Indulást Ceglédről már nulladik nap előtt - június 1-én, szerdán - megkezdtük. 25 liter fehérbor betankolás Budafokon, majd leugrottunk Pápára, szüleimhez. Ezzel is spórolva 220 km utazást a következő napra. Másnap már reggel 7-kor Sopronba vettük fel útitársainkat és irány Németország.



Előre megírt, percre pontos útvonaltervemhez képest, (Soprontól 550 km-es táv) 14:19 helyett 13:34-kor parkoltunk le a fesztivál körül kialakított területen, pontosabban az egyik II. világháborús nagy fal mellett-alatt. Innen természetesen hamar tovább is álltunk egy jobb hely reményében, mert már fél óra elteltével ömlött a húgyszag a kocsink körül. Nem kockáztattam a tavalyi történetet, miszerint nem adok egy perc esélyt se arra, hogy más is (durvább - keményebb – barnább:)) legyen a jármű körül.

Félórás fröccstesztelés után elmentünk kiváltani jegyeinket, amiért cserébe a csuklóm köré tekertek egy szalagot, beállították a méretet és egy gép összeforrasztotta a szövet cuccot. Azt hittem szokás szerint tesznek rá valami fém vagy műanyag kapcsot, de semmi. Nagyon jól bírta a fesztivált, de gondolom volt, akiről leszakadt.



Továbbsétáltunk feldobni a sátrainkat a két éve kipróbált szép füves területre, ahova idén már nem engedtek be, külön papírkarszalagos övezet. Hát akkor irány a mesterséges tó partján található erdős park, aminek csupán egy előnye, hogy ébredéskor árnyékban lehetünk. Amúgy békák, pókok, bogarak mindenhol. Utasunk, Soma sátra „szerencsére” nem egy mai kis darab volt, ezért fél órába telt mire összetákoltuk. A végén már remegtem az idegtől. Nyugtattam magamat a tudattal, felkelés után elég lesz csak kinéznem a sátorból és láthatom a vízpartot.

Végül is jó helyet találtunk „lakásainknak”, de mivel fesztiválkempingben vagyunk, a néhai ébresztőt sem úszhatjuk meg: volt, aki reggel 6-kor a mellettünk levő kukán elkezdte ész nélkül ritmustalanul dobolni. Mikor már nem bírtuk, Tity kiszólt neki, hogy legyen szíves fejezze be. Az önjelölt zenészpalánta csak röhögött. Ettől nálam elszakadt a cérna, mezítláb kipattantam és a „remek” angoltudásommal olyan szépen elzavartam a picsába, hogy inkább elsétált pár méterrel arrébb zajongani. Ott már nem volt zavaró, meg talán bele is unt, mivel senki se vette lapot. Szerencsére tudtunk még pihenni, ezen a napon már érdemes volt odafigyelni, kezdődtek a koncertek.

A zenekarokat nem részletezném, akit érdekel, itt jobb oldalt megtalálja a plakátot. Az első koncert 12:30-kor indult, de mi inkább kint boroztunk. Sikeresen lekéstük a Calibant, bár őket aztán tényleg láthatjuk elég sok helyen (egy hónapja is voltak Budapesten a Dürerben). Aztán jött a Bring Me The Horizon, In Flames, Korn stb.. Nem paráztuk túl a dolgokat, ahova nem volt kedvünk elindulni a kocsitól, azt lekéstük, mondhatni csak a szokásos. Így teltek napjaink németföldön.



Szombatra érkezett egy System Of a Down, ami nem volt rossz, de sokan túlpörgik. „Elfogyott a pénzünk, újra összeállunk, leturnézzuk Európát és megint eltűnünk” érzésem van velük kapcsolatban. Tény, hogy ez a fesztivál zeneileg nem áll közel hozzám, de kárpótolt a „végre indul a nyár és van fesztivál” életérzés.

Jófajta szokásos orrvérzésem se maradhatott el: ismét kijött a szervezetemből az alvadt verzió, de most véletlenül felszívtam a számba és onnan köptem ki. Pár arra járó fiatalnak meglóbáltam az arca előtt. Volt aki tátott szájjal várta:) Persze a többiek inkább elrángatták.



