SZIN - 2015
HungarySzeged/Újszegedi Partfürdő
Több mint 20 éve nem jártam Szegeden, ezért felettébb örültem, hogy sikerült akkreditálni az idei SZIN fesztiválra. Emlékeimben Szeged belvárosa és a tisza parti szabad strandja elég erősen élt, ezért néztem is nagyot a változásokon. A belvárost nagyon szépen felújították, tele van parkokkal kiülős helyekkel, kiskocsmákkal, élmény volt bóklászni köztük.

A Dóm és környéke most is elkápráztatott, nagyon szép.  A szabad strand ahol a fesztivál is megrendezésre került, kicsit más képet mutatott, mint annó.  Kerestem a nagyon hosszú homokos partot , na az már nincs, se a homok se a hosszú part. Beépült meg befásították, ettől függetlenül nagyon szuper hely egy fesztivál megrendezéséhez.



Az idén hat naposra tervezett bulira mi kedden érkeztünk. Miután elfoglaltuk és lepakoltuk a cuccunkat a szállásunkon, sétálva 20 perc alatt a bejáratoz értünk. Érdekes hajnalban ezt az utat sosem tudtuk teljesíteni egy órán belül. :)  Nagyon hamar sikerült, a passzokat és a karszalagot megkapnunk, két perc alatt bent voltunk a fesztivál területén.

A térképet nézve amit kaptunk egész egyszerűnek tűnt mi hol van, aztán ez gyakorlatban már nem így működött. Igazából az első nap folyton eltévedtünk, de belefért, nem volt probléma, míg volt a flakonunkba vodka. Az egész terület közepén helyezkedett el egy „SZIN vidámpark” ahol minden éjszaka kicsit mindenki vissza fiatalodott kisgyerekké és önfeledten majomkodott a dodzsembe, a hintába, és vakon lövöldözött a céllövöldénél.

Első napunkon már több koncertet sikerült megnéznünk mint máshol egy egész fesztiválon! Ákost alapból! Tudom őt vagy nagyon szeretik vagy nem, egy biztos hogy olyan színvonalú produkciót mutat be amit magyar országon nagyon kevesen! Előtte a Kowalsky meg a Vegat néztük, az idén először sikerült rájuk eljutni, máshol mindig lekéstük. A nap koncertje nekem a Hooywoodoo volt. Legalább 8 éve nem láttam őket, és most rettentően élveztem a koncertjüket. Odetten  is voltunk, Geri haveromnak beígértem hogy megnézzük, és teljesítettem is! Végig azt hittem hogy rajta kívül a kutya nem hallgatja ezt a lányt, de számomra is meglepő volt hogy a sátor majdnem félig volt. Ami nagyon tetszett ebben a fesztiválban, hogy a nagy bulik után éjszaka mindig voltak rertó koncertek hajnalig. Akkor már elég ittas volt mindenki ahhoz, hogy önfeledten bulizzon a régi  „pop sztárokra”. Kedden  Zoltán Erikát kaptuk … üvöltve toltuk a Casanova című nótáját! :D



Másnap délig alvás, kávézás, zuhizás, evés, alvás, megriadás, elindulás a fesztre. összepacsiztunk a haverokkal majd megkerestük a civil sort. Sok szervezett képviseltette magát, számomra a kutya iskolások voltak a legkedvesebbek. Két kutyus hoztak ki mindig, őket lehetett szeretgetni, játszani velük. Édes két kutya gyerek volt.:)

Este az Irie Maffiát néztem végig, őket is az idén először, a szokásos jó hangulatú bulit tolták. Aztán Supernem és a nap koncertje Anna & the Barbies. Nagyon egyéni, nagyon kreatív és nagyon hangulatos volt! Az énekes Pásztor Anna egy hatalmas arc! Tudja, hogy kell parádét csinálni!

Másnap a déli felkelés után nem agonizáltunk sokáig, bementünk a belvárosba körülnézni, találkozni ismerősökkel, így csak estére mentünk a fesztiválra. Ganxta, Belga után jött  a Subscribe amit egy darabig utoljára láttunk. Szünetelni fognak állítólag, de itt még beleadtak mindent amit lehetett. Az összes közönséggel közös játékot elővették, amit éveken keresztül láthattunk tőlük. A szekusokat a víz kiverte mire vége lett a koncertnek :)

A nagyszínpadon a Dubioza kolektív adott  nagyon jó hangulatú koncertet, a vissza tapsnál megkérték a közönséget, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Mint pók a falon úgy mászott fel a nép a színpadra, majd kezdődött a közös táncolás-pacsizás. Már a negyedig napja voltunk ott, de még nem mentünk a party sátorba, csak kívülről néztük eddig, milyen színes feldíszített és mennyi fiatal tolong bent.  Erőt vettünk magunkon, bementünk….. 15 másodpercig bírtuk, és ez nem vicc!! 50 fok, tág pupillás fiatalok és valami irdatlan hangos tüc-tüc zene. Hát nincs az a vodka mennyiség, ami nekem ehhez elég lenne! :) Azon röhögtem miután kijöttünk, hogy Geri alapból fiúnak nézte a DJ csajt. Mondjuk ahogy kinézett ott csapzottan , izzadtan, nem csodálom hogy elnézte.:)



Hajnalra megkaptuk a retró csapatainkat, Groovehouse, és az Ámokfutók képviseletében. Az első elment azt végig lötyögtük, röhögtük, de a szomorú szamuráj Kozsó számomra  illúzió romboló volt. ..jobb ha nem is taglalom.

Maratoni hosszúnak tűnt az út a szállásig,legalább álltunk egy órát a hídon mire bemértük, hogy hol lehet a folyó közepe.:)  A szálláson szó szoros értelmében elájultunk, és délig nem is mozdultunk.

Kávé, zuhany, evés után, délután összekaptuk magunkat és beindultunk. Tudtuk hogy utolsó fesztiválnap, másnap reggel irány haza, szóval megbeszéltük hogy kicsit lájtosabbra fogjuk az estét. Addig sem volt igaz míg kimondtuk. Vodka helyett jégert vittünk, nem tudom mire gondoltunk hogy abban nincs alkohol vagy mit, a lényeg hogy reggelre értünk haza és nem józanon az is biztos.:) Aznap még Fish!, Cloud 9+, Russkaja megvolt,  jó kerekre sikerült az utolsó nap is.

összegezve, nagyon bejött a Szegedi SZIN , a szervezők előtt le a kalappal! Nagyon jól voltak időzítve a zenekarok , hogy tényleg minden nap tudtam végig megnézni koncerteket, nem kellett rohangálni mint más fesztiválokon. Szeged , a Tisza, a SZIN csillagos ötös! Remélem jövőre találkozunk!

Gombóc Varga | 31 aug 2015

Flyer:

Photos about the event »