Kolozsvár
Nem gondoltam volna, hogy tíz év fantasztikus fesztiválozás után azt kívántam a tizenegyedik Félsziget első napján, hogy bárcsak az lenne az utolsó. A partyarcnak, aki már elég fesztivál-viselt, akár egy tragikomédiára hajazó elcseszett viccnek is tűnhetett az egész kavalkád.
Előre szólok, hogy ez volt az első (és sanszos, hogy egyben az utolsó) Félsziget, amit nem a jól megszokott helyen, a Maros parti városban, Vásárhelyen szerveztek meg. Idén először a Kincses Városban, Kolozsváron volt a happening, rengeteg ember, többek közt az én bánatomra is. Tíz év Félszigetes együttes pesztrálás után tehát előszőr vettem részt átlag fesztiválozóként a bulin. Éppen ezért objektíven próbálok tekinteni az ideire.
A 11. Félsziget fesztivál lineupja már alapból hagyott kívánni valót maga után, főleg azért, mert voltak olyan évei a fesztiválnak, amikor a Korn, Prodigy, Gorillaz, John B, Nine Inch Nails, Foreign Beggars, Apocalyptica, Iggy Pop, vagy az akkori DjMag no1. Tiesto virított a plakáton és nem csak ott, hanem a színpadon is. Hamarosan kiderül, hogy az idén ez a dolog miért is nem volt magától értetődő.
Nos, ehhez képest idei headlinereknek olyan neveket sorakoztattak fel, mint a Kaiser Chiefs, La Roux, Dirtyphonics, Dragonforce, Paul Kalkbrenner, Pete Thong, Ska – P, amely nagy visszatérője a fesztiválnak, Emil Kusturica, stb... Nem a legbivalyabb felhozatal, viszont az igazi kampó most következik: a felsorolásban a Paul Kalkbrennerig minden egyes koncert elmaradt. Elsőre csak a Kaiser Chiefset és a Dragonforceot jelentették be a szervezők, a többit vagy a fesztivál alatt egy rövid közleményben, vagy egyáltalán nem szóltak, hogy bocs, de nem lesz. (pl. az általam várt Dirtyphonicsot, akik az előző évben brutális bulit csaptak) A bérletesek hiába hőzöngtek, esélytelenek voltak, mint a három lábú sündisznó a hatsávos autópályán. Nem kapták vissza a pénzüket...
Ha már a zenei programoknál tartunk, akkor mindenképp érdemes néhány szót szólni a hangosításról. Amikor először léptem be a fesztivál területére, azonnal feltűnt, hogy 3 (!) színpad került egymás mellé (!!). Kettő közülük max 10 méter távolságra. Persze teljesen mindegy volt, hogy melyiknél szeretnénk zenei élményeket telepíteni a testünkbe, úgyis 3, vagy szerencsés esetben 2 teljesen más zajt hallottunk az átfedések miatt. Nemtudom ki volt az a Darwin díjas, aki ezt kitalálta, de jövőre talán ellenőrizhetne karszalagokat.
A másik, enyhén szólva idegesítő tényező a Freedom Music Aréna (nagy sátor, por és kánikula, tizennyolcalattnegyerebe, sztár lemezlovászok stb.) hangzásának a teljes megalázása volt, az éppen ott dekkoló Hummer terepjáróból, amelyet okos promóterek hangfalakkal tömtek tele. Talán meg kellett volna kérni őket, hogy külön színpadként működjenek valahol máshol, akkor talán Pete Thongék sem lettek volna pipák, hogy az energiaitalosok cucca jobban szól.