Örültünk, hogy mindenhol vicces vidám német alakok. Jó volt dumálni jobbra-balra. Kínáltam is minden irányba a magyar fröccsöt. Jöttek sokan Svájcból, de akadtak németeknél kint ragadt magyarok, sőt több amerikai sportolóféleség is kinézett erre a hétvégére. Voltak tehetséges németek: látták a H betűt a rendszámon, máris gratuláltak, hogy Váó, Hollandiából jöttünk? Utolsó napokban többen rám köszöntek, de valahogy nem tudtam bekalibrálni kit honnan ismerhetek.

A vasárnap délutánt számomra jól meggyúrták. Kaptunk az arcunkba: We Butter The Bread With Buttert, egy The Devil Wears Pradat és August Burn Redet. Ezutóbbin szerencsére a közönség is aktívabb volt. Szokásos tömegmozgató kellékek: circle pit, wall of death. Végre kicsit nekem is adta zeneileg a fesztivál, bár elenyészően negatív volt, hogy a színpad egy  csarnokféleségben kapott helyet, ahol a be- és kijutás nem volt egyszerű, mivel kb. két szárnyas kapun keresztül közlekedett a nem kis tömeg. 10 perc volt kiaraszolni a koncertek végén.



Az egész fesztiválra jellemző volt a 40 fok meleg, tűző nap. Élveztük is a napsütésben fürdőzést. Ha tehettük volna, kifeküdtünk volna, mint egyesek (helyszínelőst játszani majonézzel). Szeretjük, ha meg van az egészséges barna alapszíne az embernek már június 6-án. Az arcomról már most tépkedhettem le a hámladozó bőrdarabokat. Néha jól esett volna a borús égboltból egy apró, frissítő zuhé… Hát vasárnap este 23:30 körül megkaptuk! Olyan meseszépen leszakadt az ég, hogy az embernek esélye se volt eljutni vagy a kocsihoz vagy a sátorig. Lépett kettőt és már mindene vizes volt. Ezért, mint az igazi fesztiválarcok, nyugisan elsétáltunk az autóhoz (már mindegy volt), ahol bent fröccsözés közben átöltöztünk. Egyszer csak hajnalba arra keltem, hogy az arcom benne van a kormányban. Ismét a kocsiban ülve aludtunk! Pedig hányszor megfogadtam, hogy soha többet. X év alatt talán ez az, ami nagyon le tud fárasztani. Most pedig végképp nem jött jókor, mert 900 km vezetés állt előttem.



Nem volt mit tenni, gyors visszaépülés: átöltözés, kajálás, sátorbontás. Szerencsére a lusta németek ismét hagytak nekünk ajándékokat: papucs, cipő, csizma, székek, mustárral síkosított, nagy mellű Helga nevű guminő (őt azért nem hoztuk el). Sikerült telepakolni a csomagteret. Induljunk hát. Eljutottunk egészen az első boltig, majd egy jó KFC-s csípős csirke szárny az arcba, majd délelőtt fél 12 körül elhagytuk Nürnberget végleg.



Délután 5-kor már Sopronba leadtuk az élőállat szállítmányt (bocs Soma:)), majd tovább Pápára egy jó vacsora erejéig és tovább, tovább. Budapest előtt már kezdtem kimerülni, cseréltünk Tityvel kormányt, de mivel hamar elértük az M0 körgyűrűt, visszacseréltük. Elég is volt ez a pár km pihenő. Majd Albertirsa tájékán olyan csodaszép viharba fulladtunk, hogy örültem a 40 km/h sebességnek. Félelmetes és egyben gyönyörű égszakadás, villámáradat.

Hazaérkezéskor a kipakolást alapból hanyagoltuk. Arra volt csak energiám, hogy bedőljek az ágyba. Kész, vége! Lemerült az elem. Pedig jó lett volna 5 nap után betévedni a zuhanyzóba. Igen, igénytelen fesztiválcsőcselék voltam megint:) Egyszerűen a fröccs elvette a kedvem a zuhanytól. De most, hogy lehetőségem lett volna… nem vitt rá a lélek, 9 óra alvás.

Összességében a fesztivál nagyon jó helyen található. Az autópályáról lefordulva kb. 10 km. Külváros érzés, mégis közel minden (bolt, vasút). Elvileg a bérlet karszalaggal ingyen lehetett volna használni a tömegközlekedést,(mi nem próbáltuk). 152 EUR-ért 3 nap alatt 83 zenekar. Jövőre ismét...