Sziget - 2011
HungaryBudapest/Hajógyári-sziget
Szinte az utolsó pillanatig bizonytalan volt az idei „szigetelés”, de végül egy mentőangyal megoldotta a fennálló problémáimat, így végül mégis eljutottam a hajógyárira. A három társam közül kettő egy kicsit megrogyva érkezett hozzám, ami az előző nap sikerességét bizonyította, de péntekre nem sok jóval kecsegtetett. Rövid lélekemelést követően irány a Sziget, amit 14 óra után nem sokkal értünk el.


Talán a korai érkezésnek köszönhetően simán és gyorsan bejutottunk a biztonsági szakaszon, ahol csak alibiből ellenőriztek minket. Fogtuk is a fejünket, hogy miért nem hoztunk egy kis ezt meg azt magunkkal. Késő bánat, csak a helyi kínálat maradt számunkra. A szervezett programok 15 órától vették kezdetüket, volt még egy kis időnk pislogni és pihegni, távol maradt ismerősöket telefonon zaklatni, hogy érezzék rosszul magukat, amiért nincsenek itt.

Az italpultoknál mágnes kártyával lehetett fizetni, ami valószínűleg valami újítás, mert én még nem találkoztam ezzel a felállással. Arra nem jöttünk rá, hogy miért is jó, néha akadozott a rendszer, de mindegy, mindig megkaptuk, amit szerettünk volna.  Az árak tekintetében nem nagyon voltunk egy átlagos pesti szórakozóhely nívója felett (530 egy korsó Dreher, 390 egy 0,5 l üdítő). Persze a rövid italok más kérdés, ott nem szégyenlősködtek a fiúk-lányok.

Szegény többiek beleestek a csapdába, mivel én állandóan mehetnék vagyok, emiatt nagy keseregve bolyongtunk egy kicsit a helyszínek között. Szerencsére meglett a gyümölcse ennek a kóválygásnak, hiszen a rock-metal színpadon (vagy mi volt a neve…) éppen a Deftones nyomta a beállás. Még a távolból figyeltünk, hogy kik zörögnek, de az első hangok elárulták kikkel is van dolgunk. Áll összeszed, közelbe sétál és figyel. A teljes Deftones nyomta a beállást, nem roadok és egyéb kísérők molesztálták a cuccokat, hanem a zenekar. Készült is pár nívó-díjas kép erről a nem várt eseményről, de azokat inkább hagyjuk.:) Az alkalmi zenélés szüneteiben a felcsattanó tapsra Deftonesék is elmosolyogták magukat, már ekkor látszott, hogy nem lesz rossz az esti produktum. Még egy kis séta, majd visszamentünk ugyanahhoz a színpadhoz, mert 16 órakor kezdett a Subscribe. Láttam már őket néhányszor és nem csalódtam még a srácok profi előadásmódjában. Azonban ez a nap nem adta meg az elégedettség érzését, több okból kifolyólag: a korai időpontnak köszönhetően a rendelkezésre álló területhez képest kevesen gyűltek össze és a hangosítás sem volt a legjobb. Minden zenész mottójának (ami hangos, az jó) szellemében ment a keverés és ez nem tett jót a zenének. Túlvezérelt mélyek, összefolyó gitárok és el nem talált arányok jellemezték a hangfalakból üvöltő masszát. Nem is bírtam végig a koncertet, inkább rápróbáltam a Turbora.

Annál is inkább, mivel kedves ismerőseim, barátaim (Anger Gergő és Shapat Gergő) is ezt a koncertet kísérték figyelemmel. Közben befutottak a Vl 45 tagjai is, mondhatni komplett családi összejövetel bontakozott ki az MR2 színpad előtt, miközben eredeti útitársaim a savat szívták magukban a Volt sátornál…:)

A Turbo koncertje alatt tudtunk egy kicsit beszélgetni, röhögni, mert számomra nem sikerült annyira élvezetesre ez a műsor. Egy-egy szám, téma eltalált, de nekem az egész összességében egy kicsit unalmasra sikerült. Azt nem lehet vitatni, hogy jó albumot készítettek a srácok, de élőben ezek az elnyúló zenefüzérek már egy kicsit soknak hatottak. Lehet, ha éjfél körül kerülnek színpadra, akkor már több ember mozgott volna felsőbb szinteken és jobban magukba szippantják a zenét.

