Leisnig
Feldobott ötlet: augusztus első hétvégéjére vegyük célba a 2010-es év számunkra utolsó német fesztiválját, ahol leginkább az ismeretlenbe és tovább illúziója dominált, mindez kiegészült a néhány remek zenekar felhozatalával. Nem is vártuk a nagy durranást, megkímélve magunkat a csalódás örömeitől. Ezért hát az egyszerűség mindig gyönyörködtet alapon nekivágtunk.
Útvonaltervezés közben természetesen rossz várost néztem: Leisnig helyett Leisingre pozicionáltam a keresést. Kicsit más irány, 80 km ferdülés, ennyit számít 1 betű…
Valamiért itthonról senkit sem érdekelt rajtunk kívül ez a móka, ezért Tanerővel édes kettesben bevállaltuk az utat. Már bőven elég volt, hogy van pár érdekes zenekar, kalandos utazás egy új fesztiválra, amivel már előző évben is kacérkodtam. Idén végre összejött, éppen itt volt az ideje, 9. alkalommal került megrendezésre.
Indulás csütörtök reggel, Tanerő átjött értem Dabasról Ceglédre Nissan Micrával. Útba ejtettük a budafoki borászatot, a győri Metro benzinkutat, a határon matricavásár (forint helyett euróval vásárlás esetén közel 500 ft-tal olcsóbb, 16.32 EUR ). Zökkenőmentes utazás. Mivel elfelejtettem bepakolni ásványvizet, egyik cseh benzinkúton vettünk 6 flakon kék kupakos ásványvizet a kb 8 üveg szódánk mellé. Megszokott cseh útvonal, terelések, helyes irányba igazító sárga nyilak. Mi inkább a gpsre hallgattunk. Méterre pontosan behatárolta nekünk a célállomást, ami Leisnig kisváros szélét súrolta.
A főút egyik oldalán jobbra nagy parkoló, ahol sikerült megfelelő helyet találni. Mivel fontos ital- és zenebázisként funkcionált, minden szempontból megfelelőnek kellett lennie. Az út másik oldalán a fesztivál bejárat és színpad. Gyorsan fröccs tölt, autónál muzsikát hallgat, lelkileg felkészülés a nem teljesen nekünk való emberekre (kivétel a zeneileg talán egyazon irányba orientálódás).
Kapásból a szemközti autónál álldogáló fesztivállátogató, egy 18 év körüli straight edge, borotvált lábú, vékony fiatal figura. Rajta még csak mosolyogtunk, aztán jöttek a cimborái. Rajzolódott a kép, hogy ezen a hardcore feszten ilyen típusú arcok billentenek a mérleg serpenyőjén. Nincs mit tenni, borból nagyokat kortyolva nyugtáztuk a számunkra kissé zavaró tényt, mely idővel megborulni látszott.
Csütörtöki nap fellépői nálunk nem sokat nyomtak a latba, inkább koccintottunk a bolond németekkel, akik szívesen hallgatták a muzsikánkat, itták borainkat és velünk értetlenkedtek. Szerencsére ekkor már előkerültek a hardcore lovagok mellől a fesztiválarcok. Sikerült „mélyreható barátságokat” kötni, másnap többen is ránk köszöntek, de néhány arcnál csak percek elteltével tisztázódott bennem ki kicsoda:)
Azért ha már ennyit utaztunk, jutalmazzuk meg magunkat némi élőzenével. Az első nap koncertjei a szabadtérrel szembeni teremben kerültek megrendezésre. Örültünk is a lehetőségnek, végig borús, esős idő várható. (bár az elkövetkező két napba, akár esett - de havazhatott is volna - csak a szabadtéri színpad állt rendelkezésre) Nem is igazán tudtuk kalibrálni, éppen melyik zenekar tolja a műsort, mivel programfüzetet sajnos sehonnan sem lehetett szerezni. Egyedül a bejárati bódéra kiragasztott A4-es lapról lehetett informálódni. Ezt elég meredek hibának éreztem, bár megoldódott: lefotóztam és ha kellett, visszanéztük.
