Groezrock - 2010
BelgiumMeerhout /Camping
Idén először repülővel közelítettük meg Belgiumot, óriási köszönet Petinek, aki szállást/ételt/italt/autót biztosított számunkra, dimenziókkal növelve a kiruccanás komfortfokozatát. Az izlandi vulkán kitörése miatt kialakult hektikus légi közlekedési helyzet nemcsak a mi utunkat veszélyeztette, így sajnos néhány banda az utolsó pillanatban lemondta a fellépését.


Számunkra minimális volt a veszteség, és a szervezők mindent megtettek a minőségi pótlásért, így került képbe pl. a Millencolin is. Az előre betervezett 25 banda másfél nap alatt ugyan nem jött össze, de húszat sikerült abszolválnom. Egész jó arány:) Általánosságban a fesztiválról csak annyit, hogy 3 színpad van: főszínpad, Eastpak és Etnies színpad. Korábban jellemző volt, hogy tematika szerint próbálták csoportosítani a zenekarokat, de idén ez nem volt jellemző. Az Etnies színpad a legkisebb, ott nincs kordon, kellemes klubbuli hangulat és stagediving lehetőségek várták az odalátogatókat.

Én nem gondoltam volna, hogy a belga autópálya és városi közlekedés rosszabb, mint a magyar, pedig igen. Ennek és a távoli parkolónak köszönhetően sajnos lemaradtam az első zenekarról, pedig a The Swellers igazán remek dallamos pop-punk zenét játszik. No mindegy, majd legközelebb.



Kajáltunk egyet, aztán már kezdődött is a This Is Hell. Néhányszor már láttam a new york-i zenekart, Pesten is játszottak már párszor. Általában elég megbízhatóan teljesítenek, bár a zenéjükre leginkább a semmi extra kifejezés a legtalálóbb. Én a kislemezt, illetve az első nagylemezt kedvelem tőlük, így a Permanence, The Polygraph Cheaters és a társaik tetszettek, de a többi daluk nem nagyon fogott meg. Állítólag az új album nyárra várható. Millencolin volt a következő fogás a nagyszínpadnál, kb. a tavalyi pesti buli set-jét nyomták el csak pocsék hangzással. A dob/basszus rész iszonyúan hangos volt, ráadásul a gitár is túl volt effektezve. Azért úgy fél perc után felismertem a kedvenc számaimat, de nem ez volt életem legjobb Millencolin bulija.

Belenéztem a Glassjaw produkciójába, számomra minősíthetetlen volt, de a rajongók biztosan örültek nekik. A Banner Pilot műsorának csak felét néztem meg, de nagyon elégedett voltam. A Dilinger Four vonalon mozgó punk-rock zenekar a Fat Wreck istállóhoz tartozik, a tavalyi Collapser c. lemezük remek hallgatnivaló és élőben sem okoztak csalódást. Spuri a NYHC legenda Agnostic Front bulijára, akik a Victim In Pain 25 éves jubileumi turnéját nyomják most Európában. A Volt-fesztivál keretében kis hazánkat is érintik júliusban, erősen ajánlott buli. Ahhoz képest, hogy egy korai lemezük a turné címadója, kb. 2-3 szám hangzott azokból az időkből, kár érte. Ettől függetlenül sok rosszat nem tudok mondani egy olyan buliról, ahol az Eliminator a nyitódal:) A teljesség igény nélkül ezek a dalok hangzottak el: United Blood, Victim In Pain, Your Mistake, Eliminator, Gotta Go, Crucified, Police State, Riot Riot Upstart, All Is Not Forgotten, Peace, Warriors, Dead To Me, For My Family és végül az Addiction. A hangzás közel sem volt tökéletes, Roger elég halkan szólt, de ettől függetlenül nagyon élveztem az „Öregek” buliját.

Rohanás a nagyszínpadhoz, ahol már javában zenélt a Face To Face. Mindig is imádtam ezt a kaliforniai punk-rock zenekart, talán az ő zenéjükre toltam pléjsztésönön a legtöbb snowboard játékot:) Utóbb kiderült, hogy a Disconnected-ről idén lemaradtam, de annyi baj legyen, hiszen rengeteg remek daluk van. 2008-ban már bizonyították számomra, hogy pompás koncerteket adnak, most sem volt ez másképp. Állítólag újra aktívak a 2008-as reunion után, idénre pedig új lemezt is ígértek. Én nagyon örülnék, ha ezen kijelentésük igaznak bizonyulna.

