázsoltak, elrepült, de az érzés megmarad örökre! Örömzene!

Ezután már lassan az elbúcsúzás maradt nekünk!

Köszönjük Fezen! Jó fesztivál volt jó zenekarokkal, csodálatos pillanatokkal és nagyon jó bulikkal.