Rototom Sunsplash - 2009
ItalyOsoppo/Rivellio Park
Ha egy szóval kéne jellemeznem, azt mondanám: más. S mellé engedjetek meg egy széles mosolyt, örömkönny szerű nedűvel a szememben… Bodnár Tibi mondta, h vigyázz farek, ez a 10nap megváltoztatja majd az életedet…más lesz a hozzáállásod a reggaehez. Most már értem miről beszélt akkor, most nyert igazán súlyos jelentést a kék kis karszalagom. Így a karakterek sokasága előtt szeretném megköszönni Tibcsinek, h anno mondta h van ez a Rototom…s most együtt tudtuk megélni ezt a csodát. Nem is tudom hol kezdjem…

Kicsit nagyobb idegeskedés, mint más fesztek előtt, több ruha, több zsé. Euro váltás. Édesanyám is jobban aggódik. Gó Pestre, tali Norbival, Tibivel. Tacskóba konzerv vétel, +fejenként 1 tálca lővenbrau…stb. Otthon egyéb cselekvés, még meglátogat minket egy tüneményes egri leányzó. Lassulás, Terminátor nézés-Rototom előtt ajánlott:) alvás. Fél7 induló. Át a fővároson aztán fél Magyarországon. Még 1 gyors tankolás itthon…Ausztria. Olaszország. Csodálatos hegyek, már ezért megérte. Az út nagyrészét szokásomhoz híven átaludtam, amikor nem, akkor fotóztam és hülyeségeket beszéltem. Én ültem hátul, mint a legrövidebb lábú. Hála Jahnak szerencsésen megérkeztünk Osoppoba. Az autópálya lejáratnál „gyors” ellenőrzés, 1 szimpatikus rendörkutya szétszedte kb az autót, de benézte, mert nem vagyunk olyanok:) Szóval ebbe a kis faluba van a Rototom.

Ja, ha valakinek még nem lenne tiszta, ez Európa legnagyobb Reggae Fesztiválja. Nemzetközi szupersztárokkal, Riddim Colonyval, hegyekkel, jéghideg patakkal, nem olyan szép olasz lányokkal, feketékkel-fehérekkel, magyarokat szeretőkkel, kedves mosolygós emberekkel…rasztákkal.

Itt még a villanyszerelőnek is kócos a feje, a targoncásnak is „cigi” lóg a szájából, óvoda van a feszt közepén a gyermekeknek, családok táncolnak és frizbiznek együtt a nagyszínpad előtti placcon…és minden, de tényleg mindenhonnan dübörög a regi.

A feszt bejárata egy csillagkapu szerű kapu…nyilván azért, mert a szervezők is tisztába vannak vele, h egy másik világba vezet az út. Röpke 1 órás sorban állás, közben 1 laza felhőszakadás…

A camp egy külön részen volt, gyorsan összetalálkoztunk a hazai küldöttség első felével. Miszta Dzsunia Bráun & kedvese Berta, Bara, Vivi és Betti-ők hamarabb leértek, mint mi. Közös falu létrehozása, felfedezőút. Rögtön szembe is jött velünk egy Geri, egyből ki is beszéltük őt…h basszus mit érezhet:)…nagyszínpad…

Sajnos a feszt területére nem tudtunk bemenni, mert még nulladik nap volt és erre kellett volna külön jegy, de mi inkább a pihenést, befellegzést választottuk. Aznap amúgy Ska-P volt, annyira nem szeretjük:)

Tehát este tudatot módosítottunk, a sátrunktól nem messze alakult egy mobil sound system, ahova még elmentünk kicsit csörögni.

2009.07.02. indul a Rototom!
A kavalkád első fellépője a Skatalites volt. Régen annyira nem voltam oda értük, aztán mostanában jobban…de ez a koncert sorsdöntő volt. Kb 1,5 óráig nyomatták. Aki még nem látta őket…kötelező. Alapműveltség.

