Dying Fetus, Skinless, Cattle Decaptation, War From A Harlots Mouth
AustriaWien/Aréna
Grindcore vagy sem, szép is volt meg nem. Lekéstük is, meg nem. Drága volt vagy sem? Ordítás, fejrázás az ment.

Győrbe vettem fel a jónépet (Dabasi Tamás, Anita, Pepita Pityu). Késett a vonat, de 3/4 7 fele azt hittük ráérősen kimegyünk. Hát valahogy csak elkéstünk, 20:30 körülre értünk az Aréna terembe, ahol meglepően sokan voltak.

Az első zenekar érdekelt volna a legjobban, a War from the Harlots Mouth. Ment is a jószám mikor beálltunk nézni. Majd fél percre rá letették a "lantot" és vége. Pedig még odaböktem Tamásnak, hogy huu azt hittem vége.Hát így volt. Szokás szerint az átszerelést kint a kocsinál töltöttük. Skinless várt minket visszaérkezéskor. (Szerencsére mindig jól időzítettünk.) Kezdésnek a gázmaszk, amit egyből ledobott magáról az énekes. Annyira nem vágtam a zenéjüket, de tetszett, estéhez méltó volt. Ismét ki-be ugrálás, átgázolás a Local Heroes-ra érkezett fiatalokon (egy másik teremben más fajta buli, csak kint ültek a szabadtéri fűben mint egy feszten, majdnem rájuk kellett lépni...).

Majd vissza a koncertre. Dying Fetus előtt a német csákó valamit brekegett a mikrofonba, de volt olyan kedves nem elmondani angolul is. De már sejtettük, hogy a "marhalefejezés" azaz a Cattle Decaptation elmarad, mert a DF nagy zászló volt felhúzva a falra. Bele is kezdett a 2 énekes téma. Szóltak a számok rendesen, a közönség nagyon élvezte, ment is a fejrázás mindenfele. A műsor hosszú volt szerencsére a kimaradás okából kifolyólag. Elcsendesedés, majd 5 percre rá zárták a termet, kizavartak mindenkit. Jöttünk is haza, szép lassan 80-90-es tempóval Pestre. Útközben megálltunk Tanárúrék jóvoltából bort összeönteni. Azért még ráduplázott dabasi azzal, hogy kihívta a parkoló padjára a 120 cm-es plüss nyuszinkat, ketten hallgatták a jobbán rosszabb zenéket:).

Mivel már untam a vezetést ezért továbbálltunk. Itthon persze várt minket Zolika és Ricsi...
András Barth | 16 may 2007

Random photos - 2023