Misery Index, Hate Eternal, Beneath The Massacre, Psycroptic
HungaryBudapest/Diesel
Talán a sok nyári fesztivál miatti gyenge metál klubkoncert felhozatal mellett felüdülés volt már egy kis zenei brutálkodás.

Este 7 körül érkeztünk a Diesel klub környékére, pár ember lézengett a környéken, kicsit nagyobb érdeklődésre számítottam, bár egy hétfői brutális zenei koncertre azért sejthettem volna, hogy nem lesz akkora tolongás. Kint inkább csak minimális mozgást tapasztaltam, rajtunk kívül csak 1 embernél láttam alkoholos üveget, o is odajött és megkínált, mert nem bírta meginni az italát, és már ment volna be.

Aztán meghallottuk a Beneath The Massacre kezdő akkordjait, és "beszaladtunk" a koncertre. Számomra meglepetés volt, hogy ők kezdték a koncertet, én nem ilyen sorrendet állítottam volna fel, és persze a flyeren sem ez a sorrend szerepelt. Attól függetlenül, hogy sokadszorra látom a koncertjüket, és eddig is imádtam a technikás deathcore-jukat, még mindig ámulatba ejt a tagok zenei tudása, a gitárosok ujjai szabad szemmel szinte követhetetlenül gyorsak, a dobos ravasz témáit már csak nézni is élvezetes. Egy újabb masszív előadást láthattunk tőlük.

Aztán elég nagy sor a pultoknál, de a Psycroptic elejére éppen sikerült beérni. Pár hónapja a The Black Dahlia Murder előtt már sikerült megtekinteni a műsorukat, akkor nagyon megfogott a néhol progresszív death metáljuk. Most viszont az első pár dal nem annyira jött át, vagy talán még az előző koncert hatása alatt voltam. De aztán csak ráéreztem az énekes fejtetőjéről lógó egyetlen hajtincsének pörgetésére.

A Hate Eternal nem igazán az én világom, számomra kicsit monoton, amit csinálnak, sok gitártémájuk eléggé sematikus, még ha látszatra nagyon pörögnek is az ujjak a gitáron, a heavy metálra hajazó gitárszólók sem fogtak meg. Alapvetően elég szellős volt végig a közönség, de itt még a bólogatás is abba maradt...

Végül a Misery Index zárta a csodálatos estét, kicsit sokáig tartott, még beállították a cuccot, felszerelték a dobos 10 darab cintányérját, de megérte várni. Ekkor már néhány cirlce pitre is rávehető volt a közönség.

Kint még találkoztunk 2 brigáddal, az egyik a keletihez, másik a nyugatihoz akart eljutni, útba igazítottuk őket. Majd Szabi még hívott, hogy megtalálta az elrejtett boromat a klub előtt, de mivel mindenki sietett haza, már nem éltem az invitálással, hogy együtt fogyaszthassuk el.
Tamás Holecz | 14 aug 2009

Flyer:

Random photos - 2023