Budapest
2012-ben számtalan erős koncerten járhattunk, de a december 16-ra meghirdetett Converge különös élményeket ígért számunkra. Nemcsak azért, mert az együttes új lemezzel jelentkezett és ebből kifolyólag számíthattunk az új tételek élőben való megszólaltatására, hanem az a koncertélmény, amelyet csak ez a négyesfogat képes nyújtani. Számomra még plusz pozitívum, hogy az A Storm of Light is bekerült a fellépők közzé, hiszen a Neurosis és holdudvara mindig is számíthatott a figyelmemre.
A négy zenekarból álló programot az olasz The Secret nyitotta, akiket sajnos egy kicsit lekéstem, csupán két számot sikerült tőlük elkapni. Ezek alapján azt kell mondanom, hogy sajnálhatom is a pontatlanságot, de talán lesz még alkalmam ezt az együttest élőben látni. Így jár az, aki nem hisz ebben az országban a pontos kezdés feliratnak…
Az átszerelést követően lépett színpadra az A Storm of Light. A vetítéssel megtámogatott előadás nem igazán azt adta nekem, amire számítottam, de ezt nem írom a csapat rovására. Talán az ő zenéjük egy kicsit kilógott a sorból, ezért egy önálló fellépés tágabb kereteket adhatott volna művészetük kibontására. A rövid műsoridőbe mindössze négy számot tudtak bepréselni és a megfelelő atmoszféra hiányában nem is biztos, hogy maradéktalanul sikerült eljuttatni a mondanivalót a közönség felé. Talán emiatt is panaszkodott annyit Josh, láthatóan nem érezte magát jól a színpadon. Reméljük, hogy visszajönnek hozzánk főbandaként, amikor tényleg meg tudják mutatni zenéjük lényegét.
A Touché Amoré számomra azon zenekarok csoportjába tartozik, akikkel folyamatosan próbálkozik az ember, de valami miatt „nem jön át” a zenéjük. Feltehetően bennem van a hiba, hiszen a terem nagyobb része látványosan élvezte az együttes produkcióját. Bocsánat, de távoli szemlélődőként nem tudtam átérezni ezt a lelkesedést és a megfogható momentumok hiánya miatt egyszerűen csendes, külső szemlélővé változtam a koncertjük alatt. Lehet, hogy egyszer beüt az, amit csinálnak, de ez nem ezen a napon történt meg.
Az év közben érkező új Converge album (All We Love We Leave Behind) felvezetéseként először az Aimless arrow című számot tette elérhetővé a csapat, amelyre elég szélsőséges reakciók érkeztek. Sokan már kezdték is temetni őket, elpuhultak, ez nem is Converge stb. A fanyalgók száját azonban gyorsan betapasztotta az újabb track, kétséget sem hagyva afelől, hogy a Converge továbbra sem lágyult el, a bennük testet öltő energiahalmaz mindenkit el fog pusztítani. Egy Converge fellépésben nem lehet csalódni, emiatt szemernyi kétségünk sem lehet, hogy azt fogjuk kapni, amit érdemlünk.:)
Számomra már az átszerelés alatt egyértelmű volt, hogy ez a koncert jó hangulatban fog eltelni. Nemcsak azért, mert Jacob többet mosolygott mint a sokévi átlag, hanem az a játékosság és jókedv, amivel türelmesen kivárták Nate mikrofonjának szerelését. A kényszerű várakozás perceit Ben bohóckodása töltötte ki, aki a dobok mögül szórakoztatta társait különböző mutatványokkal. Egy pillanatig sem tűntek fásultnak a srácok és Ben mosolyt keltő hülyéskedése nem engedte, hogy görcsössé váljon az este.
Technika kész – zenekar kész. Jöhet az, aminek jönnie kell: az új album dalai sorjáztak egymás után (Aimless arrow, Trespasses,Tender Abuse, Empty on the Inside stb.), szünet és levegő nélkül. Néha becsúszott egy-egy szám az Axe to Fall lemezről (ami szintén nagyon erősre sikeredett), de alapvetően az új szerzemények vitték a prímet. Gyorsaságukkal és rövid játékidejükkel alkalmasak is arra, hogy egy masszív, kevés szünettel megbontott koncertet bólogasson végig az ember. Lehet, hogy néhányan egy kivonatos, a legjobb számokat felvonultató bulit vártak az együttestől, de lemezbemutató lévén, talán nem is baj, hogy élőben is az arcunkba kaptuk az újdonságot. A Converge nem lesz egy nosztalgia zenekar, az aktuálisra koncentrálva járja az útját, remélhetően még nagyon sokáig.