Paul Kalkbrenner buliján már jól lehűlt levegő, és mégjobban lehűtött drága sörök mellett lehetett pörögni. Nem vitték túlzásba a fesztiválozók a partyt, hiszen a hangositó sátornál (a kűzdőtér kb. közepe) már gyéren taposták a földet az emberek, simán ki lehetett szúrni azt a néhány szteroidon felnőtt izomtibort, akik a nemzeti trikolórt lengették. Ebből is látszott, hogy az éjszakai buli nagyrészt a kolozsvári fiatalsággal volt tele, akik csak estére csekkoltak be egy jó hakni kedvéért. Két igencsak jó bulit sikerült azért elcsípnem, az egyiket a régi Félszigetes cimboráim, Ganxsta Zoliék tolták (akik szintén lehozták az aprószenteket a rossz hangosítás miatt), a másikat pedig a számomra idegen ufonyelvezetű dubstep mesterek, a Modesteppék tolták.
A napközbeni fesztivál feelinget pontosan az árnyék hiánya árnyékolta be. A közel negyven fokos hőség elől csak a sörsátrak alá lehetett menekülni, alternatív szaunázási lehetőségként. A második nap estéjétől már bungee-jumping lehetőség is volt, azon kívül szinte semmit nem tartotgatott a fesztivál az ott dekkolóknak napözben. Az ivászaton kívül persze, dehát kokain árak mellett ez sem a legtutibb opció. Marosvásárhelyen a fesztivál egy strand közvetlen közelében volt, tehát el lehetett menni héderezni oda is akár ingyen, ha a számos szórakozási lehetőség nem felelt meg fesztiválon belül.
Este az igazi érzést egy helyi kocsma standja szolgáltatta. A Janis lokáljában hajó bárpult, tengeri homok, tábortűz és helyi együttesek pattogós bulija szolgáltatta a hangulatot. Igazán üde színfoltja volt a fesztiválnak esténként.
Az első Félsziget Kolozsváron tehát enyhén szólva hagy kívánni valót maga után. A helyszín elég messze van a várostól. (2 helyi buszjáratot kellett váltani a központból, mindkettő végállomásig ment, ráadásul este 9 után drágább volt a jegy(?!) Továbbá sajnos egy négyzetméter természetes árnyék sem volt. A sátortáborban mindössze 2 zuhanyzó szolgálta ki az ottalvós bérletet váltókat. A backstagek sem emlékeztettek a régi tündöklő marosvásárhelyi fesztiválra már, hiszen a színpadmester haverom egy halász széken dekkolt a nagyszínpad alatt, mikor éppen nem volt fellépő. Gerendai úr néhányszor persze végig RéjndzsRóverezett a helyszínen, valószínüleg enyhe mosollyal a bajsza alatt, gondolván: nélkülem már nem megy úgy, fiúk?
A 11. Félsziget fesztivál lineupja már alapból hagyott kívánni valót maga után, főleg azért, mert voltak olyan évei a fesztiválnak, amikor a Korn, Prodigy, Gorillaz, John B, Nine Inch Nails, Foreign Beggars, Apocalyptica, Iggy Pop, vagy az akkori DjMag no1. Tiesto virított a plakáton és nem csak ott, hanem a színpadon is. Hamarosan kiderül, hogy az idén ez a dolog miért is nem volt magától értetődő.
Nos, ehhez képest idei headlinereknek olyan neveket sorakoztattak fel, mint a Kaiser Chiefs, La Roux, Dirtyphonics, Dragonforce, Paul Kalkbrenner, Pete Thong, Ska – P, amely nagy visszatérője a fesztiválnak, Emil Kusturica, stb... Nem a legbivalyabb felhozatal, viszont az igazi kampó most következik: a felsorolásban a Paul Kalkbrennerig minden egyes koncert elmaradt. Elsőre csak a Kaiser Chiefset és a Dragonforceot jelentették be a szervezők, a többit vagy a fesztivál alatt egy rövid közleményben, vagy egyáltalán nem szóltak, hogy bocs, de nem lesz. (pl. az általam várt Dirtyphonicsot, akik az előző évben brutális bulit csaptak) A bérletesek hiába hőzöngtek, esélytelenek voltak, mint a három lábú sündisznó a hatsávos autópályán. Nem kapták vissza a pénzüket...
