Danakil, Paso Roots Rockers
HungaryBudapest/A38
Május első vasárnapján, Anyák napján! Nagy felt az édesanyáknak így utólag is! Kis hazánk vendége volt az A38 hajón a francia Danakil és rudeboy honfitársaink rootsos csapata aPASO’s Roots Rockers.

A Duna szinte kiáradt a medréből, de szerencsére a koncertek nem maradtak azért el. Viszont így a parton alapozást el lehetett felejteni. Mi amúgy is elfelejthettük, mert már megint elkéstünk. Ez őrület, mindig késünk… ezen változtatni kell. Egy kedves barátom meg is jegyezte, hogy egyszer a változatosság kedvéjért időben is odaérhetnénk egy koncertre. Rajta leszek!! Szóval, a lényeg hogy lekéstük a PASO’s Roots Rockers-t. Ennek egyáltalán nem örültem, hisz imádom őket… nagyon vártam már ezt a koncertet, s ráadásul ez a rokker vonal alig hallható. Gyász.

20:00-ra volt kiírva a kezdés, amikor olyan zenekar játszik, akiket már 100x láttam, akkor bezzeg mindig van csúszás, ejj. Hát itt pontos kezdés volt. Mikorra odaértünk konkrétan már a Danakil ment. Annak is lecsúsztuk az elejét… szívás a köbön. Én nem ismertem a Danakil-t eddig, de ezentúl biztos sokat fogom őket hallgatni. Dinamikus, magával ragadó roots muzsika amit nyomnak a francia rasták. Néha kicsit rockos volt, de ezt ellensúlyozta az a sok dubos elem, ami megtalálható volt a kompozíciójukban. Az énekes kicsit Alborosiera emlékeztetett, hasonló volt a frontember megjelenése, mint az olasz fenegyereké… csak lényegesen soványabb volt ;) A francia rege messzi földön  híres, nem hiába. Példának okáért francia a legendás Tiken Jah Fakoly, Alpha Blondy. Vagy hogy ne csak világzene-reggaet említsek, ott van a Blackboard Jungle Soundsystem, a kontinens legerősebb dub soundja és még sorolhatnám. Ami még említésre méltó, hogy a francia reggae hála Jahnak nem dancehallban kiemelkedő, mint több európai nemzet, hanem inkább a roots, világzene, dub vonalon alkot kimagaslót hosszú évek óta – töretlenül. Ki kéne költöznöm Párizsba, ott jobb világ lenne ;)

Visszatérve a Danakilre, boldog mosolygós zenét játszottak. Az énekes srác kommunikált a közönséggel, nem volt szükség pull-uppolásra, anélkül is fergeteges hangulatot teremtettek. Az egész zenekarból áradt a pozitív lüktetés – ilyenek ezek a francziák :)

Nagyon szeretem amúgy is a francia nyelvet, de mikor franciául énekelnek… na az a legdurvább. És a francia hip-hop… áhh :D A Danakilos énekes főként énekelt de sokszor szövegelt is. Iszonyatosan passzol – szerintem – a francia kiejtés a súlyos basszusok mellé. Brutálisan húzott a basszus-ének kombó. Teljesen átszellemített a zene :)

Amúgy épp szülinapját ünnepelte a gitárosuk, az is nagyon pozitív volt, hogy ezt nem kicsit említette meg az énekes… skandáltuk a hepibörzdéj című alapslágert. Ez a gitáros forma is nagy egyéniség volt, mikor szólózott állandóan pislogott az égre, érdekes volt a mimikája.

A közönség nagy része franciákból állt. Minden jóindulattal sem volt népesnek nevezhető a masszív. Először is para, hogy vasárnap volt a buli. Aztán az sem feltétlenül előnyös, hogy hétfőn volt a magyar érettségi. Egyáltalán… hétfő… nem sok életkedvem volt felkelni és melózni menni egy ilyen koncert után. Azt sem tartom túl jó húzásnak, hogy facebookon már arra is eventet csinál valaki, hogy lyukas a zoknija… de bezzeg erre a koncertre nem volt event. Így szerintem csomó emberhez nem jutott el a hír (konkrétan mikor kb. este 7 fele kiposztoltam FB-ra hogy mindjárt Danakil… vagy hárman rám írtak, hogy nem is tudtak róla s ha előbb tudják…), hogy milyen buli lesz és mennyiért!!! 1000Ft volt a belépő, könyörgöm… s ennek ellenére és/vagy mindemellett hol volt kérem szépen a magyar masszív?! Mert hogy kb. 1 kezemen meg tudtam számolni a magyar rajongótábor tagjait. Vicces, hogy elvileg a fővárosban van a legtöbb reggae zene kedvelő forma, s valahogy még sem tudtak megjelenni e értékes eseményen. Győrből persze jöttek. Nem tudom mi van veletek… ébredjetek gyerekek!!  Sírunk, hogy romokban a hazai rege élet, aztán ha meg van végre valami… ezen gondolkozzunk már el. Tudom most jön, hogy nincs pénzem, erőm, időm… én sem vagyok szuperhős, én is küszködöm e problémákkal.. na mindegy nem szaporítom tovább erről a szót. Akinek inge, kérném vegye magára és gombolja be jó szorosan! Sajna a koncert után nem volt levezető sound, sőt ráadás nóta sem… időhiány végett. Óriási tapsviharban pakoltak le a franciák a színpadról, volt természetesen közös nagy-nagy meghajlás is. S még egy uccsó hepibörzdéj is felcsendült. A frontembert sikeresen megajándékoztam egy Livity Warrior pólóval, majd még kinéztünk a teraszra egy sörre. (Ja, nem volt Livity Warrior Shop… de 10-én Dűrerben, Spring Reggae Jamen lesz!! Sőt előtte, 9-én a Mappában I.Ration szervezésében a német Dandelion soundon is!!)

A hajó teraszán a sör elszürcsölgetése közben megtudtam egy örömhírt. A PASO szaxofonosától jött a hír, miszerint Csáki kapitány visszatér a bandába. Welcome! :) Ezzel a hírrel szeretném zárni soraimat, vegyünk példát a gitáros rudeboyról, ha van egy hullámvölgy nem kell feltétlenül belefulladni! Gyertek srácok, lányok a koncertekre!! Térjetek vissza a családba, fizikailag (is)! S ne feledjük… már csak párat kell aludni s Reggae Camp! :D

Békesség_farek
Máté Farkas-Kontra | 06 may 2013

Flyer:

Random photos - 2023