FeZen - 2010
HungarySzékesfehérvár/Sóstói Ipari Park
Eső, szél, hideg, vihar. Ezek az elemi erők tépázták a fezen fesztivál látogatóit. Akik meglepő módon csapatostul érkeztek esténként a fesztivál helyszínére. Bevallom a sok évnyi tapasztalattal a hátam mögött és nem utolsó sorban engedelmeskedve a fesztiválra járók trendjének, beszereztem idén egy igazán praktikus dolgot.. mégpedig a gumicsizmát.

Hisz valljuk be nem olyan jó koncertről koncertre járni térdig sárosan és vizesen, nem mellékesen esélyes a delikvens egy felfázásra, ami szintén kevésbé praktikus, ha kilométeres sorokra számíthatunk a toi toi-ok előtt. Szóval idén mondhatni maximálisan felkészültem ,már-már szinte vártam az óriási tócsákat, csak hogy szaladgáljak és minden alkalommal bizonygassam nem ázik be és mondhassam Bandinak.. látod látod megérte venni. Számomra nem voltak akadályok Fezenen sem, míg az emberek nagy része sorokban tolongott a maradék száraz felületeken és vidáman csaptam át a "nagy tavakon".  Meglepő módon az emberek kedvét még sem szegte ez a csúf időjárás, és szorgalmasan meg is töltötték esténként a fesztivál területét.

Idén mi úgy gondoltuk, nem fogunk ilyen időjárási viszontagságok között szenvedni.. kiveszünk egy szobát. Elhatározásunkat tettek követték, gyorsan le is foglaltunk egy remek kis szállást, amely védelmet és nyugalmat szolgált nekünk 3napon át. csak ajánlani tudom mindenkinek, aki Fehérváron jár és szállásra lenne szüksége. Kék szakáll panzió kevesebb mint 2 km-re a fesztiváltól és a helyijárat majdnem előtte tesz le.



Na de térjünk vissza a fesztiválra.. A zenekarokat nem szeretném elemezgetni, fölösleges lenne úgy gondolom, sorokat pazarolnom rá, mivel gyanítom mindenkinek más és más a stílusa és a véleménye is.. Összességében talán annyi is elég, hogy a szokásos magyar fesztivál zenekarokat láthatták az érdeklődők:) de pont ez az ami egy jó kis bulivá és maximálisan populárissá teszi a Fezent.

Természetesen nem úszhattuk meg ezt a fesztivált sem bunkó securitys nélkül. Aki gyanítom polgári foglalkozásként a smasszerkodást űzi mesterfokon. Következő a történet: Jó hangulatba kis üdítőnkkel sétálgattunk négyesben a bejárathoz. Seby, Judit, Bandi és Én , kedvesnek ép nem mondható két ajtós szekrény közölte hogy nem vihetjük be az italunk, mondtuk, jó rendben, megisszuk. Seby egy pillanatra letette a poharát amit abban a pillanatban drága barátunk a kukába dobott, és fürgén nyúlt is Judit felé, hogy elkobozza pohárkáját.. természetesen mint a sarokba szorított vad elkezdtünk nyüszíteni:) és hátráltunk kifelé, ahol is nem engedtek ki,mert "nem ez a kijárat ", mondtuk hogy a másik irányba meg nem mehetünk be. Szóval kutyaszorítóba kerültünk, míg végül egy ott időző fotós magyarázta el a biztonságinak, mi történt szemtanúja volt az egész történetnek és engedjen ki minket.



Nyilván voltak kellemes emlékek is:) például lehetett enni finom bablevest és hamburgert , ez volt a menü az egyik nap.. Összebarátkoztunk ismét pár jófej emberrel, akik esténként szívesen csatlakoztak piknikezésünkhöz a kocsinál. Rendszerint az ilyen kocsinál való ivászatok hosszabbra nyúltak a tervezettnél, igaz nem voltunk semmihez kötve, így megengedhettük magunknak az improvizálást a programváltozásnál:) Bár a Cadaveres koncertről lemaradtunk, amit szánunk-bánunk!

Esténként, pontosítok, hajnalonként a fesztiválbusszal kb 10 percbe telt visszajutnunk szállásunkra, ahol fáradtan dőltünk egy paradicsomos halkonzerv elfogyasztása után jól megvetett ágyacskánkba. Ébredések után zuhany és egy jó reggeli/ebéd után újult erővel vágtunk neki a fesztiválnak vagy Fehérvárnak, így teltek napjaink a nyár utolsó fesztiválján.

Érdemes volt lemenni , jó volt látni, hogy sok embert vonzott az eső ellenére, igazából valami különös bájt is kölcsönzött az egésznek, az a sok vicces esernyő, esőkabát és gumicsizma.
Tünde Oszlánczi | 18 sep 2010

Flyer:

Photos about the event »