Augusztus 13., hétfő. Kocsiba be, indul a magyar válogatott legnépesebb csapata… ami nem mondható túl népesnek, mert mindössze négyen indultunk. Az utazást nem nagyon részletezném, 3 nap tömör gyönyör, mosoly, hiszti, fáradtság, bosszankodás, kacagás. Minden évben egyre jobbak vagyunk, egyre felkészültebbek, persze még mindig voltak hiányosságok. A lényeg: egy ilyen horderejű utazást nem szabad félvállról venni, fel kell készülni rá tisztességesen. Néhány kis gyöngyszem: felemelő érzés volt megpillantani a tengert, borzasztó élmény volt mikor megláttuk az autópálya mellett a porig égett erdőket, amiket a gyilkos szárazságból kialakuló bozóttüzek okoztak. Franciaországban aludtunk egy éjszakát, teljesen ingyen, klassz jurtákban, vastag szivacson… pihenés végre!



Második nap Barcelonába látogattunk, ott már bajosabb volt a szálláskeresés+volt egy „potyautasunk” is… a legfontosabb szabály utazással (is) kapcsolatban: tervezni kell és szigorúan tartani magunkat a megállapodáshoz – rengeteg bosszankodástól megkímélt volna. Na, de 15-re megérkeztünk Benicassimba, a 2200km-es út alaposan kivette az erőnket. Pihenés helyett sátorhelyfoglalás, újabb bonyodalom… 100 fokban sátorverés, welcome gyógysör helyett 2,5 eurós 2dl-es gyümölcs koktél vagy mi, répából és narancsból. Olyan sok volt az input, hogy csak pislogtunk. Rengeteg ember, sok-sok ordibálós, kellemetlen illatú, max. 3 tincses, széttetovált spanyol. Egyébként a spanyolokat eléggé nem szerettük már a feszt végére. Mások.

A szerdai nap volt a Rototom 0. napja. A városban folyt a buli a főtéren: Dennis Alcapone, Pablo Moses és a Mighty Diamonds vezették fel a fesztivált. Dennis bácsiról sajnos lecsúsztunk, Pablo Mosest már láttam pár éve… középszerű, bár attól jóval jobb :) De a Mighty Diamonds… nem csupán a 0. nap legkiemelkedőbb fellépője volt, de az egész Rototom egyik gyöngyszeme is. Kiváló rootsot toltak, átéléssel, őszintén, dinamikusan. Éltek a színpadon, elrepített a zene valahova egészen messzire.

Jaj, nagyon hosszas lenne minden napot részletesen leírni, nem mellesleg össze is folynak a napok már, szóval kicsit tömörítve:

A fesztivál első hivatalos napjának első fellépőjéről természetesen lemaradtunk, egyébként Derrick Morgan volt, de kihangosítva a campben hallottuk őt. Másodikként Beres Hammond lépett színpadra, róla azt mondta egy barátom, hogy kalitkába zárná, hogy csak neki énekeljen. Hammond bácsi mindenféle külcsín nélkül óriási sót nyomott. Így beénekelve magát a fesztivál –szerintünk- legjobb művészei közé. Sly&Robbie-ék folytatták a zenélést, őket már hallottam évekkel ezelőtt, akkor sem tetszett és most sem.

S az este utolsó fellépője volt a Morgan Heritage. Tulajdonképpen én miattuk utaztam ki. Az újraalakult zenekar nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Kicsit lapos volt a koncert, nem volt meg benne az a lendület, tűz, dinamika… ami pl. a legendás Another Rockaz Moment live albumon hallható. Szóval kicsit csalódás volt. Elhangzottak természetesen a legnagyobb slágerek, mint pl. a Liberation, Inna ting deh, A man is still a man stb. A visszatapsolás után pedig a Tell me how come, de vmi ratyi popos verzióban SAJNA! Persze azért hálás vagyok a sorsnak, hogy láthattam ezeket a legendákat is. (ÚrIsten!! :) ) A koncert vége fele beszaladt a billentyűs Morgan bácsi fiacskája is, aki nyomott valami éneket… mint vmi MTV-s megasztár. Az elsősorban álló fekete punnanyk sikítoztak neki, ahogy kell… na, mind1. Koncert után átmentünk a dub sarokba, ahol az emberek zombik módjára a hatalmas épített hangfalak előtt álltak és dőlöngéltek. Kicsit groteszk látvány volt. Mungo’s HiFi lett volna, de gyakorlatilag, ja igen ez nagyon bosszantó volt: a dub színpadon össze-vissza voltak a programok. Így lekéstük a Disciples-t, Jah Shaka nem kezdett időben, Mungo’s-al is volt valami gikszer.