Az este főfellépőjének járó megtiszteltetés, a Hatebreed last minute lemondása miatt, a bostoni ska-core legenda The Mighty Mighty Bosstones zenakarát illette meg. Még 2002-ben láttam őket a Deconstruction Tour bécsi állomásán, de most sokkal jobban tetszett. Ilyen fesztiválokon elég kemény dolog hajnali fél 1 után megtáncoltatni az embereket, de nekik sikerült. Bő egy óra remekbeszabott ska-core muzsika, ráadásul a kedvenc számaim zöme is elhangzott. Én sokakkal ellentétben inkább a Let’s Face It albumtól szeretem őket, a koraiak abszolút hidegen hagynak. A setlist pedig nagyrészt ezt tükrözte, szóval igencsak elégedett voltam. Olyan 2 óra magasságában, elégedett mosollyal az arcunkon hagytuk el a fesztivál területét.

Tervek szerint korán keltünk, kajavásárlás & piacolás után megindultunk Meerhout felé. Nagy rutinnal a faluban kerestünk parkolót, mivel a kijelölt parkolózóna egyrészt nagyon messze esett a fesztivál területétől, másrészt hihetetlenül poros volt. Az első zenekart újfent nem sikerült elcsípnem, pedig a Mute produkciójára is kíváncsi lettem volna. No mindegy, lesz még itt látnivaló, úgyhogy egyenesen az Eastpak színpad fele vettem az irányt, ahol épp a húrok közé csapott az ausztrál 50 Lions. Jelenleg a Parkway Drive társaságában turnéznak Európában, a két zenekar énekesei pedig testvérek. Kemény zenét nyomnak, szerintem jobbat, mint turnétársuk, dehát ez már az ízlések és pofonok kategóriába tartozik. Modern hardcore zenéjükben elég sok mosh-rész van, így a táncos lábúak már délelőtt is örülhettek. A Pour Habit pontosan olyan volt, mint a legutóbbi két Propagandhi album, ezért egy számot bírtam csak. A kaliforniai The Warriors kemény zenéjét egy kicsit tovább bírtam, de a Victory-s banda 2-3 szám után már untatott. Elég faszán szóltak és jól is nyomták, de inkább továbbálltam az Etnies színpadhoz. A brit The Ghost Of A Thousand bitang keményen tolta, nem véletlen, hogy a Cancer Bats társaságában turnéznak most a kontinensen, mivel elég jól összeillik a két banda. Jelenleg az Epitaph istállóját erősítik és igazán intenzív koncertet adtak. A bostoni Defeater tavaly már nálunk is tiszteletét tette, azóta a debütáló albumuk mellé kiadtak még egy kislemezt. Pont elcsíptem őket ebéd után, pedig elég rövid set-et nyomtak. Kellemesen szomorkás hardcore zenéjük eléggé magával ragadott, ráadásul náluk a szövegekre is érdemes odafigyelni. Ez sajnos nem túl sok új zenekarról tudom elmondani:( Sokan ismerték őket, ment a singalong és a stagediving ezerrel, remek kis koncertet adtak. Korábbi tervekkel ellentétben sajnos ezzel a turnéval nem jutottak el hozzánk, pedig biztosan jó buli lett volna.


Ezután a richmondi Strike Anywhere vette birtokba a nagyszínpadot, akik élőben nem nagyon szoktak hibázni. A Bridge Nine kiadóhoz tartozó, aktívan politizáló zenekar a tavaly megjelent Iron Front c. albumát turnéztatja a Pennywise/A Wilhelm Scream zenekarokkal karöltve. Lassan 10 éve, hogy kiadták a XXI. század egyik legjobb dallamos hc/punk albumát (gyk: Change Is A Sound), és lassan egy évtizede, hogy először láttam őket élőben. Mintha mit sem változtak volna, gondoltam magamban, de aztán az is eszembe jutott, hogy azért egy klubbuli sokkal jobb lenne. 3 dal volt a Change Is A Sound lemezről (Laughter In A Police State, Refusal, Sunset On 32nd Street), az első kislemezükről nagy bánatomra nem hangzott el semmi. Volt még Amplify, Blaze, Infrared, Aluminum Union, Sedition, Instinct, Prisoner Echoes, Invisible Colony, I’m Your Opposite Number, Hand Of Glory és a végén To The World. Fasza buli egy remek zenekartól.