Közel 20 percet töltöttünk a fesztivál területén, inkább visszanéztünk a kocsihoz, mégiscsak egyszerűbb az élet, ha a borunk mellett tanyázunk. A germán arcok zenére tolták a parkoló mosh pitet. „Please, Terror again”… Tanerő megkapta a nagy jelet Christophtól, aki zöld alkoholos filccel felrajzolt emberünk combjának belsejére egy szép péniszt, amely méretesen elért egészen a térde alá. Ha kinyújtja a lábát, olyan, mintha merevedése lenne:) (Másnap elnézve, jó páran stigmatizálódtak ilyen téren az első este folyamán).
Éjjeli parkolómetál közepette sikerült úgy üvöltetnünk a zenét, hogy a secu főnökféle megkért, vegyük halkabbra az előadást, a fesztiválról szóltak neki, túl hangos. Tanerő szerette volna meggyőzni az illetékes úriembert a cb rádió túl oldalán, de a biztonsági arc nem engedte (meg tudom érteni, na:)), ezért halkabbra vettük és tovább szórakoztattuk egymást. Másnap délután a secus figura csak mosolygott rajtunk. Gondolom nem tudta hova tenni, mi még mindig a kocsinál ülünk és iszunk? Ami persze nem igaz, mert pár óra sátras alvást engedélyeztünk magunknak. A kempingezés a parkoló mögötti részen, szabadon választott megoldással zajlott. Voltak kialakult csoportok, de nekünk sikerült letáborozni egy cseresznyés szélén. Ébredés után, fejemet a sátorból kidugva képzavarba keveredtem: tőlünk 7-8 méterre haladt el egy közel 10 fős gyümölcsszedő brigád vödörrel a kézben. Most mi van? Hol vagyunk? Személy szerint nem emlékeztem az esti táborozásunkra. Aztán észleltem pár fesztiválos táborlakót, nagy baj nem lehet.
Nagyon nem variáltuk túl a pénteki dolgokat sem. Dél körül kiderült, a flakonos ásványvíz buborékmentes, tehát a fröccs nem ezért nem az igazi. Mintha fost ittunk volna! (Akkor már tisztán) A probléma adott volt, szereznünk kell normális ásványvizet. El is sétáltunk egy aránylag közeli, kb. 500 méterre található ital lerakathoz, ahol pár flakon bubis vízzel gazdagodva, visszasétáltunk a parkolóba, ahol feltűnt, a kocsinktól kevesebb mint 100 méterre is van egy bolt. Elmentünk előtte! Úgy látszik vakoknak áll a világ :)
Jöttek az előző esti - már kicsit lerobbant kinézetű – haverok. Integettek, leálltak pár percre borozni, majd léptek tovább. Mi kitartóan ültünk az autónál, furcsálták is sokan, hogy nekünk ez a fesztivál? Állandóan itt ülünk.
Péntek kora délutáni koncertkezdésre benéztünk, 14:30-kor éppen egy általunk ismeretlen Something Inside nyomta a riffeket. Megfelelő kezdés, bemelegítésre alkalmas pörgős szimpla hardcore témák. Aránylag sokan nézték, pedig az időjárás néha esőbe torzult.
A színpad és a „kocsmánk” közt sokat ingáztunk, bár nem volt nagy feladat a 90 méteres távolság megtétele. Azt hiszem többet voltunk a borunk közelében, mint a fesztivál területén. Addig üvöltött a zene, amíg pár nyekkenést követően a Nissan akksi megadta magát. A német gyerekeknek ajándékozott fröccs gesztusa visszaköszönt: egyik arc egyből segítségünkre sietett. Elment kölcsönkérni bikakábelt, fekete kisbuszával odabrékelt járművünk elé, rácsatlakoztatta, felpörgette a dolgokat, újra működik a „zenegépünk”. Le voltunk döbbenve, hogy ilyen rendes alakokkal borozunk. Merthogy a nézésen kívül nem sokat segítettünk az ügyön :)
Este kijutott az energikus német War From A Harlots Mouth, majd az utolsókat rugó Despised Icon, ami után Tanerővel jó fesztiválhoz méltóan elkeveredtünk egymástól ezen a „nagy” területen. Azon vettem észre magam, hogy zuhogó esőben, esernyő alatt, fotógéppel a kézben egyedül nézem az enyhén megfáradtnak tűnő The Black Dahlia Murdert. Ezek után jött volna még egy Cro Mags, de valahogy most sem érdekelt ez a hc alapkőnek hitt „vén motor”, ezért éjfél tájt bemásztam a 3 napra kibérelt élettársam mellé a sátorba. Jóéjszakát!
