Budapest
A tavalyi Ignite koncert nagyon emlékezetes esemény marad számomra, közvetlenül a bejáratnál hagytam el a tárcámat, benne egy kisebb vagyonnal és minden személyes adatommal. Reménykedtem, hogy idén zökkenőmentes lesz minden. Hát nem teljesen.
Most nem bíztam semmit a véletlenre, minimál alkohol, lánc a tárcára, és irány az Alsó erdősor. Örömmel vettem tudomásul, hogy sem FazyGabit, sem Zolikát nem érdekli az esti mulatság.:) Végre egy jó buli.:) Magam mellé kaptam hát Bandit és Krisztiánt ( plusz egy haverját) , irány a hajó…
Félúton az egyik villamosmegálló mellett egy 50-es részeg pali padlót fogott, felsegítették. Majd ismét bebrékelte a mutatványt, ráduplázva egy betonfejeléssel is. Ekkor már mi segítettük fel, azaz az egyik padra ültetve. A zsebéből kihulló fél bilincset és napszemüveget visszaszolgáltatva. Na takarodás tovább.
Hallani lehetett, hogy jól fogynak a jegyek, de arra nem számítottam, hogy egyáltalán nem lesz a helyszínen. Ha már jegy nincs, akkor várjunk a rakparton és bízzunk a szerencsében.
Nagyon sokan szerettek volna még bejutni rajtunk kívül, így jár, aki nem gondoskodik előre a ticketről. A szerencse Bedlam formájában érkezett, aki kapcsolatai révén tudott egy jegyet intézni. Fasza, most már irány a hajó.
Alapszabály, hogy egy zenekart minimum le kell késni, (legutóbb a Despised Icon volt a szerencsés:)), most a kanadai Burn The 8 Track. A srácok egyébként dallamos punk/rock-ot nyomnak, és nem is rosszul, aki nem hiszi, az járjon utána. Ráadásul, később az is kiderült, hogy magyar ősökkel is büszkélkedhet a zenekar két tagja, nevezetesen Derek Kun és Jason Kun.
A Death by Stereo-t már az elejétől látni szerettem volna, de nem volt hozzám kegyes a zenekar, egyszerűen elkezdték a koncertet nélkülem.:) A tavalyi szigeten a szerencsésebbek már láthatták őket, nekem a vékonyka gitár sound ellenére is sütött a buli, így joggal reméltem, hogy majd ma egy gitárossal kiegészülve leharapják a fejem. Nem is kellett csalódnom, kellemesen telt hangzás, jól, tisztán kivehető ének. Pont kezdtem volna ráhangolódni, mikor lementek színpadról, kb. 30 – 35 percet játszhattak, nekem abból 15 perc jutott. Hát mit mondjak… bosszankodás helyett inkább elindultam megnézni, hogy milyen is a Merch.
Az árak abszolút barátságosak 3.500 pénzért osztogatnak pólókat, és volt miből válogatni. Addig bénáztam a pult mellett a sörömre várva, míg szép lassan megtelt a terem. Irány a szokásos hely, színpad jobb széle és kezdődhet az Ignite.. Az új album rejtett trackjével kezdték az előadást, gondolom, hogy ezt csak mi kedvünkért vették elő, lévén, hogy anyanyelvén énekel benne Zoli, méghozzá, ha jól tudom a Bánk-bánból van az idézet. Majd belecsaptak a Bleedingbe, és kezdetét vette az őrület és a színpadmászás. Elég nyugodt vérmérsékletű embernek tartom magam (mi nem annyira! Egy bunkó kötekedő idegbeteg vagy!:) - bandi), de bizony én sem tudtam ellenállni egy kis ugrálásnak. Folyamatosan másztunk fel a színpadra, de ez láthatóan egyáltalán nem zavarta a zenekart, sőt. Mondjuk egy pörgős Hardcore bulin, ne is várják el az embertől, hogy csak a fejével biccent.:) Nagyon jól volt felépítve a műsor, egymást váltották a régi klasszikusok, ( who sold out now, veteran, run, stb. ) és az új album legjobb dalai.(let it burn, slowdown, three years, stb.)
Közben, hogy Zoli pihenni tudjon egy keveset, a BT8T énekese vette a kezébe a mikrofont, majd azzal a lendülettel vetette magát a tömegbe, és újra és újra, a fiatal lányok nagy örömére…erről jut eszembe, hogy milyen sok jó csaj volt a teremben és színpadon. Bár ezt a dolgot nem értettem, most vagy a zenekarokkal voltak, vagy nedves bugyis pesti lányok, akik szeretik a zenészeket. Remélem, hogy majd Converge-en is ott lesznek. Kíváncsi voltam, hogy vajon mennyi politika lesz az átkötő szövegekben, de szerencsére megúsztuk egy kis Bush, ill. Ferenc fikázással.
Lassan, de biztosan közeledett a koncert vége, nem volt más hátra mint a Sunday Bloody Sunday a U2–tól, majd lesétáltak a színpadról. Rövid visszataps után még eljátszották a Live for Better Days-t, majd jött a mindenki áltál várt, A csitári hegyek alatt, persze olyan közönség énekléssel, hogy a hideg futkározott a hátamon.:) Mindent összevetve, aki eljött nem hiszem, hogy csalódottan távozott. Nincs is miért, egy remek dalokat író, igazi koncertbanda tette nálunk szokásos tiszteletét. Találkozzunk jövőre is.