AWilhelm Scream bulijából csak néhány számot csíptem el, pedig igencsak komálom a zenéjüket. A rohanásnak 2 oka volt: egyrészt nem terveztem kihagyni az 88 Fingers Louie exkluzív európai reunion buliját, továbbá már rendelkeztem egy jeggyel a pénteki Dürer kertes koncertreJ)Retek szarul szóltak, ráadásul a legutóbbi kislemezük sem a szívem csücske, de biztos voltam benne, hogy a budapesti koncertjükkel kárpótolnak majd. Az 88 Fingers Louie a ’90-es években tolta keményen a dallamos hc/punk-ot. A Fat Wreck-nél is megfordult zenekar a mai korosztály számára inkább csak arról lehet ismert, hogy a tagjai közül került ki a Rise Against egyik alapítója. Vagy a Kid Dynamite split miatt, ki tudja? 10 évvel a feloszlásuk után tavaly adtak egy reunion bulit Chicagóban, amit ki is adtak Lives címmel. A Groezrock legénysége pedig azonnal lecsapott a lehetőségre, és leszervezték őket Európába is. A set semmi meglepetést nem okozott, a legnagyobb slágereket játszották, jó kis bulit adtak. Újabb zenekar kipipálva, amit nem gondoltam volna, hogy valaha látok élőben:)

Következett a The Bouncing Souls, akik az egyik legviccesebb mozgású frontemberrel rendelkeznek punk-rock körökben. Mindig a Ford Fairlane kamuénekese, Kyle Troy jut róla eszembe és már sírok is a nevetéstől. A nagy slágerek (True Believers, Kids & Heroes, The Gold Song, Sing Along Forever, Private Radio, Manthem, Hopeless Romantic, Say Anything) mellett volt még a Lean On Sheena, Anchors Aweigh és az új lemezükről is játszottak néhány dalt (Gasoline, Never Say Die/When You’re Young). Korrekt lista, remek hangzással, sokadszorra is jó bulit nyomtak.

Aztán jött a kakukktojás banda a nagyszínpadon. A kaliforniai Lit szerintem egy közepes rockzenekar, néhány hallgatható slágerrel. 2005 óta inaktív a banda, és mivel 2008-ban az utolsó pillanatban lemondták a Groezrock-os fellépésüket a dobosuk egészségi állapota miatt, a szervezők mindenképpen szerették volna pótolni a dolgot. Sajnos a dobosuk azóta meghalt, de mivel találtak újat és újraindították a zenekart, ennek idén semmi akadálya nem volt. Én még ’99 környékéről emlékeztem egy bowlingos (My Own Worst Enemy), és egy Pamela Anderson-os (Miserable) klipjükre, ezeket el is nyomták. Azonban a slágereken kívül semmi extrát nem teljesítettek, egy sablonos alternatív rockzenekar benyomását keltették. Valószínűleg, mert azok is.

A Mustard Plug zenéjét sosem éltem, de azért nem volt rossz belehallgatni néhány ska-punk dalukba. Ők sem mai gyerekek már és őket sem igazán gondoltam volna, hogy látom még élőben. A Sum 41 jól leégette magát a nagyszínpadon, bár a rajongók ebből sok mindent nem vettek észre. Egy órát kaptak, ezalatt sikerült úgy 8-10 számot eljátszaniuk. Csak összehasonlításképpen, a headliner Bad Religion ennyi idő alatt 27 számig jutott. Az H2O koncerten kiderült, hogy a basszeros onnan ugrott be a Sum 41-hoz, mivel a kanadai zenekaré valamiért nem jutott el a koncertre. Azt nem árt megjegyezni, hogy messze erre a koncertre gyűlt össze a legtöbb ember, még az oszlopokról is lógtak a tinik. Az énekes hullarészeg volt, láthatóan borzasztóan unta az egészet. Már a második szám 8 percig tartott, mivel a közepén 5 percig ingyen pólót osztogatott a nézőknek. A legnagyobb slágereket adták elő, bár nem volt túl intenzív a dolog a sok üresjárat miatt. Gondolom beakasztott neki, hogy még 3 zenekar volt utánuk, ők nem ehhez szoktak:)