Szombat is megszokott ritmusba indult. Tanerő ráadásnak reggelizés gyanánt becseresznyézett. Fogmosás és egyéb reggeli motívumok, mely során meglepően tiszta toi-toiba botlottam. Nem volt más hátra, szék kidob, vártuk a német kisbarátainkat. Természetesen idővel beestek ismét borozni:). A benti árakat elnézve (2 dl fehérbor = 2,5 EUR = 700 HUF) megértettük, miért is örülnek az ingyen bornak, ami mellesleg tényleg finom. Éljen a Lics borászat ismét!
Személy szerinte kedvelem mikor kora délután már üvöltenek a zenekarok, ezért felfigyeltünk a kiszűrődő témákra, benéztünk a Kvelertak programjába. Energikus megoldások, ahogy az el is várható egy olyan zenekartól, aki a Converge turné egyik résztvevője. A The Setupnak nem adtunk esélyt se, ismét fontosabb volt az autónál kialakult hangulat, jó volt gyakorolni az amúgy borzalmas angoltudásunkat.
Azért a We Butter The Bread With Buttert nem kihagyás témája. A zenekar szép, sima fehér egyenpolóban. Megmertem volna esküdni, hogy tavasszal Bécsbe egy másik tag volt az énekes. Lehet csak a megnőtt, emós hajkoronája mocskolta be emlékeimet. A matiné minden esetre ismét nagyon meggyőző volt. Egységes döngölés, ahogy kell. Pont.
Fesztivál utolsó napja gyanánt talán többet töltöttünk a színpad körül. Bele is futottunk a brazil Confrontoba. Párszor már jártak kishazánkban, érdemes kategória. Tanerő csodálkozott is, hogy ez ilyen jó? Tényleg adta magát, a brazil dobos többször is kiakart lépni a hangszere mögül. Ágaskodott, kezeivel mutatta: gyerünk már! Nagyon pörgött a háttérben. Így van ez jól. Ezek után úgy gondoltuk, kicsit sok koncertet láttunk egy nap, irány vissza a itatóhoz, a „zene-ital-automatánkhoz”.
Itt Christophék ismét nem bírták ki tétlenül: a széles járdát keresztezve autóink közt kihúztak egy fehér zsinórt és az arra járó-kelőknek limbózva kellett áthaladniuk alatta. Aki nem teljesítette a követeléseiket, majdnem hogy leordibálták a fejét. Volt, aki után sörös dobozt dobtak, hogy szégyellje magát. Mi meg csak mosolyogtunk, hogy ez megint mi? Hát Limbó!
Na jó! Convergere talán érjünk vissza. Természetesen egy akkordot sem hallottunk belőle (kösz megint Tanárúr!:)). Azt persze sikerült elcsípni, ahogy az énekes pacsizik a közönséggel. A fesztivált záró, egész jó Slapshotba belenéztünk, aztán irány aludni.
Vasárnap reggel fél 9-kor, a nem várt napsütés kidobott minket a sátorból. (Tipikus eset, miszerint amint vége a bulinak, felragyog a nap) Meg volt a 8 óra alvás, indulhatunk haza. Reggelire halkonzerv, fogmosás, átöltözéssel, viszlát Leisnig!
Szerencsére időben leesett, hogy ellenkező irányba, Lipcse felé haladunk. Megfordulni nem egyszerű egy éppen félig lezárt autópályán, de 10 km után csak bevettük a 180 fokos fordulatot. Majd sikerült behajtani Dresda külvárosi részére. Ismét Remek! Vissza a leágazóhoz, már másodszor haladunk ellenkező irányba, Lipcse felé. Ennyire nem kéne korán érkezni a kövő évi With Full Forcera :)
Ezek után helyre állt a rend, zötyögtünk a remek cseh autópályán, a 900 ccm-es kisautó ismét jól vette az akadályokat. A végére azért benyeltünk egy budapesti dugót. A gps szépen megjósolta Ceglédre érkezésünk időpontját: pontban 19:56-kor szálltunk ki a ház előtt.
Mikor az ember nem vár semmit egy fesztiváltól, csak pár zenekar érdekes számára, mérlegel és dönt: vágjunk bele! Az a pár száz kilométer nem számít, bár nem könnyű, főleg 3 nap feszt-italozás után. De mikor haza érkezel és megfáradtan beesel a veled ellentétes irányba forgó ágyba, ereidben duzzadva lüktetnek a pozitív érzések: megérte! Ismeretlen impulzusokban úszva reméled: jövőre is eljutsz valami új fesztiválokra. Eben rejlik a fesztivál varázsa, a többi csak ráadás! A kellemes fáradtságtól feltöltődsz, elmesélni nem tudod, nincs mit tenni: át kell élni!