Viszont megismertünk egy francia soundot, a Blackboard Jungle-t. Nahát ők durva jók voltak! Kemény, mert az élő koncertek kb. 2-3-ig tartanak, majd a soundok kb. hajnali 6-ig. Ez után meg a kedves spanyolok visszatérnek a campbe, ahol egy krva nagy PSSSZ felirat és kép van... ami nyilván arra utal, hogy nem kéne ordibálni… szal, visszatérnek és ordibálnak, énekelnek, „zenélnek”. Így az alvás nehézkes, főleg hogy 10-11 fele már a sátorra süt a nap és bukó a pihenésnek. Különben ez tett be a legjobban a héten, őrület. Gyilkos a Rototom.

A következő napon végre lejutottunk a partra, forró homok, hullámzó tenger… nagyon élveztük! A hőség a parton elviselhető, de míg lejutunk a partra az egy örökkévalóság. Kb. 40perc séta… áhh. Idén 2 Rototom beach helyszín volt: egy Harmony beach és egy dancehall orientált Sunbeach. A hosszas fürdőzés, napozás eredménye az lett, hogy lekéstük Tanya Stephens-t. Utána volt 2 helyi csoda, kihagyós… meg egy Mykal Rose, sajna ő is kimaradt. Majd hazai pályán (szinte ;) ) ismét az olasz csodafegyver Alborosie!! Albo kapitány többedmagával nyomta a sót, többek közt KyMani Marley-vel,Mykal Rose-zal énekelgetett. Hatalmas hangulatot teremtett, soha nem láttam még annyi embert amennyi az ő koncertjén volt! Rengetegen voltak. Szenzációs koncertet adott, fantasztikusan éreztük magunkat.

Következő nap szintén fürdés de. este pedig a Contest nyertesei a szerb Irie FM. Állítólag nagyon pöpecek, természetesen lekéstük. Na, de amúgy nem azért késtünk le annyi mindent mert link hasiszabáló (spanyolok :P ) vagyunk, hanem mert egészségügyi problémákba ütköztünk. Mindenkin kifogott valami kisebb-nagyobb kór. No, elcsíptük Freddy McGregor-t. A kisöreg jó volt, kicsit gyengébben tolta, mint anno mikor láttam. Utána énekelt Marcia Griffiths, hú ő jó volt nagyon, kicsit mintha fáradt lett volna, de nagy legendáról lévén szó ezt el tudtuk neki nézni. Közreműködött a produkciójában az előbb már említett Marley fiú valamint Andrew Tosh is. Igazi roots reggae műsort hoztak össze, jobbnál jobb dalokkal fűszerezve. Nagyon klassz este volt.



Sajna napról napra fáradtabbak lettünk, így a bulizás sem ment már olyan gördülékenyen mint az elején… a kínos csak az, hogy ez még csak a második nap volt :P A Rototom színpad fényei nagyon jók, a zene is nagyon szól… ez a színvonal! Kiváló fotózási lehetőségek vannak. Jó kis fotókat tudtam lőni, majd csekkoljátok… remélem tetszeni fog ;)

