Meshuggah, Watch My Dying
HungaryBudapest/Kultiplex
Hihetetlen, de igaz. A Meshuggah úgy adott, egy spontán bulit, hogy az csak kedd este került fel a világhálóra, szerdán este pedig telt ház várta a svédeket. Így a Hegyaljai kezdés elhalasztva, helyette irány a Kultiplex.

Történt ugyanis, hogy a Svédek, kik kedden Prágában játszottak, Budapesten haladtak keresztül Szlovénia felé. A szerdai nap viszont szabad volt, és ha már itt jártak felvették a kapcsolatot a BpRnR illetékeseivel, hogy tudnak-e valami jó szórakozási lehetőséget a városban, ill. hol kaphatnának áramot. Így sikerült leszervezni a bulit, a jegyet pedig baráti, 2500ft-os áron kínálták.

Mivel minden ismerősöm, már Hegyalján volt, így egyedül vágtam neki az útnak, szerencsémre Bushi úr is megjelent, így már nem voltam teljesen magányos… Pontban 20:00-kor bele is csapott a húrokba Magyarország legmeshuggább zenekara a Watch My Dying.

A hangzással nem volt baj, és a népek is jöttek befelé a „finom dallamok” hallatára. Azt mindenképp tudni, kell, ha van zenekar, amely nagy hatást tett a WMD-re, akkor az a Meshuggah, és bizony Gábor ezt el is mondta, hogy mekkora nagy élmény fellépni a kedvencek előtt. Mivel a színpadon már fel volt állítva a svédek dobcucca, így elég fura volt látni, hogy a dobos is elől nyomja. Apropó dobos, egy új srác ül a dobok mögött, de nem látszott / hallatszott, hogy rossz választás lenne, feszesen, szépen játszott. Talán egyedül az Eredeti testformában volt egy kis hibája, de ez sem rontott a buli összképén. Kaptunk még az arcunkba jó pár már-már slágerré avanzsált dalt, pl. Fényérzékeny, Sztereotip, nicht vor dem kind, (szerintem a legjobb számuk) és egy rövid vissza tapsot követően a mindenki által jól ismert Carbonnal zárták az estét, maximálisan kihasználva a 40 perces játékidőt.

A szünetben megnéztem a póló választékot, és bizony a számomra borsos, 5000ft-os ár el is vette a kedvem a vásárlástól. Közben kirakták a Sold Out felíratot, nem kis meglepetésemre. Mondjuk nem a Kulti a világ legnagyobb helye, de akkor is, teltházat csinálni egy nap leforgása alatt, az nem rossz teljesítmény.

A Meshuggah két éve lépett fel a hajón (a38) és azt sajnos ki kellett, hogy hagyjam. Így nagy reményekkel vártam, hogy mit is kapok a pénzemért. Tördelt ritmusok, megtekert, kifordított riffek, matekos dobolás, rideg ének. Röviden így tudnám összefoglalni, hogy milyen is a Meshuggah, de ezzel nem mondtam még el semmit. Kilenc óra után 10 perccel pedig felsétáltak a színpadra, és bele is csaptak a Soul Burn-be, a keverőpultnál kerestem helyet és nyugodtan konstatáltam, hogy itt sem lesz semmilyen hiba a megszólalással. Második számként érkezett a Rational Gaze, mire elindultam szépen előre, rettenetesen sokan voltunk bent, és bizony az élvezhetőség rovására is ment. A tömeg hömpölygött, de volt mikor hardcore bulit megszégyenítő durvulás ment elől. Hamar csatakosra izzadta magát mindenki, de ez senkit nem zavart, mikor jobbnál – jobb számokat adagoltak nekünk. Perpetual Black Second, Sane, Straws Pulled at Random…meglepően sokat játszottak a Nothing albumról, mondjuk a Nuclear Blast, most hozta ki bónuszolva, így lehet, hogy ez a mini Európa turné is ennek volt köszönhető. Természetesen a Future Breed Machine-nel zárták az estét, és közel 50 perc játék után elhagyták a színpadot. A közönség sokáig tapsolt, várta vissza a zenekart, de már nem volt ráadás. Talán egy picit rövid volt, de mindenképp nagy élmény. Jó érzés, hogy egy ilyen különleges Last Minute koncerten sikerült elcsípni a bandát, de legközelebb legyen megint a hajón, ahol szellősebb lesz a tömeg.

Nem volt más hátra, mint elindulni a „haza” és Fazygabi vendégszeretetét élvezni. Másnap reggel pedig várt ránk egy remek Hegyaljai kiruccanás, majd Vasárnap egy Converge szintén a Kultiban…mit is mondjak, de csuda jó dolgunk van.
Balázs Vincze | 16 jul 2007

Random photos - 2023