Vasárnap 13:07-kor indultam Ceglédről egyedül, majd a dabasi tescoba összefutottunk Tanárúrral söröket-borokat venni, máris léptünk tovább két autóval a Boráros térre, ahol várt ránk aznapi sofőrünk, Áprád. Bepattant és repültünk is az albérletbe, leraktam a Fiatot, átültem a Micrába, 15:11-kor végre elindultunk Győrbe, ahol a vasútállomáson csatlakozott Zsófi. (Tanerő még Győrhöz is GPS-t akart használni.. azért na már na!:))

Még így is bőven időn belül futottunk, 17:53-kor leparkoltunk az Aréna előtt. Meglepően kevés ember, sőt szinte pangott az ürességtől az egész, azért a bejáratnál ácsorgott pár fekete ruhás fiatal.

Kiültünk egy padra italozni, de nem sokáig bírtuk a tudatlanságot, most akkor tényleg nézzük meg az első zenekart. Természetesen nálunk ez egy érzékeny pont, mivel pont most elmaradt a Man Must Die. Ezért 19:30-as koncertkezdésnek köszönhetően a Micra közelségében fogyasztottuk szeszeinket, mégis csak kell a zene az agynak.

Azért a maradék négy zenekart nézzük meg teljesen, érkezett is a Revocation. Hát mit mondjak.. elég ratyi metált nyomtak. Tanárúr szerint jóféle muzsikát tolnak, de nekem nem jött át sehogy se a 3 fős banda által nyújtott produktum. Szép piros rockmetál gitár az énekesnél, aki előszeretettel nyomta a szólókat, ami elég rockosra sikeredett. 10-es listán pontozni kell, hát egy erős 2-essel távozhattak a színpadról.

Kicsit csalódott voltam, mert nem engedték be a fotógépemet. Egyszerűen nem értem, miért kell mindig ezt a kört futni. Manapság 3x kisebb fényképezők 3x többet tudnak mint az én 4 éves Sony gépem, mégis az enyémmel gondjaik vannak, máséval semmi.

Minden koncert végeztével tájékozódtunk a következő kezdésről, mert az est lényegesebb része még előttünk állt szerencsére. Meg is kaptuk az arcunkba az Origin műsorát. Na itt legalább jöttek az élvezhető részek. Említést érdemlő basszusgitározás a kambodzsai aids-es néger törpe ujjaiból:) (ezt az elnevezést én indítottam, majd továbbfejlesztettük). Minden esetre a basszeros elég erős alapját képezte a bandának, komolyan tolta a témákat, rendszeresen belehajolt a mikrofonba szép hangokat böfögni, mindezzel kiegészítve az enyhén vicces kinézetű énekes dallamait, akinek az arcát bakanccsal taposták volna. Tudom, tudom: nem a kinézet teszi az embert, de mostanában szeretem a tagok megjelenését párhuzamba állítani más oda nem illő dolgokkal. 8/10

Érkezett végre a Beneath The Massacre. Az énekes kissé kigyúrt, akinek legalább jó hangja van és nem a köcsög diszkóban pózerkodik. Náluk már végre minden szám élvezhető volt, nagyon jól szólt az aréna ismét. Talán a dobosukkal volt némi probléma, egyszerűen mint akinek megalszik a szájában a tej, az arcán a nagy unalom köszönt vissza, pedig nem egyszerű részeket játszott. Pont: 9/10. A közönség meg kaphat egy nagy 1-est, amiért a BTM zenekari polóba csomagolt óvodások felsorakoztak a zúzda szélén, karjaikat összekulcsolva ácsorogtak és semmit se csináltak. Az ilyen embereknek ez okoz örömet, elmondhassák, hogy ott voltak és büszkék a polójukra. Nem várom el, hogy karatekideskedjenek, de nem tetszelegni kéne, hanem élvezni a műsort.

Aztán persze jött a Dying Fetus. A 3 fős formáció nagyon tudja a dolgát. Egyszerűen szép volt az egész! 9/10. Az egész matinénak 23:00-kor vége is lett, mi is összekaptuk magunkat, vásároltunk 25 euróért BTM pulcsit. (Szerintem csodaszép!) Aztán indulás haza!

Miért is lenne egyszerű a történet (pedig alapból nagyon is az)… első jobbos kanyart simán vettük, majd a másodikat elfelejtettük, azaz én rontottam el, rosszul mondtam, pedig hát nem most voltam erre először. Ezzel a rossz döntésemmel, szépen átgurultunk a két sávos felüljárón, ami után csak mentünk csak mentünk. Le kellett volna állni, egyszerűen megfordulni (bár nem egyszerű ez sem), de mi inkább a GPS-re hagyatkozva követtük a zöld útvonalon futó sárga nyilat. Eleinte jónak tűnt az irány, majd idővel jött az érzés: rohadtul kijöttünk és nem a megfelelő úton haladunk. Egyszerűen nem tudtunk visszakeveredni az autópályára.

2 óra utazás az ismeretlenen keresztül, jöttek az extra falunevek. Az egyik lakott területen megálltunk könnyíteni magunkat, ahol valahogy ott volt az egyik ház előtt egy magányos mosógép. Az ajtaját elvittük ajándékba magunknak.

Tovább haladtunk a robothang parancsait követve, emlékeim nem csalnak, talán még Szlovákiába is átléptünk, majd egyszer csak magyar határátkelés. Itt már képbe kerültünk, sima út hazáig.

Hajnal 4 fele Tanárúrral még beültünk a totál kihalt móriczi Aranykorsóba. Próbáltunk szarnál jobb muzsikákat kérni, de nehézkesen ment ez is. Majd reggel 6 fele átléptünk a Kosztolányira, ahonnan indult a 250-es busz. 27. megálló kell nekünk, de nem számoltuk, ezért lepattantunk a számomra ismerős kis játszótér mellett. Természetesen ez is rossz döntés volt, mivel tovább kellett volna mennünk, akkor talán nem kell az esőben sétálni kb 1 km-t.

Végre hazaértünk, ahol azért elért a képkiesés, egyszerűen átlapozódtam délután 2 tájékára. Szerencsére csak 4-re kellett mennem dolgozni.

Aréna koncertek mindig jól sikerülnek. Alapból, hogy kezünkbe nyomnak fél literes műanyag poharakat, amibe bevihetjük az italt. A hangzással sincs gond soha, a közönség még mindig jobb mint idehaza. Szerencsére most levegősen szépen el lehetett férni, pont elegen voltunk. Annak is csak örülni lehetett, hogy pont mellénk parkolt egy magyar rendszámú autó Nagykanizsáról. Végre kezdenek rájönni a honfitársak, lehet érdemes kijárni Bécsbe, még ha 250 km-re van is. Maga a buli megérdemli: 10/10.

Köszönet:
- Áprinak, hogy türelmes volt és vezetett
- Zsófinak a képekért
- Tanárúrnak, hogy hozott kocsit és szórakoztatott a hülyeségeivel :)
- Magamnak, hogy többször is rossz döntést hoztam…

De talán így volt ez rendjén.. megint. Egészségünkre!