Az AFI örök kedvencem, pedig már messze nem azt a zenét játsszák, mint amivel megszerettem őket. A 8 nagylemez közül a koraiak meghatározó befolyással bírtak zenei fejlődésemre, nem kicsit nekik köszönhető, hogy a hardcore/punk felé fordultam. Ezek után mit írhatnék egy olyan koncertről, ahol az első 5 lemezükről összesen 2 dal hangzik el? Azt, hogy egy remek rock bulit adtak, aminek sok köze már nincs az általam imádott stílushoz, de még mindig benne van az a plusz, ami miatt megszerettem a zenéjüket. A 2 régi szám a Perfect Fit (egyik kedvencem tőlük) és a The Days Of The Phoenix volt. A set-jük még mindig igen erősen Sing The Sorrow függő (The Leaving Song Pt. II, Girl’s Not Grey, Bleed Black, Silver & Cold, Dancing Through Sunday, Death of Seasons), de ebben sincs sok meglepetés. Ezen kívül pedig az új lemezt nyomatták ezerrel, ami jó dolog, csak sajnos pont a kedvenc számom nem hangzott el róla. A Decemberunderground-ot ők is kicsit melléfogásnak érezhetik, mivel nem igen volt róla szám, a Love Like Winter és a Miss Murder hangzott csak el. Összességében egy remek buli volt, de ha rajtam múlna a set 85%-a más lenne:)

Nagy rohanás után csalódás, mivel a Good Clean Fun negyedórával hamarabb befejezte:( A Pennywise koncertet szintén kihagytam, mivel a pesti buli ígéretesebbnek tűnt, és azért az H2O legkisebb színpadon adott headliner buliját kár lett volna kihagyni. Ismét egy örök kedvenc, akik nagyon elemükben voltak. A 15 éves jubileumi európai turné keretében lépett fel a new york-i zenekar, kár, hogy nálunk nem bizonyíthattak. A sátor dugig megtelt, szinte mindenki együtt énekelt velük, stagediving ezerrel. Minden adott volt, ami kell egy tökéletes hardcore bulihoz. A set-ben sem volt nagy meglepetés: 5 Yr. Plan, Family Tree, Everready, I See It In Us, Thicker Than Water, Faster Than The World, One Life One Chance, Guilty By Association, Role Model és a legutóbbi lemezükről a 1995, Nothing To Prove, Still Here, Fairweather Friend végül pedig a What Happened. Az utolsó számnál nem tudom hol volt egész pontosan a zenekar, mivel a színpadon vagy 70-80 ember volt rajtuk kívül:) Atom buli, kiváló zenekar.


Végül, de nem utolsó sorban a nap főfellépője, a legendás Bad Religion, akik a 30 éves jubileumi turnéjuk keretében nálunk is fellépnek majd a Szigeten augusztusban. Az 1980-as egy remek évjárat, erre én is kiváló példa vagyok a kaliforniai punk-rock professzorai mellett:) Még mindig remek lemezeket adnak ki (reméljük az ideivel sem lesz gond), még mindig óriási bulikat adnak, így ki tudja hányadszorra is roppant mód élveztem a koncertjüket. Bő egy óra, 27 szám (pontos setlist a Punk Portál releváns topic-jában) és újabb érv amellett, hogy idén is érdemes dupláznom belőlük. Hiszen jóból sosem árt meg a sok:)

Összességében igencsak emberpróbáló feladat másfél napig 3 színpad között rohangálni, és közel 25 zenekar koncertjét megnézni, de abszolúte megéri. Petinek köszönhetően idén nem kellett a vezetés okozta fáradtsággal szembesülnünk, szóval szinte sétagalopp volt:) Ez volt az ötödik Groezrock, amin résztvettem, és a 2008-as brutális line-up után ez volt a második legjobb a felhozatal szempontjából. Remélhetőleg jövőre is lesz miért utazni.
author: Sickboy | 28 apr 2010

author:

SickboySickboy

Flyer:

Photos about the event »