Terror, Naysayer, Brutality Will Prevail
Hungary Budapest/Dürer Kert
Ami a cseheknek üröm, az számunkra öröm. A Randy Blythe-történet olyan hatalmas port kavart a zenei világban, hogy az ember csak pislog jobbra-balra az események láttán. A LOG frontemberével  kapcsolatban számos együttes, zenész nyilvánította ki szolidaritását, amely a Terror-nál egyenesen a csehországi koncertdátum lemondásával járt. A megüresedett időpontra villámgyors szervezéssel sikerült lekötni egy budapesti fellépést, a mi legnagyobb örömünkre.


Csupán egy megjegyzés Randy-vel kapcsolatban: véleményem szerint nonszensz az eljárás, amely ellene folyik és remélem, hogy hamarosan ismét a számára kitalált helyen, a színpadon láthatjuk újra. Lassan már egy koncerthez is személyi nyilatkozatokat, orvosi igazolást kell vinni, hogy meg lehessen rendezni...vicc.

A korai érkezés ritkán számít nálam erős pontnak, ezért mondhatom ismét – szinte már törvényszerűen -, hogy a nyitó zenekar műsorát sikeresen lekéstem. A magyar The Last Charge valahogy mindig kimarad az életemből, de egyszer csak „összefutunk” élőben is.

A Brutality Will Prevail masszívan középtempós zenéje kapcsán mindig eszembe jut, hogy egy kis műfaji keveredés milyen jót tenne ennek az együttesnek. Az egyszerű – de nem primkó – riffek biztos alapot nyújtanak ahhoz, hogy egy komoly torokkal rendelkező személy iszonyat témákat toljon rá. Amikor találkozok a BWP-el, akkor ez az érzés motoszkál és nem hagy nyugodni. Lehet, hogy ez szentségtörés, de enélkül számomra csupán egy a sok közül a BWP.

Az őket követő Naysayer már azt hozta, amit várni lehet egy vendégegyüttestől: tempó felnyomva, lehet melegíteni. Ekkor még egy kicsit álmos volt a közönség, csak néhányan érezték azt, hogy az énekes állandó presszióját magukra kell venniük. A Naysayer folyamatos turnéban van, ettől függetlenül még kellene egy kis színpadi rutin, hogy a kiváró közönséget is a maguk oldalára tudják állítani. Az emberek ekkor még kivártak.

A Terror munkásságát nem kell bemutatni, hiszen az együttes az LAHC egyik prominens képviselője. A zenekar őszinte zenéje és közvetlensége mindenki számára szimpatikussá teszi a Terror-t, nem lehet nem szeretni őket. Itt nyoma sem volt a tavalyi SOIA – Madball koncert kordonjának, az első másodperctől kezdve semmi mást nem lehetett hallani, csak a színpadra hívást, amelyet Scott mechanikusan pumpált a közönség felé:”Stage Dive, Stage Dive!”

Nem is kellett biztatni senkit, egy pillanat alatt átjáróházzá alakult át a színpad. Miközben szebbnél szebb akrobata mutatványokkal vetették bele magukat a színpadmászók a tömegbe, a „háttérben” sorra szólaltak meg a Terror klasszikusok. Igazi válogatást kaptunk, így azok is tudták élezni a bulit, akik elsősorban a különböző megosztó oldalakról informálódnak egy együttesről.

A személyes kedvenc Betrayer, vagy az összeborulásra felhívó Keepers of the Faith élőben is hasítottak. A magyar közönség ismét kitett magáért, látszott, hogy nem csak mi, hanem a zenekar is élvezi a bulit. A szűkre szabott keretek között mozgó koncert a profizmuson túl a hardcore mondanivalóját is elhozta nekünk: Scott számtalan alkalommal vált meg a mikrofontól, átengedve zenészeknek, rajongóknak, akik tolták is a verset. Itt nincs te vagy én, itt csak a Te és Én létezik (LY). Nem az a fontos, hogy ki birtokolja a mikrofont, hanem az, hogy mit mond és a szavak mögött milyen tettek lakoznak. A Terror a mai hardcore-nemzedék egyik jeles és hiteles képviselője, ezt nem lehet vitatni.

Az pedig már külön kis bónusz, hogy sikerült is egy-két közös képet összehozni Scott-tal, aki készségesen állt mindenki rendelkezésére. Lenne mit tanulni a magyar zenészeknek...
author: Péter Török | 14 sep 2012

author:

Török PéterTörök Péter

Flyer:

Random Photos - 2016