Mivel a nyár elég szeszélyes időjárással kínozta a fesztiválozni vágyó közönséget, arra az elhatározásra jutottunk, hogy kibérelünk egy szobát a városban 2 éjszakára. Nem telt pár órába, és már meg is találtuk a megfelelő szállást a neten! (Itt ajánlanám figyelmedbe, ha ezen a környéken jársz Bod Péter panziót) Nem sok infónk volt a szállásról, és szerencsénkre nem fogtunk mellé. Mivel a fesztiváltól igen messze volt, legalábbis éjjel hulla fáradtan fenének sincs kedve gyalogolni. Így Bandi utánanézett a taxi áraknak, megjegyzem, nagyon jól jött esténkét, amikor is 3szoros áron akartak minket fuvarozni.

Az utazás szokás szerint majd 9 órán keresztül tartott, pedig csak 500 km a táv, de aki járt már a környéken, tudhatja milyen „jó” minőségűek az utak. Szóval megérkezésünkkor nem voltunk valami fittek és türelmesek, így amikor elkezdtek velünk a bejáratnál a biztonsági emberek egy villán (evőeszkőz, nem kertiszerszám) majrézni, aminek megőrzéséért pénzt kértek, amit nyilván nem voltam hajlandó kifizetni, ezért a kukába dobták. Kicsit elment a kedvünk az egésztől. ( a képen látható mellényes alaknak volt szüksége evőeszközre )



Persze tudtuk mi a gyógyír a panaszra: jó hideg ciuc sör. Le is parkíroztuk Marikát (autónk) a teljesen üres kempingező részre, és megadtuk magunknak, amire vágytunk. Rögtön jobb kedvel álltunk a fesztiválhoz. Még vagy 20 percig ámuldoztunk azon, hogy mi vagyunk az első sátrazók, és szinte kiskirálynak éreztük magunkat, hogy bármelyik sátorhelyet elfoglalhatjuk, amelyiket csak kiszemeljük. Persze a sátrazásból nem lett semmi, estefelé sikerült feldobni, amikor is a helyszerzés már nem ment olyan egyszerűen.



Ez a félsziget már nem volt olyan, mint a tavalyi, bár a helyszín és az elrendezés semmit nem változott, a strand is tárva nyitva állt a fesztiválozók előtt, mégis teljesen más hangulata volt az egésznek. Talán a koncertek más jellegű felhozatala, talán azért, mert most sokat császkáltunk kint a városban és kicsit megízleltük az ottani hangulatot és a helyi kocsmák napfényes teraszain sörözgetve beleláttunk Marosvásárhely nyüzsgő életébe.

Mindenesetre, ahogy visszanézegetem a képeket iszonyatosan jó érzés fog el és inkább ülnék a fesztivál egyik sörpadján, csacsognék a helyiekkel vagy a strand valamelyik medencéjében úszkálnék, mint a gép előtt ezt a beszámolót írjam.



Bármelyik fesztivál nagy erőssége, ha vízparton vagy strand mellett van. Ezt a szervezők remekül megoldották, az emberek ingyenesen használhatták karszalagjuk felmutatásával, így a 40 fokos melegben mindenki az árnyékban vagy a vízben próbálta túlélni a forróságot. Remek kis strandja van a városnak, és nem mellékesen rögtön a fesztivál közvetlen szomszédságában, tele olcsó és nyálcsorgató büfékkel. Nem teltek haszontalanul a délelőttjeink, ha épp nem a várost fedeztük fel, mi is csatlakoztunk a nagytöbbséghez és pléddel, naptejjel felszerelkezve kiköltöztünk a strand füvére.

Zeneileg a szervezőktől a jól megszokott vegyes felvágottat kapta a közönség Europe-tól egészen Tricky-ig. Volt D’n B színpad, ahol hajnalig tombolhatott az ember, nekünk ehhez valahogy nem volt kedvünk és csak néha kukkantottunk be a két ütemtől dübörgő ponyvafalak közé. Igazság szerint nekem a 2009-es felhozatal erősebb volt a NiN és a Freestylers miatt, de azért volt mire ugribugrizni idén is. Az Anima sound system, Irie maffia, Gorillaz sound system és hasonló populárisabb műfajú zenék hada várta a tombolni vágyókat.



Gyakran ott ragadtunk esténként a kocsinál és az új német hippi cimboráinkkal iszogattunk. Sajnos neveikre már nem emlékszem, de a vörösen izzó arcuk színére annál inkább:). Két párocska volt, akik épp kalandoztak Erdélyben és véletlenül találtak rá a fesztiválra, nem igazán az ő zenei ízlésüknek volt kitalálva, de gyanítom a fröccsünk sokat dobott a hangulatukon, na és persze az ő búzapálinkájuk (vagy kukorica?) az én kedvemen. Imádták a szódánkat, csak nem a fröccsben, hanem egymásra lövöldözni!  Utolsó nap sajnos leléptek, mivel tovább utaztak Erdély vadregényes vidékeire sátorozni, irigyeltem is őket: minden vágyam, hogy ezen a környéken medvéket lássak szaladgálni a hegyoldalakon.



Szerencsénkre nem maradtunk cimborák nélkül! A kajasoron sétálgatva találkoztunk Don’t Say A Word gitáros Sanyival, aki kisbarátjával rögtön be is töltötte a németek után hagyott űrt. Így ismét a kocsinál beszélgettünk a profin berendezett „teraszunkon” Bandi, jó házigazda módjára mindenkit megitatott.



Így teltek napjaink Marosvásárhelyen, napközben a városban, strandon, esténként a kocsinál vagy a sörsátrakban, egy-két koncerten. Mindenhol jófej emberek igazi kikapcsolódás semmi stressz. Mindig volt valami program, és ha nem mentünk az sem feszélyezett, egyszerűségében volt varázsa.