20.20-kor kezdett a Ska-J róluk lemaradtam, olasz banda, annyira nem motivált. A jamaikaiak annyira kifárasztottak a szkenkingelésbe, hogy inkább rápihentem Alborosiera. Az olaszok szemefénye nagy csalódás volt nekem. Alborosie lemezeit imádom, de élőben nagyon ratyi volt. A számai felét lepulluppolta, ja volt 1 dudás csávó-aki szerintem beteg, mert 1 hajókürt szerű hangfegyverrel dudálgatott-s ő is állandóan belerondított a sóba. Már nagyon ott voltam, h megkeresem és ha nem erősebb nálam, nyakon vágom. Persze, megint csak a szám volt nagy. Szal, Alba rossz volt.

Steel Pulse…jeee:D kevésbé ismerem őket, de eszméletlen volt. A dudás csóka is meghúzta magát-nyilván hallotta a fenyegetésemet. Az énekesnek a haja megérne egy külön oldalt;)

Roots, végre roots. A Steel Pulse alatt vált nyilvánvalóvá, h jó helyen vagyok.Sajnos egyszercsak annak is vége lett. Sátornál pihi, legtöbbünk kihullott, az előző este tartalmas volt;) Norbi meg én még ellátogattunk a dancehall sátorba Channel One-ra. Ez a sound system megkoronázta az estét. Ez volt a legjobb sound system, amit életembe hallottam:D

Reggel a mellettünk sátrazó sváb gyerkőcöknek köszönhetően, hamar keltünk. Kicsit hangosan hisztiztek 7-8-ig, kb. addig amig még árnyékba van a sátrunk. S aludhattunk volna. Aztán mikor már odasütött és felforrt a testünk, abbahagyták. Hm. De. úgy döntöttünk lenézünk a patakhoz. Direkt vettem gumicsónit, h ökörködhessünk. A patak kicsit messze van a feszttől…hát úgy 15perc gyalog. A víze jéghideg, rohadt erős a sodrása és kristálytiszta. Ja, s köves part-ami már a 2.nap után tönkretette a talpunkat.

Láttunk egy nőt fürödni, olasz volt…azé jó. –ezt csak Norbi kedvéjért. Próbáltunk fürödni…aztán visszamentünk a campbe. Ja, semmi toitoi+dzsoni szerviz…angol wc-k, amit miután teleküldesz, egyből kitisztítják…le vagyunk maradva.

Zuhanyzás-külön sztori: nem volt érthetően kitáblázva mi a helyzet, kérdeztem tibit h most mi van..mondta h biztos koedukált…benéztem volt ott egy fekete csávó ádám kosztümben, mellette 1 csaj szintén lengén öltözve…zuhiztak. Na, mondom mi legyen..á laza vagyok, meg amúgyis…cöcö…beálltam a negroid mellé. Letoltam a gatyám, voltak arány beli különbségek, nem probléma…törölközött, kiment. Beállt mellém 3csaj, körbe néztem, sehol egy fecskendős, ledobták a ruhájukat, zuhi. S néztek rám kérdően. Aztán lassan én is végeztem…másnap tudatosult bennem, h a léjdi részen fürödtem és egyátalán nem lett volna muszáj teljesen levetkezni. Na, mind1. Ez titok! A nap többi részét lazulgatással, slattyogással töltöttük. Este a Twinkle Brothers kezdett először. Ahhoz képest, h Bros…csak egyedül volt az énekes…megbocsátottam nekik, mert profi zenészek és teljes kábulatba estem tőlük.

20.20 Train to Roots, olaszok. Ha valakinek van, kérek!!! Nagyon joo! Fél 10: A színpadon Tiken Jah Fakoly-egyik kedvenc bandám. Világzene ötvözve rootssal, garantált siker…talán Alpha Blondyhoz tudnám hasonlítani, de nem akarom. Nem fotoztam, csak buli…nagyon irie volt:D Az afrikaiak imádják Tiken Jaht, ennek soxor hangot is adtak, rengeteg fekete volt amúgy ezen a koncerten. Sajnos Barrington Levy elmaradt, helyette Little Roy lépett fel…nem ám mint szigeten…elmarad vmi…hm,cida. 4kor kiirták, h elmarad 5re meg hogy Roy papa helyette.