Mivel még túl korán volt, így Sebi úr és Bandi társaságában elindultunk a városba, mondjuk jól jártak, mert egy – egy ajándék piros pöttyössel leptem meg őket, én meg bekaptam egy Cini – minis szeletet:) Majd Sebi haza, nekünk meg marad három kocsma. Olyan 5 felé vissza az albérletbe. Majd 3 óra kimerítő alvás után irány a Stadionok, és újabb 4 óra utazás. Büdösen, álmosan, de igazán csak így szabad. Köszönet Bedlamnak a belépőért, Bandinak a kocsmázásért.:)
Félúton az egyik villamosmegálló mellett egy 50-es részeg pali padlót fogott, felsegítették. Majd ismét bebrékelte a mutatványt, ráduplázva egy betonfejeléssel is. Ekkor már mi segítettük fel, azaz az egyik padra ültetve. A zsebéből kihulló fél bilincset és napszemüveget visszaszolgáltatva. Na takarodás tovább.
Hallani lehetett, hogy jól fogynak a jegyek, de arra nem számítottam, hogy egyáltalán nem lesz a helyszínen. Ha már jegy nincs, akkor várjunk a rakparton és bízzunk a szerencsében.
Nagyon sokan szerettek volna még bejutni rajtunk kívül, így jár, aki nem gondoskodik előre a ticketről. A szerencse Bedlam formájában érkezett, aki kapcsolatai révén tudott egy jegyet intézni. Fasza, most már irány a hajó.
Alapszabály, hogy egy zenekart minimum le kell késni, (legutóbb a Despised Icon volt a szerencsés:)), most a kanadai Burn The 8 Track. A srácok egyébként dallamos punk/rock-ot nyomnak, és nem is rosszul, aki nem hiszi, az járjon utána. Ráadásul, később az is kiderült, hogy magyar ősökkel is büszkélkedhet a zenekar két tagja, nevezetesen Derek Kun és Jason Kun.
A Death by Stereo-t már az elejétől látni szerettem volna, de nem volt hozzám kegyes a zenekar, egyszerűen elkezdték a koncertet nélkülem.:) A tavalyi szigeten a szerencsésebbek már láthatták őket, nekem a vékonyka gitár sound ellenére is sütött a buli, így joggal reméltem, hogy majd ma egy gitárossal kiegészülve leharapják a fejem. Nem is kellett csalódnom, kellemesen telt hangzás, jól, tisztán kivehető ének. Pont kezdtem volna ráhangolódni, mikor lementek színpadról, kb. 30 – 35 percet játszhattak, nekem abból 15 perc jutott. Hát mit mondjak… bosszankodás helyett inkább elindultam megnézni, hogy milyen is a Merch.
Az árak abszolút barátságosak 3.500 pénzért osztogatnak pólókat, és volt miből válogatni. Addig bénáztam a pult mellett a sörömre várva, míg szép lassan megtelt a terem. Irány a szokásos hely, színpad jobb széle és kezdődhet az Ignite.. Az új album rejtett trackjével kezdték az előadást, gondolom, hogy ezt csak mi kedvünkért vették elő, lévén, hogy anyanyelvén énekel benne Zoli, méghozzá, ha jól tudom a Bánk-bánból van az idézet. Majd belecsaptak a Bleedingbe, és kezdetét vette az őrület és a színpadmászás. Elég nyugodt vérmérsékletű embernek tartom magam (mi nem annyira! Egy bunkó kötekedő idegbeteg vagy!:) - bandi), de bizony én sem tudtam ellenállni egy kis ugrálásnak. Folyamatosan másztunk fel a színpadra, de ez láthatóan egyáltalán nem zavarta a zenekart, sőt. Mondjuk egy pörgős Hardcore bulin, ne is várják el az embertől, hogy csak a fejével biccent.:) Nagyon jól volt felépítve a műsor, egymást váltották a régi klasszikusok, ( who sold out now, veteran, run, stb. ) és az új album legjobb dalai.(let it burn, slowdown, three years, stb.)
Közben, hogy Zoli pihenni tudjon egy keveset, a BT8T énekese vette a kezébe a mikrofont, majd azzal a lendülettel vetette magát a tömegbe, és újra és újra, a fiatal lányok nagy örömére…erről jut eszembe, hogy milyen sok jó csaj volt a teremben és színpadon. Bár ezt a dolgot nem értettem, most vagy a zenekarokkal voltak, vagy nedves bugyis pesti lányok, akik szeretik a zenészeket. Remélem, hogy majd Converge-en is ott lesznek. Kíváncsi voltam, hogy vajon mennyi politika lesz az átkötő szövegekben, de szerencsére megúsztuk egy kis Bush, ill. Ferenc fikázással.
Lassan, de biztosan közeledett a koncert vége, nem volt más hátra mint a Sunday Bloody Sunday a U2–tól, majd lesétáltak a színpadról. Rövid visszataps után még eljátszották a Live for Better Days-t, majd jött a mindenki áltál várt, A csitári hegyek alatt, persze olyan közönség énekléssel, hogy a hideg futkározott a hátamon.:) Mindent összevetve, aki eljött nem hiszem, hogy csalódottan távozott. Nincs is miért, egy remek dalokat író, igazi koncertbanda tette nálunk szokásos tiszteletét. Találkozzunk jövőre is.
Mivel még túl korán volt, így Sebi úr és Bandi társaságában elindultunk a városba, mondjuk jól jártak, mert egy – egy ajándék piros pöttyössel leptem meg őket, én meg bekaptam egy Cini – minis szeletet:) Majd Sebi haza, nekünk meg marad három kocsma. Olyan 5 felé vissza az albérletbe. Majd 3 óra kimerítő alvás után irány a Stadionok, és újabb 4 óra utazás. Büdösen, álmosan, de igazán csak így szabad. Köszönet Bedlamnak a belépőért, Bandinak a kocsmázásért.:)