Valamiért itthonról senkit sem érdekelt rajtunk kívül ez a móka, ezért Tanerővel édes kettesben bevállaltuk az utat. Már bőven elég volt, hogy van pár érdekes zenekar, kalandos utazás egy új fesztiválra, amivel már előző évben is kacérkodtam. Idén végre összejött, éppen itt volt az ideje, 9. alkalommal került megrendezésre.
Indulás csütörtök reggel, Tanerő átjött értem Dabasról Ceglédre Nissan Micrával. Útba ejtettük a budafoki borászatot, a győri Metro benzinkutat, a határon matricavásár (forint helyett euróval vásárlás esetén közel 500 ft-tal olcsóbb, 16.32 EUR ). Zökkenőmentes utazás. Mivel elfelejtettem bepakolni ásványvizet, egyik cseh benzinkúton vettünk 6 flakon kék kupakos ásványvizet a kb 8 üveg szódánk mellé. Megszokott cseh útvonal, terelések, helyes irányba igazító sárga nyilak. Mi inkább a gpsre hallgattunk. Méterre pontosan behatárolta nekünk a célállomást, ami Leisnig kisváros szélét súrolta.
A főút egyik oldalán jobbra nagy parkoló, ahol sikerült megfelelő helyet találni. Mivel fontos ital- és zenebázisként funkcionált, minden szempontból megfelelőnek kellett lennie. Az út másik oldalán a fesztivál bejárat és színpad. Gyorsan fröccs tölt, autónál muzsikát hallgat, lelkileg felkészülés a nem teljesen nekünk való emberekre (kivétel a zeneileg talán egyazon irányba orientálódás).
Kapásból a szemközti autónál álldogáló fesztivállátogató, egy 18 év körüli straight edge, borotvált lábú, vékony fiatal figura. Rajta még csak mosolyogtunk, aztán jöttek a cimborái. Rajzolódott a kép, hogy ezen a hardcore feszten ilyen típusú arcok billentenek a mérleg serpenyőjén. Nincs mit tenni, borból nagyokat kortyolva nyugtáztuk a számunkra kissé zavaró tényt, mely idővel megborulni látszott.
Csütörtöki nap fellépői nálunk nem sokat nyomtak a latba, inkább koccintottunk a bolond németekkel, akik szívesen hallgatták a muzsikánkat, itták borainkat és velünk értetlenkedtek. Szerencsére ekkor már előkerültek a hardcore lovagok mellől a fesztiválarcok. Sikerült „mélyreható barátságokat” kötni, másnap többen is ránk köszöntek, de néhány arcnál csak percek elteltével tisztázódott bennem ki kicsoda:)
Azért ha már ennyit utaztunk, jutalmazzuk meg magunkat némi élőzenével. Az első nap koncertjei a szabadtérrel szembeni teremben kerültek megrendezésre. Örültünk is a lehetőségnek, végig borús, esős idő várható. (bár az elkövetkező két napba, akár esett - de havazhatott is volna - csak a szabadtéri színpad állt rendelkezésre) Nem is igazán tudtuk kalibrálni, éppen melyik zenekar tolja a műsort, mivel programfüzetet sajnos sehonnan sem lehetett szerezni. Egyedül a bejárati bódéra kiragasztott A4-es lapról lehetett informálódni. Ezt elég meredek hibának éreztem, bár megoldódott: lefotóztam és ha kellett, visszanéztük.
Közel 20 percet töltöttünk a fesztivál területén, inkább visszanéztünk a kocsihoz, mégiscsak egyszerűbb az élet, ha a borunk mellett tanyázunk. A germán arcok zenére tolták a parkoló mosh pitet. „Please, Terror again”… Tanerő megkapta a nagy jelet Christophtól, aki zöld alkoholos filccel felrajzolt emberünk combjának belsejére egy szép péniszt, amely méretesen elért egészen a térde alá. Ha kinyújtja a lábát, olyan, mintha merevedése lenne:) (Másnap elnézve, jó páran stigmatizálódtak ilyen téren az első este folyamán).
