Suicidal Tendencies
HungaryBudapest/Zöld Pardon
2013-ban a Zöld Pardon elég erős nemzetközi koncertkínálattal várja a vendégeket. Az elmúlt évben is nagyot néztünk, amikor a Suicidal Tendencies ellátogatott hazánkba. Nem azért, mert nem jártak még itt, hanem mert a ZP rettentően alacsony áron értékesítette a jegyeket.

Idén ismét eljöttek Mike Muir-ék, az új lemez bemutatója kapcsán és a jegyárak ismét pénztárca barátok voltak. A hétköznapi időpont nem túl szerencsés de így is rengetegen voltak kíváncsiak a bulira. Többen voltak mint tavaly, a beengedő kapuknál óriási volt a tömeg. Az átlagéletkor a 30 felettieket igazolta. Bandanából nem volt hiány és a helyszín előtt is jó érzés volt látni, hogy még mindig ennyi embert érdekel a ST. A "13" című, márciusban megjelent lemezt még csak ízlelgettem de nem találtam sok újítást... Személy szerint én a régi lemezeket részesítem előnyben és bíztam benne, hogy elhangzanak a nagy klasszikusok is.

A kezdés előtt volt egy tetoválás-szépségverseny is, amire biztatták az embereket a bejáratnál. Erről sajnos lemaradtam, mert az ital ismét fontosabb volt. A kezdés nem volt pontos de az intó után végre bedurrantak a színpadra. A hangzás eleinte nem volt még eltalálva de idővel orvosolták a problémát. Valamiért ezzel itt mindig gond van. Mike-nak láthatóan kicsi volt a színpad, neki egy futópálya is az lenne. Az ő korában becsülendő ez a lendület. A 80-as években is ugyanilyen erőbedobással hozta a show-t mint most is. A ritmusszekció hibátlan mint mindig. Eric Moore dobos játéka már magában is egyedi produkció. Ha csak ő lett volna a színpadon, már azért is megérte volna elmenni. Szerencsére nem csak az új lemezt népszerűsítették és bőven kaptunk a klasszikusokból is. Egy unalmas pillanatot sem tudok felhozni. Végig kimunkált, dinamikus buli volt. A befejezésnél a szokásos módon Mike a színpadra hívta a közönséget és a bizonságiak sem nehezítették meg a dolgát. Ilyenkor mindig óriási a káosz fent de ez is hozzátartozik egy igazi ST show-hoz.

Remélem jövőre is sikerül elhozni őket. Én mindenképp ott leszek.
István Fazekas | 12 jul 2013

Flyer:

Random photos - 2023