Este dancehall tent General Levyvel, nagyon szerettem volna megnézni, mert anno Batta Demen volt, csak nagyon be…fáradtam;) s átaludtam. Most, ugyanez történt. Nem akar ez összejönni Levy:P Norbira viszont rátalált a dub room, ami megpecsetételte az életét:)

Másnap. Fürdés a patakba, rafting Norbival. A magyar lányokat lesi az egész beach. Bennem meg hihetetlen nagy büszkeség, h látjátok gringók…ilyenek a szép nők… Negyedikét ütött a naptár. Negyedikére, ötödikére kaptunk Tibivel akkreditációt. Ekkor volt az EU Reggae Contest nyerteseinek fellépése. Elkértük a passunkat. Hála Barának, lett videókameránk, így tudtunk csinálni a Vavamuffinnal riportot. Mivel „dolgoztunk” nem naon láttuk a többi fellépőt. Vaváék jofejek voltak. 22.30-kor vége lett ennek a cuccnak, és Linton Kwesi Johnson vette át a mikrofont. Durva jó roots reggae zene, de a tag nem énekelt. Beszélt..végig. Norbi már könyörgött, h csak egyszer énekeljen. Amúgy nekem elnyerte ígyis a tetszésemet. Az est további részén nekünk befellegzett.

Ötödike. Pancsolás ismét, Tibi leégés, farek cipő feltörés lábon. -Megállapítás: olaszba nincsenek kövér emberek.- Fél 6-tól Easy Star All Stars, asszem erről lecsúsztam…egész nap annyit beszéltem róla Barával, hogy milyen jó lesz, hogy a végén ott se voltam:P Újabb regi kontest. 7-től a Datune-franciák, ajánlom mindenki figyelmébe! Aztán Kingston Cruisers, ügyesek voltak. Nagyon büszke voltam,h magyarok és hogy nekünk játszanak…hozzáteszem magyarul is. Megható volt. Respect KC!!!:)

Este Horace mester, a hajón anno is óriási volt…itt is nyert. No komment. El kell menni egy Horace Andy koncertre, anélkül nem lehet eltolni a bicajt. Roots:D:D Ez volt asszem az első este ahol nem volt sehol megfelelő zene és keresésbe kezdtünk, minden sátrat bejártunk és rajöttünk, h itt nincsen rossz hely, mindenhova megéri valamiért betérni. Ja, a hegyre kivetítették a trikolort, úgyh ha Osoppo nem hallotta tisztán a reggaet, láthatta h nem metál feszt van…hanem regi:) Jósokáig maradtunk, Norbit beszippantotta ismét a dub room.

Hatodika. Fél7 – Aggrolites…nem igazán jött át. 2 órával később viszont súlyosan átjött, amit Junior Kelly művelt a színpadon. Az a srác teljesen profi, nem volt szüksége a közönség hergelésére pulluppokkal, leadta a számait ahogy kell…még azt is megbocsátottam neki, hogy anno efottra nem jött el. Grat!

Tökéletes kontraszt volt Beenie Man, akitől szívem szerint megkérdeztem volna, hogy mit képzel magáról. Nem volt zenekara, a cdröl játszott riddimjeinek is lehúzta a felét. Dzsekóra emlékeztünk 5percig, feltették a Redemption Songot…bele pulluppolt. Itt betelt a pohár és eljöttem. Rototom feketepont. Ez volt a legszarabb „reggae koncert” életemben:S

Annyira felhúztam magam, h Ali Campbellre vissza se mentem. Sound system sátorba kerestem vigaszt. Találtam is…Lutan Fyah, Perfect, Fantan MoJah stb riddimjeiben.