Ha már a zenei programoknál tartunk, akkor mindenképp érdemes néhány szót szólni a hangosításról. Amikor először léptem be a fesztivál területére, azonnal feltűnt, hogy 3 (!) színpad került egymás mellé (!!). Kettő közülük max 10 méter távolságra. Persze teljesen mindegy volt, hogy melyiknél szeretnénk zenei élményeket telepíteni a testünkbe, úgyis 3, vagy szerencsés esetben 2 teljesen más zajt hallottunk az átfedések miatt. Nemtudom ki volt az a Darwin díjas, aki ezt kitalálta, de jövőre talán ellenőrizhetne karszalagokat.
A másik, enyhén szólva idegesítő tényező a Freedom Music Aréna (nagy sátor, por és kánikula, tizennyolcalattnegyerebe, sztár lemezlovászok stb.) hangzásának a teljes megalázása volt, az éppen ott dekkoló Hummer terepjáróból, amelyet okos promóterek hangfalakkal tömtek tele. Talán meg kellett volna kérni őket, hogy külön színpadként működjenek valahol máshol, akkor talán Pete Thongék sem lettek volna pipák, hogy az energiaitalosok cucca jobban szól.
Paul Kalkbrenner buliján már jól lehűlt levegő, és mégjobban lehűtött drága sörök mellett lehetett pörögni. Nem vitték túlzásba a fesztiválozók a partyt, hiszen a hangositó sátornál (a kűzdőtér kb. közepe) már gyéren taposták a földet az emberek, simán ki lehetett szúrni azt a néhány szteroidon felnőtt izomtibort, akik a nemzeti trikolórt lengették. Ebből is látszott, hogy az éjszakai buli nagyrészt a kolozsvári fiatalsággal volt tele, akik csak estére csekkoltak be egy jó hakni kedvéért. Két igencsak jó bulit sikerült azért elcsípnem, az egyiket a régi Félszigetes cimboráim, Ganxsta Zoliék tolták (akik szintén lehozták az aprószenteket a rossz hangosítás miatt), a másikat pedig a számomra idegen ufonyelvezetű dubstep mesterek, a Modesteppék tolták.
A napközbeni fesztivál feelinget pontosan az árnyék hiánya árnyékolta be. A közel negyven fokos hőség elől csak a sörsátrak alá lehetett menekülni, alternatív szaunázási lehetőségként. A második nap estéjétől már bungee-jumping lehetőség is volt, azon kívül szinte semmit nem tartotgatott a fesztivál az ott dekkolóknak napözben. Az ivászaton kívül persze, dehát kokain árak mellett ez sem a legtutibb opció. Marosvásárhelyen a fesztivál egy strand közvetlen közelében volt, tehát el lehetett menni héderezni oda is akár ingyen, ha a számos szórakozási lehetőség nem felelt meg fesztiválon belül.
Este az igazi érzést egy helyi kocsma standja szolgáltatta. A Janis lokáljában hajó bárpult, tengeri homok, tábortűz és helyi együttesek pattogós bulija szolgáltatta a hangulatot. Igazán üde színfoltja volt a fesztiválnak esténként.
Az első Félsziget Kolozsváron tehát enyhén szólva hagy kívánni valót maga után. A helyszín elég messze van a várostól. (2 helyi buszjáratot kellett váltani a központból, mindkettő végállomásig ment, ráadásul este 9 után drágább volt a jegy(?!) Továbbá sajnos egy négyzetméter természetes árnyék sem volt. A sátortáborban mindössze 2 zuhanyzó szolgálta ki az ottalvós bérletet váltókat. A backstagek sem emlékeztettek a régi tündöklő marosvásárhelyi fesztiválra már, hiszen a színpadmester haverom egy halász széken dekkolt a nagyszínpad alatt, mikor éppen nem volt fellépő. Gerendai úr néhányszor persze végig RéjndzsRóverezett a helyszínen, valószínüleg enyhe mosollyal a bajsza alatt, gondolván: nélkülem már nem megy úgy, fiúk?
