Verébfeszt - 2009
HungaryCsorna/Aqua Termál-Kemping
Egy csodálatos napsütéses délután indultunk Csornára, a veréb fesztiválra. Édes hármasban utaztunk Sebi, Bandi és én ..na jó plusz Marika(a kocsi) akit ismét sikerült megpakolni mindenféle jóval, pedig csak egy estés kiruccanást terveztünk, ugyanis másnap már jelenésünk volt monorierdőn „rasztafalván”.
Paraszt-punk-picsának áll a világ...

Még nem voltam veréb fesztiválon így nem tudtam, mire számíthatok, bár sejtettem, hogy nem okoz majd csalódást. Az idilli környezet a következőkből állt: Csorna szélén strand, mellette poros út ami a fesztivál bejáratához viszi a kedves odalátogatókat. Ezzel szemben, pedig hatalmas kelbimbóföld csodaszép zöld tengere tárult az arra járók szeme elé.

Ahogy megérkeztünk, otthonosan megterítettünk magunknak kempingszékekkel, szúnyogriasztóval és természetesen ceglédi fehér nedűvel, amit szódával kevertünk. Mivel nem vagyok helyi lány, kevesebb ismerőssel találkoztam, mint Bandiék, de nem volt probléma, hisz sok embert már más fesztiválokról is ismertem, így este, amikor Bandinak szkanderozni támadt kedve én csacsogtam és kortyolgattam másokkal.

Igazán családias hangulata volt az egésznek: összesen egy darab koncertsátor + egy darab pult.

Mint a legtöbb ilyen rendezvényen, itt sem sikerült megoldani normálisan a wc, illetve zuhanyzók ideális mennyiségét, így rendszerint a női részlegen hosszú perceket kellett várni, míg az ember lánya elfoglalhatta megérdemelt trónját.

A másik égetően nagy problémám egy kedves és aranyos kislánnyal volt, akinek sikerült bunkóra innia magát, vagy rosszabb, alapból ilyen a szentem. A történet a következőképpen zajlott. A nagy tömeg miatt külön felállítottak a szervezők egy sörcsapot, a kis faház mellett, ahol is a többi italt lehetett venni. Mi be is álltunk a sorba szépen a sörcsap elé, és az ott álló lánykát kérdeztük , hogy ő következik e a vásárlásban. Mondta „nem, kérjetek nyugodtan..”. Amíg Bandi fizetett a csapolt sörért, a leányzó lenyúlta a sörünket, illetve csak nyúlta volna… Mivel észrevettük és utána szóltunk, a leggázabb az volt, hogy még neki állt feljebb. Kötözködősre vette a figurát, és jópofin ugrálni kezdett Bandi előtt.. mi inkább szép csendben továbbálltunk.. nem volt kedvünk csitri 20évesekkel leállni, vitatkozni!

Ezt most csak azért hozom fel, mert anno free feszten letarhálta mindenki a piám és a cigim, de a lopás már mást tészta, mert oké az embernek nincs pénze, utolsó napokra meg pláne hiányos a készlet, de könyörgöm gerincünk azért legyen már!

A hangulat jó volt, a társaság jó volt, szúnyog sok volt! Aki csak teheti, látogasson el Csornára jövőre, és vigyázzon a sörére, mert a démon újra lecsaphat!:) Zoli többet ne fessd a körmöd feketére mert nagyon sápaszt!
Tünde Oszlánczi | 05 aug 2009

Photos about the event »