Kedd: esett:S bíni elvette a napocska kedvét:P Befutott Tibi 2 spanja, beszélgetés. Freddy McGregorrol sajna lemaradtunk. Még az öreget látni akarom egyszer. A sátorhoz tökéletes halladszódtak amúgy a koncik…úgyh hallottam őt is. Ez volt az első (és utolsó) este, hogy nem voltunk egy koncerten se…ekkora jött ki s fáradtság…azé már napok óta benne voltunk az iparba, a mélyvízbe. Szerdára kialudtuk magunkat rendesen, kellett is az energia: bemelegítésnek angliából Miyty in roots…roots:D fél 9-től Sebastian Sturm, nagy kedvencem. Elég rövid koncertet adott. Groundation az USAból. Másik nagy kedvenc. A kongásuk olyan szólót tolt, hogy csak pislogtam. Sok ismeretlen számot adtak, de így is életre szóló élmény volt.

23.30: Buju Banton, a társaság 90%-át ez a koncert hozta legjobban lázba, lányok festéket az arcra, Barna fellőtte az ünneplő ruháját;) én meg húztam a szám, hogy Buju nem is olyan jó. Nem szeretem annyira…de ez a koncert. Hát ha lesz Buju esetleg Magyarországon:P biztos h elmegyek reá. Pozitív csalódás volt…ő gyökeres ellentéte Albajózsinak, sztem a lemezein ratyi, de élőbe egy mágus…míg Alba brada…Buju Banton ötös.

Annyira mulattunk rajta, hogy utána csak a dub room fért bele.:)

A csütörtöki nap egy újabb csalódást tartogatott. Capleton-nekem. De Tibiék voltak du. egy Bunny Wailerrel folytatott beszélgetésen, ahol eléggé kiábrándító dolgokat hallottak. Ugyhogy nekik ézért volt kicsit savanyúbb ez a nap, mint a többi. Na,de…Capleton. Szeretem őt, meg tök szimpatikus dolgokat olvastam róla…erre tol egy olyat mint Alborosie. Nem is folytatnám. Ja, ő még hozzátett egy fél órás acapellát. Kib*szott sokan voltak rajta…amúgy lehet, hogy máson is, de most álltam fel először a nézőtér szélén felhúzott kőfalra. Tibivel ellassultuk ott az időt, hőbörögtünk, h mi ez…aztán a végén Capleton úr erőt vett magán és elénekelt 3 számot…Capletonosan. Végre. Bunny Wailerről annyit, hogy nem az embert kell szeretni, hanem a zenéjét. Bunny koncertje is igen meghatározó volt. Természetesen felcsendült azért 1-2 Bob Marley szám, de ez szinte biztos volt, h így lesz. Aminek nem örültem, h a nó vumen nó krájt is eljátszotta…semmi köze hozzá. Az egy személyes dal. Pláne azok után amit anno művelt Bobbal halála után. Mind1. Ja, ezen a koncerten láttam egy lányt, aki vszeg olasz volt, mert úgy beszélt…viszont nem volt olyan kutya feje, mint a sorstársainak. Hát szép volt, gyorsan le is fotóztam…aztán jött a kutya fejű barátja és egész koncim engem vizsgált. Pedig deh kell a gringólány.

A többi fellépőt nem ecsetelném, mert azok nem tetszettek. Este még dub room…vigyázni kell azzal, mert beszippantja az embert…minden út a dub roomba vezet:P

A pénteki napot elmosogatta az eső, már este megérkezett 1 erős szél lökettel, szetkapta kicsit a falunkat. Van is kép sztem ahogy befellegezve nyugtatom a túlélőket…Egész nap sátorban gubbasztás, sváb gyerekek még így is kitartóan ordibáltak…néha kisütött a nap, ekkor elnéztünk a csajokkal soppingolni…például én vettem 1 leánynak 1pár vasat a fülébe-mivel 2nap múlva LB27 Reggae Camp (igen kicsit valóban elcsúsztam ezzel a beszámolóval:P de visszatérve Babylonba gyorsabban pereg az idő)…szal, Campen kapja meg ez a léjdi ezt az apróságot…remélem tetszeni fog neki. Vagy legalább azt mondja:P Baráék megint elszórtak pár millió eurót gúnyákra, de ezt ők minden nap eljátszották. Durva lehet ide család fenttartó férjként érkezni…kisemmizik a nőlények az embert;)

Na, azé én is költöttem…édesanyámnak vettem vas karkötőt, meg 2 egri nőcinek egy-egy marihónaljából készült szappant. Koszmesterek. Aztán megint eső, a New York Ska Jazz Ensemble-t elmosta, nagy bánatomra. Aztán be is aludtam. Egyedül U-Roy bácsit láttuk aznap…azon is csak Norbival voltunk. Ő adta eléggé. Ja, napközbe neteztünk is lehetett media passal ingyebe…ez jo. Elég takony nap volt, mármint időjárás tekintetében.

