Legend Bob Marley EmlékestÉszaki Sound, Rasztaműhely Sound System (Áfonya, Jahfar, I.Ration)
Hungary Balassagyarmat/Madách Mozi
Bob Marley68. születésnapja előtt 4 nappal ismét emlék bulit szervezett Balassagyarmaton az Északi Masszív. A Legendnek idén is a Madách Mozi adott otthont. Fellépők szempontjából rendhagyónak volt mondható ez az este. Ha emlékszünk, az eddigi években Magyarország (roots) reggae zenekarai tették tiszteletüket a Táncházban.


Fellépett a hazai reggae vonal színe-java. Azonban sajnos ott tart a magyar reggae élet, hogy erre az eseményre nem tudott volna szervezni az Északi Masszív egy újabb zenekart. Egyrészt mert alig van jelenleg itthon reggae zenekar, másrészt nem akartunk ismétlődést. Harmadrészt pedig sajnos nem futotta egy több százezres beruházásra. Így egy nullával kevesebbért sikerült elcsábítani a Tilos Rádió 3 legendás reggae selectorát. Rasztaműhely soundsystem cím alatt pörgette a lemezeket Áfonya és Jahfar. Sajnos I.Ration barátunk lebetegedett s nem tudott eljönni. Valamint debütált hazai pályán először az egyébként rezidens Északi Sound.

A buli 9-re volt kiírva, de kisebb technikai problémák miatt kb. 10-kor kezdődött. A bemelegítésért Északi Masszívunk selectora felelt, aki jobbnál jobb roots és stepper dubokat ontott magából. Nagyjából egy órát játszott, majd Áfonya vette át a keverőt és felpattintotta az első bakelitet. Az emberek jöttek-mentek, hála az égnek inkább jöttek. A Tilosos díjdzsék felváltva zenéltek, már nem is emlékszem a koncepcióra… az biztos hogy láthatóan jól érezték ők is magukat. A masszív létszámát tekintve megint inkább családiasnak volt mondható, mint tömegnek. Hát ez van, a reggae rétegzene. Nagyon réteg. Vidéken főleg.

Na, de a muzsika szólt teljes hangerővel az emberkék táncoltak. Annyira jól sikerült, hogy csak úgy elröppent az idő. Bob apó biztos megint elismeréssel nézett le ránk. A kedvenc emlékem a partyról a következő mondat volt, Jahfar szájából hangzott el. Én (farek – szervező) kérdeztem Jahfartól, hogy a megbeszélt 1-1,5 órát lehetne-e kicsit növelni…erre a tisztelt selector úr kikelt magából s visszakérdezett: hülye vagy te?! Addig zenélünk, amíg van ember! :) Je. Ez a jó hozzá állás. :) Köszönet Áfonyának, Jahfarnak és Északi Sound Csabinak, hogy helytálltak nem is akárhogy… hatalmas bulit hoztunk össze! Nagy felt RigóZolinak, hogy biztosította a helyszínt nekünk és köszönet a mozi legénységének a kitartásért… köszönet Nektek Masszív, hogy megint látogattátok/támogattátok a Legendet. S végül de nem utolsó sorban boldog szülinapot Mester! :)

Jövőre megint!! Bless_farek
author: Máté Farkas-Kontra | 04 feb 2013

author:

Farkas-Kontra MátéFarkas-Kontra Máté

Flyer:

Random Photos - 2017