Bánkitó - 2012
HungaryBánk/Bánki-tó
Eljött idén nyáron is a Bánkitó ideje a csapadékosra sikeredett júliusban, ami legalább jól megöntözött mindent, úgyhogy örülhettünk a szép zöld tájnak és a tiszta levegőnek. A hosszú hétvégés buli péntek estéjén vettem részt, ami kora hajnalig jó időt hozott, így a koncertekig zavartalanul mehetett az esti program, de aztán beütött ménkű.

Beszámoló egyik és másikunk szemszögéből...

Alex: Na de addig is megnéztünk egynéhány jó koncertet Boldiékkal, név szerint a Dep'Art-ot, az Egy Kiss Erzsi Zenét és a Colorstart. Én személyszerint mindhárom csapatot ekkor hallottam élőben először, előbbi kettőt korábban még felvételről se ismertem, bár Kiss Erzsi énekét igen - az Erik Sumóból. Szóval rám fért a kulturálódás, ha már ilyen műveletlen vagyok.

Én úgy vettem észre, hogy mindenki megkapta azt amit várt, mármint a zenekaroktól, talán csak én és unokatesóm álltunk kicsit csodálkozva a Déli színpados Dep'Art-on, hogy nahát hová is csöppentünk. Bár azért annyira nem hatott idegenül ez a kicsit forró vízként ránk ömlő alternatív zenei löket. Szóval menet közben meg is tetszett, a koncert második felében már határozottan bólogattunk az ütem egyekre. A végére egész jól felfejlődött a létszám a színpad előtt, néhányan már önfeledten bomoltak a zenére.



Amúgy aznap már jó sok sátrat lehetett látni a kempingben, még ha a lófráló emberek száma nem is volt túl nagy kora este. A szokásos laza, mindenki elvan mint otthon hangulat idén is átjött, szaladgáltak a kutyák, gurultak a biciklik, a dekorációk Boldi szavaival élve "tiszta IKEA" meg "tiszta OBI" jelleget öltöttek. Tényleg jól néztek ki a már szokásosnak mondható színes fénnyel világító műanyag palackból meg minden másból összetákolt lámpák meg egyéb díszítések.

Koncertszünetben jártunk egy kört Gabival a tó körül, az ottani színpadnál valami technoféle zene zakatolt, meg is lepődtem kicsit. Ezek szerint szélesedett a stílusbeli skála az idei évre. Koncertes színpad az most itt nem volt, amit kicsit hiányoltam. Szünet után a Délinél néztünk Kiss Erzsi produkciót, na ezen már szépen összegyűlt a nép, táncoltak rendesen az amúgy elég jó zenére amivel együttélt az énekesnő sajátos szólama.

A Colorstar az elektrósoknak kedvezett profi koncertjével az Északi Színpadnál, aminek jó nagy táncterét sátor fedte. Jó volt.

Boldi: Miután Alex barátunk hazament, nem sok mindent mosott el az eső de a sátramat igen, így az egész fesztivál idején a szimplavés buszunkban aludtam.

Szombat reggel amint lehetett átköltöztünk a tószínpad mellé ahol a Toldi Klub és a Részeg Szabó nagyon szépen ellátott minket étellel/itallal (a világ legnagyobb kávéfőzője sem volt rossz). A  Tószínpad dj kínálata egész napra megjáratta a lábunkat. Ha esett ha sütött táncoltunk, táncoltunk és táncoltunk a reggae-re a rapre esetleg a minimál teknóra. Sokáig azt hittem hogy a Tószínpadnál már nem lehet jobb semmi, de a Bánkitó Fesztről elég hamar kiderült, hogy évről évre egyre jobb lesz. A Fixi4 produkciója nagyon erős volt meg az utána  következő Fogasház-buli is reggel 4-ig.



Talán a legmeghatározóbb élményem az Ilham Project hangbeállása volt délután, a stégről teljesen elvarázsolt. Persze a koncert sem volt rossz és előtte a Belle Belle szettje sem "sz*rral gurigázott"!  A Tószínpadtól időben átértünk, hogy a Fogas fügepálinkáját megkóstoljuk és belevessük magunkat a Qualitons őrült cirkuszába. Ők méltón zárták a fesztivált a fixis fiúkkal és az "underground dívával".

Összegezve a 4. Bánkitót: mindenkit a keblünkre öleltünk (itt külön kiemelném a Toldi Klub nagyon baráti és szélsebes alkohol kúráit). Minden koncerten nagyon elégedett voltam a hangosítással, csak néha nem. Remélem jövőre is megtartják ezt a fesztivált ugyanis a legcsaládiasabb és leghangulatosabb az összes magyar fesztivál közül!
Boldizsár Hoffmann Alex, Varga | 29 aug 2012

Flyer:

Photos about the event »