Éjjeli parkolómetál közepette sikerült úgy üvöltetnünk a zenét, hogy a secu főnökféle megkért, vegyük halkabbra az előadást, a fesztiválról szóltak neki, túl hangos. Tanerő szerette volna meggyőzni az illetékes úriembert a cb rádió túl oldalán, de a biztonsági arc nem engedte (meg tudom érteni, na:)), ezért halkabbra vettük és tovább szórakoztattuk egymást. Másnap délután a secus figura csak mosolygott rajtunk. Gondolom nem tudta hova tenni, mi még mindig a kocsinál ülünk és iszunk? Ami persze nem igaz, mert pár óra sátras alvást engedélyeztünk magunknak. A kempingezés a parkoló mögötti részen, szabadon választott megoldással zajlott. Voltak kialakult csoportok, de nekünk sikerült letáborozni egy cseresznyés szélén. Ébredés után, fejemet a sátorból kidugva képzavarba keveredtem: tőlünk 7-8 méterre haladt el egy közel 10 fős gyümölcsszedő brigád vödörrel a kézben. Most mi van? Hol vagyunk? Személy szerint nem emlékeztem az esti táborozásunkra. Aztán észleltem pár fesztiválos táborlakót, nagy baj nem lehet.
Nagyon nem variáltuk túl a pénteki dolgokat sem. Dél körül kiderült, a flakonos ásványvíz buborékmentes, tehát a fröccs nem ezért nem az igazi. Mintha fost ittunk volna! (Akkor már tisztán) A probléma adott volt, szereznünk kell normális ásványvizet. El is sétáltunk egy aránylag közeli, kb. 500 méterre található ital lerakathoz, ahol pár flakon bubis vízzel gazdagodva, visszasétáltunk a parkolóba, ahol feltűnt, a kocsinktól kevesebb mint 100 méterre is van egy bolt. Elmentünk előtte! Úgy látszik vakoknak áll a világ :)
Jöttek az előző esti - már kicsit lerobbant kinézetű – haverok. Integettek, leálltak pár percre borozni, majd léptek tovább. Mi kitartóan ültünk az autónál, furcsálták is sokan, hogy nekünk ez a fesztivál? Állandóan itt ülünk.
Péntek kora délutáni koncertkezdésre benéztünk, 14:30-kor éppen egy általunk ismeretlen Something Inside nyomta a riffeket. Megfelelő kezdés, bemelegítésre alkalmas pörgős szimpla hardcore témák. Aránylag sokan nézték, pedig az időjárás néha esőbe torzult.
A színpad és a „kocsmánk” közt sokat ingáztunk, bár nem volt nagy feladat a 90 méteres távolság megtétele. Azt hiszem többet voltunk a borunk közelében, mint a fesztivál területén. Addig üvöltött a zene, amíg pár nyekkenést követően a Nissan akksi megadta magát. A német gyerekeknek ajándékozott fröccs gesztusa visszaköszönt: egyik arc egyből segítségünkre sietett. Elment kölcsönkérni bikakábelt, fekete kisbuszával odabrékelt járművünk elé, rácsatlakoztatta, felpörgette a dolgokat, újra működik a „zenegépünk”. Le voltunk döbbenve, hogy ilyen rendes alakokkal borozunk. Merthogy a nézésen kívül nem sokat segítettünk az ügyön :)
Este kijutott az energikus német War From A Harlots Mouth, majd az utolsókat rugó Despised Icon, ami után Tanerővel jó fesztiválhoz méltóan elkeveredtünk egymástól ezen a „nagy” területen. Azon vettem észre magam, hogy zuhogó esőben, esernyő alatt, fotógéppel a kézben egyedül nézem az enyhén megfáradtnak tűnő The Black Dahlia Murdert. Ezek után jött volna még egy Cro Mags, de valahogy most sem érdekelt ez a hc alapkőnek hitt „vén motor”, ezért éjfél tájt bemásztam a 3 napra kibérelt élettársam mellé a sátorba. Jóéjszakát!
Szombat is megszokott ritmusba indult. Tanerő ráadásnak reggelizés gyanánt becseresznyézett. Fogmosás és egyéb reggeli motívumok, mely során meglepően tiszta toi-toiba botlottam. Nem volt más hátra, szék kidob, vártuk a német kisbarátainkat. Természetesen idővel beestek ismét borozni:). A benti árakat elnézve (2 dl fehérbor = 2,5 EUR = 700 HUF) megértettük, miért is örülnek az ingyen bornak, ami mellesleg tényleg finom. Éljen a Lics borászat ismét!