Az izmos, masszív produktum a végletekig felcsigázta az embert, akár minden nap meg lehetne nézni egy Jacob-performanszt. Hiába láttam már őket háromszor, ismét azon morfondírozok, hogy mikor lesz megint szerencsém hozzájuk.
A ránk zúduló koncertdömping néha kényelmessé teszi az embert, gondolkozik, hogy elmenjen-e egy koncertre vagy nem. Én arra bíztatok mindenkit, hogy annyit járjon bulikra, amennyit csak tud, hiszen ezek megismételhetetlen pillanatok, amitől csak gazdagodhat.
Az átszerelést követően lépett színpadra az A Storm of Light. A vetítéssel megtámogatott előadás nem igazán azt adta nekem, amire számítottam, de ezt nem írom a csapat rovására. Talán az ő zenéjük egy kicsit kilógott a sorból, ezért egy önálló fellépés tágabb kereteket adhatott volna művészetük kibontására. A rövid műsoridőbe mindössze négy számot tudtak bepréselni és a megfelelő atmoszféra hiányában nem is biztos, hogy maradéktalanul sikerült eljuttatni a mondanivalót a közönség felé. Talán emiatt is panaszkodott annyit Josh, láthatóan nem érezte magát jól a színpadon. Reméljük, hogy visszajönnek hozzánk főbandaként, amikor tényleg meg tudják mutatni zenéjük lényegét.
A Touché Amoré számomra azon zenekarok csoportjába tartozik, akikkel folyamatosan próbálkozik az ember, de valami miatt „nem jön át” a zenéjük. Feltehetően bennem van a hiba, hiszen a terem nagyobb része látványosan élvezte az együttes produkcióját. Bocsánat, de távoli szemlélődőként nem tudtam átérezni ezt a lelkesedést és a megfogható momentumok hiánya miatt egyszerűen csendes, külső szemlélővé változtam a koncertjük alatt. Lehet, hogy egyszer beüt az, amit csinálnak, de ez nem ezen a napon történt meg.
Az év közben érkező új Converge album (All We Love We Leave Behind) felvezetéseként először az Aimless arrow című számot tette elérhetővé a csapat, amelyre elég szélsőséges reakciók érkeztek. Sokan már kezdték is temetni őket, elpuhultak, ez nem is Converge stb. A fanyalgók száját azonban gyorsan betapasztotta az újabb track, kétséget sem hagyva afelől, hogy a Converge továbbra sem lágyult el, a bennük testet öltő energiahalmaz mindenkit el fog pusztítani. Egy Converge fellépésben nem lehet csalódni, emiatt szemernyi kétségünk sem lehet, hogy azt fogjuk kapni, amit érdemlünk.:)
Számomra már az átszerelés alatt egyértelmű volt, hogy ez a koncert jó hangulatban fog eltelni. Nemcsak azért, mert Jacob többet mosolygott mint a sokévi átlag, hanem az a játékosság és jókedv, amivel türelmesen kivárták Nate mikrofonjának szerelését. A kényszerű várakozás perceit Ben bohóckodása töltötte ki, aki a dobok mögül szórakoztatta társait különböző mutatványokkal. Egy pillanatig sem tűntek fásultnak a srácok és Ben mosolyt keltő hülyéskedése nem engedte, hogy görcsössé váljon az este.
Technika kész – zenekar kész. Jöhet az, aminek jönnie kell: az új album dalai sorjáztak egymás után (Aimless arrow, Trespasses,Tender Abuse, Empty on the Inside stb.), szünet és levegő nélkül. Néha becsúszott egy-egy szám az Axe to Fall lemezről (ami szintén nagyon erősre sikeredett), de alapvetően az új szerzemények vitték a prímet. Gyorsaságukkal és rövid játékidejükkel alkalmasak is arra, hogy egy masszív, kevés szünettel megbontott koncertet bólogasson végig az ember. Lehet, hogy néhányan egy kivonatos, a legjobb számokat felvonultató bulit vártak az együttestől, de lemezbemutató lévén, talán nem is baj, hogy élőben is az arcunkba kaptuk az újdonságot. A Converge nem lesz egy nosztalgia zenekar, az aktuálisra koncentrálva járja az útját, remélhetően még nagyon sokáig.
Az izmos, masszív produktum a végletekig felcsigázta az embert, akár minden nap meg lehetne nézni egy Jacob-performanszt. Hiába láttam már őket háromszor, ismét azon morfondírozok, hogy mikor lesz megint szerencsém hozzájuk.
A ránk zúduló koncertdömping néha kényelmessé teszi az embert, gondolkozik, hogy elmenjen-e egy koncertre vagy nem. Én arra bíztatok mindenkit, hogy annyit járjon bulikra, amennyit csak tud, hiszen ezek megismételhetetlen pillanatok, amitől csak gazdagodhat.