Utolsó nap. Ez is elérkezett.
A szombat se hozott kánikulát, viszont elhozta nekünk messziföldről a Riddim Colony kis csapatát. Glen Washington bemelegítette a nagyszínpadot…jól tolta. S 20.00 magasságában átadta a staféta-mikrofont Gerinek. Azok a bizonyos örömkönnyek elhagyták a könnycsatornámat, mert a Riddim Colony olyan ügyes volt, mint még soha!!!

Hozzáteszem voltam már jobb Colony koncerten is…de basszus Rototom Main Stage Riddim Colony…Hungariii. Maximum Respect nekik. Leírhatatlanul büszke voltam/vagyok rájuk. Aranyosak voltak, vszeg izgultak, de profik módjára leplezték ezt. Geri hozta a formáját és mindenkit megmozgatott. Azon nevetgéltem koncert után, h Jézusom mennyire profik ők itthon…most meg a vérprofik közé voltak bedobva, főműsoridőbe…Le a kalappal előttük. Nem tudok mit írni ezzel kapcsolatba többet…büszke vagyok, h ott lehettem. Köszönöm.

Ava Leigh…nem tetszett..pop zene. Sátortól hallgattuk. Thirld World…na azé tul.képp előttük fellépni…nem hiszem, h kell ennél több. Ugyh gartula Colony!!!!:D:D

A harmadik világ…eleve ez a név…hát roots. Mindenképp még látnom kell őket egyszer. Profi. Pont. S az „i”-re a pontot Anthony B tette fel. Azt hiszem, ő tetszett nekem a legjobban. Példaértékű volt. Rajta láttam először, h ő is ember..elrontotta a szövegét-nevetett rajta:)

Felszabadult egy „őrült” az amúgy 100méter magas színpadra, de Anthony nem ijedt meg:) együtt énekelték el a Police refrénjét…találó volt, mert az úriembert később vszeg a szervek kezelésbe vették. Aztán felkerült a színpadra 2 apró honfitársunk, akkor is megörült az arcunk. Nagyon irie zárása volt ez a 10napnak. Baráék sajna még este elgurultak, mi még nyomtuk egy darabig, aztán mi is eltettük magunkat. Reggel sváb sound, sátor bontás, fájdalmas búcsú…meséből való ébredés…indulás. Az utat mondanom se kell, végig aludtam.

Érdekes, h a határig 4óra volt az út, a határtól Pestig meg 5:P Még néhány érdekességet beszúrnék a végére, aztán zárom soraim. Volt 1 gyerek, akit a Lidlnél elkaptak a rendőrök mókázás közbe. A feszt főszervezője elmondta a színpadon, h szereznek neki ügyvédet és állják a per költségét…csak h neh már rossz szájízzel menjen haza a gyerkőc…itthon ha ilyen van, válasz: hát hülye voltál…old meg:S Akkor: minden nap bemondták, h LB27 Reggae Camp Hungaríí:D Ja, utolsó este felment a színpadra az összes szervező és megköszönték a fellépőknek, nekünk…h volt ez a 10 nap. Megható volt. Ez a unity!!! Köszönöm mindenkinek, aki részt ebben az egész mesében. Tudnék még írni…de majd szóban;)

Jövőre Rototom, Osoppo!! Holnap (mert már átcsúsztam az éjfélen;) ) meg LB27 Reggae Camp!!! bless_farek
Máté Farkas-Kontra | 27 jul 2009

Flyer:

Photos about the event »