Irány a nagyszínpad, következik a Skunk Anansie. Nem mondom, hogy nagy kedvencem a zenekar, de nem is akartam őket kihagyni. Az első szám után már tudtam, hogy jól döntöttem. A küzdőtér nagy része is megtelt, ezzel segítve egy hatalmas koncert lejátszását. A Head vezényelte Skunk nem éppen a gyors, pörgős számairól ismert, de ezen a napon nem is volt rá szükség. A frontember (asszony) állandó pulzálása egy másodpercre sem engedte, hogy levegyük a szemünket a színpadról. Mindig történt valami, amiért árgus szemekkel kellett követni a történéseket. Először a saját zenészei, majd a kamerás szekció lett megmolesztálva és később a közönség soraiból vezényelte főhősnőnk a produkciót. Az évek és a rutin segítségével folyamatosan magas hőfokon izzott a buli és a kitörő csúcspontok pedig tovább gazdagították az amúgy sem mindennapi élményt. Az embereken sétáló, majd a tömegbe dőlő Head a végletekig csigázta a hangulatot, nem hiszem, hogy bárki is szájhúzva távozott volna. Mi sem bizonyítja jobban a koncert vonzását, mint az, hogy még mi is, Shapat Gergővel, táncikáltunk egy sort az aktuális dallamok hatására. Az már más kérdés, hogy ez milyennek hatott egy külső szemlélődőnek.

Menekülés alsópályán, átcsörtetés a keményebb színpadhoz, ahol a The Haunted húzta az összegyűlteknek. Sajnos a fiúk az újabb lemezüket erőltették, ami nem igazán sikerült jól és ez unalomba is fullasztotta számomra a koncertjüket. Természetesen a korábbi albumokról játszott számoknál csipegetett az ember, de ez volt a ritkább pillanat. Bocsánat, de ezen a napon a Haunted nem sok vizet zavart.

Számomra a nu metal vonulat egyetlen hallgatható zenekara a Deftones, ezért nem is kérdés, hogy kíváncsian vártam milyen előadást tárnak a szemünk elé. Szerencsénkre nem kellett csalódni.  Az ismételt beállást követően a legutolsó sorlemezük két klipes számával indítottak, bemozdítva ezzel a szépszámú közönséget.  Az együttes végigment az összes lemezén, kaptuk az arcunkba a nagyobbnál nagyobb Deftones dalokat, nehogy csalódottan távozzunk a tetthelyről. Chino jó formában van, megint lefogyott és ez a színpadi munkáján is meglátszott. A kedvéért épített emelvényt használva mozogta be a pódium minden négyzetcentijét, sőt a műsor előrehaladtával a közönséggel is személyes kontaktust alakított ki. Csodálatos volt újra hallgatni azokat a számokat, amelyek fiatalon nap mint nap üvöltöttek otthon. Ami egy kicsit zavart, az a keverési arányok módosulása. A basszus iszonyatos erővel büffent a gyomrokban, viszont a többi hangszer mintha ki lett volna herélve. Lehet, hogy én álltam rossz helyen (bár a keverő előtt nem szokott rosszul szólni semmilyen cucc), de a gitárok hangja nagyon hiányzott a fülemnek. Egyedül Migi (Angertea) olvadozott a gyönyörűségtől, hiszen a bőgő minden rezdülése lejött. Ettől függetlenül egy nagyon összeszedett produkciót láthattunk, ahol Chino nemcsak énekesként, hanem gitárosként is hozta a szintet. Mit mondhatnék, nagyon jó döntés volt a Deftones meghallgatása, még egy régi kívánság kipipálva.

A koncert utáni örömködés közepette sikerült lemaradni a Prodidzsáj aerobic órájáról, de annyira nem keseregtem. Nem is nagyon lehetett élvezni a műsorukat, mivel olyan tömeg jött össze, amilyet nem mostanában láttam. A nagyszínpadot körbe vevő sátrakig zsúfolásig megtelt a tér, gondolom, ez is nézőszámilag rekordot jelentett. A tömegnyomor végével kezdtük a helyünket keresni, de nem nagyon fogott a placc sehol, emiatt egészen hajnalig jártuk a busót, néhány helyen meg-megállva. A többiek savbázis-élvezete miatt meglátogattuk az összes elektronikus gerjedelmet ömlesztő sátrat és egyben még én is elkaptam a fonalat, mivel mellettünk egy kishölgy úgy verette a párét, hogy nem lehetett mellett egy helyben állni. Feltételezésem szerint ő lesz az új Duracell-reklám főszereplője, ahogy széthajigálja a hülye plüssnyulakat. Attól is elfáradt az ember, hogy nézte, hát még, ha lépést szeretett volna vele tartani. Nálunk ez az opció nem működött, mivel a megrogyottság érzete járta át kis társaságunkat. Ücsörgés, egy kör, ücsörgés, még egy kör, ücsörgés, kajálás. Egyre mélyebbre süppedtünk a „fergeteges” Sziget-hangulatban, ezért hajnalban a szökés mellett döntöttünk. A taxira várás közben már lehetett érezni, hogy leültünk, de ez a hazafele úton derült ki igazán. Egy kérdéssel búcsúzom: Tessék?:)
author: Péter Török | 25 aug 2011

author:

Török PéterPéter Török

Flyer:

Random Photos - 2018