Már januárba körvonalazódott ez a buli, mondjuk nem nagyon értettem hol fér össze a The Black Dahlia Murder egy Devildriver és Cannibal Corpse formációval (mind három bandának külön kellett volna turnéznia, saját stíluson belüli előzenekarokkal), dehát legyünk nyitottak az ilyesfajta kisebb kilengésekre, hiszen hangulatfelelős első zenekarnak a Winds of Plaguet dobta a gép, amit gyorsan el is vett... helyettük a Hour of Penance indíthatja majd az estét.

Hát legyen, érjünk rá, kaland! Ráadásul szombatra esett, hol lehet itt a gond, közülünk senki se dolgozott a hétvégén. 6 fős társaságunk már hetekkel előtte fixre volt mondható, ezért könnyedén vettük a vonatjegyet ( 120 km-es táv fejenként £14 (kb.4.900 ft) csak odaút. A hazaútra buszbérlést terveztünk, ami egyik munkatársunk jóvoltából gyorsan leszerveződött, átugrik értünk fejenként £11-ért.. Kezdésnek nem rossz, csak az utazás összesen 8.750 ft / fő, dehát ritkán mulat Tity és Bandi, belefér.

Szombat kora délután 14:49-es vonattal átrobogtunk Manchesterbe. Alapból nem volt betervezve városnézés, a koncert fontosabb. A Ritz nevű szórakoztató egység elvileg a vasúthoz közel található, csak hát senki se tudta merre induljunk. Geri szerint megkéne kérdezni a járókelőket merre van a Spirit. Hát mondom jó, kérdezze, de mi nem oda megyünk:) De előtte ugorjunk el wc-re mert a sör dolgozik...

Meg is kerestük a vasútállomás illemhelyiségét, csak hát nem volt aprónk, ezért próbáltunk valami trükkel bejutni. Gerinek jól összejött: feltette a dobozos sört a pénzbedobóra, majd át akart mászni a beengedés alatt, aminek során sikeresen leverte a sört, ami végigfolyt a hátán, majd a földre is kiömlött, csúszósabbá téve ezzel a padlót. Csodálatos látvány volt, ahogy beküzdötte magát, kár hogy nem kameráztuk le:) Ezek után jöttünk csak rá a megoldásra, így mi Ádámmal könnyedén besétáltunk.

Vivien érdeklődött taxi árakról. 5-6 fontért eldobnak minket, tehát nem lehet olyan messze, talán 820 méter. Ezért telefonon online térképről értetlenkedés, merre is lehetünk. Felkészületlenségünk félórás bénázást eredményezett. Logisztikából elégtelen! :)

Majd végre célegyenesbe állva haladtunk a hely felé. A bejáratnál kisebb sor, a kapura kiírva a jegyár £22. A többiek már neten megvették £21.50-ért, mi Tityvel lesz ami lesz alapon kiálltunk az utcára a bejárattól nem messze, hátha találunk olyan embert aki éppen a jegyétől szeretne megszabadulni. Sikerült is két darabot szerezni összesen £30-ért. Mondanám, hogy jól jártunk (mert olcsóbb volt mint neten) de utólag sajnos bebizonyosodott, hogy a magas jegyár nem tükrözte a előadások színvonalát, de ne szaladjunk előre, nem vagyunk sportemberek.

Volt még majdnem egy óránk, keressünk valami italkimérőt, átmelegedni se lenne hülyeség, megázni meg végképp nem kéne. Két sarokra az autóút közepén volt egy szűk lépcsőlejáró, ami levezetett a The Temple nevű kocsmába (ex nyilvános wc). Régi korok idézője, mondhatni a vágható füst és a büdös paraszt hiányzott. Ez utóbbit pótoltuk, bunkó magyar módjára a saját dobozos söreinket megbontva beültünk egy kisebb asztalhoz, azért némi italt a pultnál is vásároltunk. Délután 6 körül visszaindultunk a koncertre.

Talán 18:43 lehetett amikor végre a színpad zajai elérték füleimet. Ekkor kellett szembesülnöm a ténnyel, a Hour of Penance már a múlté, éppen a The Black Dahlia Murder ordibál. Hát remek.. mert néha a szokásaim híve vagyok, azaz az első zenekart lekésem (10 koncertből 10-szer előfordul), de az hogy a második (számomra főzenekar) elejét is... pedig azt hittem időben érkezünk, este 7-re tájoltam a kezdést, de még nagyobb pofont adtak azzal, hogy 19:08-kor elhagyták a színpadot. Arról nem is beszélve, hogy hiába pozícionáltuk magunkat a hangzás szempontjából a legjobb helyekre, az egész egy tál kásás foshoz volt hasonlítható. Szerencsére van viszonyítási alapom, a két kezemen se tudnám megszámolni hány koncertjükön voltam, de ez az összes eddigit alulmúlta. Sokszor a szám felénél jöttem rá melyik dalról is van szó, a gitár nem is szól, csak szegény zenész pengeti magának (most nem mondhattuk, hogy: szépen játszasz gigagyík).



Ezek után már végképp nem érdekelt a hátralevő két banda, nem is vártam semmi meglepőt. Körbesétáltunk az amúgy jól kialakított teremben. Volt emeleti lelátó féleség jó rálátással a színpadra. Ide beülve döntöttünk magunkba a söröket, majd kezdett a Cannibal Corpse, ami sose tudta átlépni az ingerküszöbömet. Ez a stílus nekem túl egysíkú, tömény hangzavar. Vannak részemről is hiányosságok, nem vagyok tisztába a dalaikkal, de ez, hogy ők is megkapták a remekül szar hangzást, végképp zavaros masszává gyúrta az előadásukat.

Végezetül a Devildriver magával  hozta a minőséget, ők legalább megszólaltak. A zenéjük sose érdekelt, de itt legalább érződött, hogy szól valami a színpadon. Maradandó károsodást tőlük se szenvedtem de legalább minimálisan kárpótoltak.

A vártnál még korábban, este 10 előtt vége lett az egész bulinak, koptak is el az emberek gyorsan. Nekünk se volt maradásunk, irány a bolt és a kocsma, ahol vártuk a sofőrünket, aki aránylag gyorsan át is ért, így hamar magunk mögött hagytuk Manchestert.





Hazafele Tityvel a hátsó sorban ülve hallgatva a zenéket majdnem megőrültünk, a dübörgés enyhén leszakította a fejünket. Hiába raktuk be a koncerten újonnan vásárolát Hour of Penance albumot, hátul ez is kásásan szólt. Úgy látszik ez jellemezte az egész estét. Végül Tity bealudt én meg a telefonomról hallgattam végre jó zenéket:) Hazaérkezést követően belefutottunk egy, a lakótársak által generált 3 fős házibuliba, így csatlakoztunk. Reggel 7-ig csak kihúztam.

Összegzés: kalandnak jó volt ez a kiruccanás, de anyagilag nagyon nem érte meg, főleg, hogy a számomra érdekes két bandából az egyiket nem láttam, a másikból is csak 20 percet. Valahogy a közönség se nyerte el a tetszésemet. Mikor koncert alatt elnézés kérések közepette próbáltunk előre vagy balra-jobbra helyezkedni, szemmel próbáltak ölni.

Életem első angliai koncertje bor helyett sajnos csalódással volt átitatva.