Személy szerinte kedvelem mikor kora délután már üvöltenek a zenekarok, ezért felfigyeltünk a kiszűrődő témákra, benéztünk a Kvelertak programjába. Energikus megoldások, ahogy az el is várható egy olyan zenekartól, aki a Converge turné egyik résztvevője. A The Setupnak nem adtunk esélyt se, ismét fontosabb volt az autónál kialakult hangulat, jó volt gyakorolni az amúgy borzalmas angoltudásunkat.
Azért a We Butter The Bread With Buttert nem kihagyás témája. A zenekar szép, sima fehér egyenpolóban. Megmertem volna esküdni, hogy tavasszal Bécsbe egy másik tag volt az énekes. Lehet csak a megnőtt, emós hajkoronája mocskolta be emlékeimet. A matiné minden esetre ismét nagyon meggyőző volt. Egységes döngölés, ahogy kell. Pont.
Fesztivál utolsó napja gyanánt talán többet töltöttünk a színpad körül. Bele is futottunk a brazil Confrontoba. Párszor már jártak kishazánkban, érdemes kategória. Tanerő csodálkozott is, hogy ez ilyen jó? Tényleg adta magát, a brazil dobos többször is kiakart lépni a hangszere mögül. Ágaskodott, kezeivel mutatta: gyerünk már! Nagyon pörgött a háttérben. Így van ez jól. Ezek után úgy gondoltuk, kicsit sok koncertet láttunk egy nap, irány vissza a itatóhoz, a „zene-ital-automatánkhoz”.
Itt Christophék ismét nem bírták ki tétlenül: a széles járdát keresztezve autóink közt kihúztak egy fehér zsinórt és az arra járó-kelőknek limbózva kellett áthaladniuk alatta. Aki nem teljesítette a követeléseiket, majdnem hogy leordibálták a fejét. Volt, aki után sörös dobozt dobtak, hogy szégyellje magát. Mi meg csak mosolyogtunk, hogy ez megint mi? Hát Limbó!
Na jó! Convergere talán érjünk vissza. Természetesen egy akkordot sem hallottunk belőle (kösz megint Tanárúr!:)). Azt persze sikerült elcsípni, ahogy az énekes pacsizik a közönséggel. A fesztivált záró, egész jó Slapshotba belenéztünk, aztán irány aludni.
Vasárnap reggel fél 9-kor, a nem várt napsütés kidobott minket a sátorból. (Tipikus eset, miszerint amint vége a bulinak, felragyog a nap) Meg volt a 8 óra alvás, indulhatunk haza. Reggelire halkonzerv, fogmosás, átöltözéssel, viszlát Leisnig!
Szerencsére időben leesett, hogy ellenkező irányba, Lipcse felé haladunk. Megfordulni nem egyszerű egy éppen félig lezárt autópályán, de 10 km után csak bevettük a 180 fokos fordulatot. Majd sikerült behajtani Dresda külvárosi részére. Ismét Remek! Vissza a leágazóhoz, már másodszor haladunk ellenkező irányba, Lipcse felé. Ennyire nem kéne korán érkezni a kövő évi With Full Forcera :)
Ezek után helyre állt a rend, zötyögtünk a remek cseh autópályán, a 900 ccm-es kisautó ismét jól vette az akadályokat. A végére azért benyeltünk egy budapesti dugót. A gps szépen megjósolta Ceglédre érkezésünk időpontját: pontban 19:56-kor szálltunk ki a ház előtt.
Mikor az ember nem vár semmit egy fesztiváltól, csak pár zenekar érdekes számára, mérlegel és dönt: vágjunk bele! Az a pár száz kilométer nem számít, bár nem könnyű, főleg 3 nap feszt-italozás után. De mikor haza érkezel és megfáradtan beesel a veled ellentétes irányba forgó ágyba, ereidben duzzadva lüktetnek a pozitív érzések: megérte! Ismeretlen impulzusokban úszva reméled: jövőre is eljutsz valami új fesztiválokra. Eben rejlik a fesztivál varázsa, a többi csak ráadás! A kellemes fáradtságtól feltöltődsz, elmesélni nem tudod, nincs mit tenni: át kell élni!