A vasárnapi napot Etana kezdte. Még sosem láttam az énekesnőt élőben, most először, de szeretném még! Nagyon jó a hangja, stílusos a megjelenése, mosolyog, táncolgat, bevonja a közönséget. Jó előadó művész. Őt Jah Mason követte, az ő fellépése is hibátlan volt – bár nem az én vonalam, ugrálós, kiabálós dancehallt nyomott, pár kép készítése után inkább úgy gondoltam rápihenek Barrington Levy-re. Kettejük közt még bazsevált a Muchachito Band spanyol fergeteg. Nem volt jó. A közönség viszont megőrült. Levy bá késve kezdett és nagyon elhúzta műsorát. Őt ajánlom mindenkinek, nagy legenda, élő legenda, hatalmas bulit csap, hergeli a masszívot – ez igen! :) S az este zárásáért az angol Steel Pulse volt a felelős. Kőkemény roots, hát nó komment. Nagyon jók. Sajna nem bírtam végig bulizni a koncit, kifogott rajtam a fáradtság. Alvás… már amennyire ez kivitelezhető volt ugye…

A hétfőt a Congos kezdte. Imádom a 4 énekes bácsit, haláli figurák. A zenéjük sajátos roots reggae muzsika, a megjelenésük pedig… videót róluk jutubon, mert az leírhatatlan :) Őket Max Romeo követte azonos backing banddel, Romeo bá is fárad szerintem, lassan mozgott, kevésbé volt lelkes. Aztán az este befejezője a jamaikai szupersztár Beenie Man volt. Nem tetszett, hogy mindenféle intro, rávezetés nélkül felrongyolt a színpadra, viszont a tánca annál jobban bejött. Arany öltöny, fux, óra, lakkcipő, sikítozó lányok, pörgős dancehall, lefotózhatatlan mozdulatok és százmillió ember. Alvás.

Pénteken shoppingoltunk, nézegettünk. Sajna annyi minden van a feszten, hogy egyszerűen bejárhatatlan, nem mellesleg a kánikula miatt is alig bír lenni az ember. Johnny Osbourne kezdte az estét, tetszett, nagyon jól énekelt. A C-Sharp sajna elmaradt, ők voltak a minden feszten kötelezően elmaradó fellépők egyike. Kár értük. Az este utolsó fellépője a fiatal, feltörekvő tehetség Tarrus Riley és felfedezője Dean Frazer volt. Nagyon mondták a többiek, hogy ilyen meg olyan jó lesz, nem volt az. Lapos volt. Frazer nagyúr szólói sem tetszettek. Állítólag Tarrus beteg volt…

Az utolsó napra a Wailing Souls kezdte feltornászni a pontot. Sikerült is nekik, kiváló koncertet adtak, nagyon élveztük az éneklésüket, mókásan adták elő a dalokat, ők is bekerültek a toplistánkba :) Utánuk egyéb zenekarok voltak, meg a Zion Train, mi meg főként boltoltunk. Aztán 00.50-kor színpadra lépett az egyik jelenleg élő legnagyobb tekintéllyel bíró énekes, próféta: Alpha Blondy.



Őt szerintem senkinek sem kell bemutatnom, lehengerlő műsor, énekhang, zenekar. Igazi zenészek az ő emberei, nagyon fegyelmezettek és profik. Ami újdonság volt: Alpha Blondy úgy táncolt, mint egy eleven kisfiú. Nagyon nagy party volt, csak azt sajnálom, hogy kevesen tisztelték meg a mestert. Nem volt akkora tömeg. De a lényeg hogy nagyon durva volt, minden dal elhangzott, aminek ott el kellett hangoznia. Je. Kőkemény volt.

Koncert után a kedvesem adott a basszerosnak egy Livity Warrior pólót, nekem ez a pillanat volt a legdurvább egész héten. Köszönöm mindenkinek, aki részt vett, hozzátett ehhez a csodához. Hazafele még 3 nap viszontagságos út, és még most is pihi-pihi hátán. Jövőre 20. feszt lesz… megyünk, de nem így :P majd repcsivel, szállodába. Köszönet Jahnak mindent!!! Jah bless!